Egy fiú mondta

  • Kategória: Versek

Egy fiú mondta


csak úgy mellesleg, talán mert szokatlan hév ragadta el,
hogy „jaj, ma már nem olyan belédharapós, nem perzsel,
nincsenek gyomrodban repdeső pillangók,
vagy olyan, hogy órákig vársz az Ő-re
szakadó, őszi esőben
mondjuk virágcsokorral egy lámpavas tövében –
most szimplán csak elmegy veled egy éjszakára,
ebédszünetben pár percre, a hátulsó ülésre,
vagy két cigaretta közt a büfé vécéjében
s mire megtudnád, mi is van köztetek,
csönget, hogy már aznap ejtett,
egy másik ismeretlenért–
soha nem teszel valamit valamiért,
csak adod tested unalomból,
mint rongyot, egyszeri használatra
és el is veszed a magadét,
mert felkinálták, éppen a semmiért –
AZT a szót pedig senkinek sem mondod,
mert régen tudod, hogy ma mindenki falaz
s aztán tény, hogy nem is lenne igaz„ -


szóval ilyeneket mondott a fiú
s aztán szenvtelen arccal elment,
mint ki csak látogató volt
saját életében.
Én ott maradtam, szürke gubanc a kanapén,
akárha villámütötten
s lehúnyt szemhéjam mögött
felém indult kezed –
akkor értettem meg
először e nyomorult életben :
mily nagyon szeretett általad az isten.

Egymásra merőleges

  • Kategória: Versek

Egymásra merőleges

Minden új nap egy harapás a jövőből
a ráncok míves láncok a nyakon
egyre elérhetetlenebb a
távoli utakon motozó szél
s hidegebb a tél
is mióta nem válogatunk
a szabadon lógó bilincsek között
s a közönnyel ötvözött
belenyugvás árnyai megvédenek
az agyba hasító éles fényektől
a távcső se kell már
s mert lemaradtunk a lényegről
marad a képcső s a még
hihető mozgóképek
s már nem indulok felétek
nem is lépek ki mezítláb a hóba sem
s az egymásra merőleges tükröktől
visszavenném valamikori arcaim
de csak legyintek

mindegy ez is

a kiszámíthatatlan pulzálás
repít tovább.

Kutyahűség

  • Kategória: Versek

Kutyahűség
(Köves József Mesteremnek)

Bocsásd meg kutyahűségem.
Teher néha a túlzott
ragaszkodás úgy vélem…
De nem is értheti más,
csak te,
hogy, kivert kutyaként,
kit senki se hív már régóta,
s azt is efelejtette milyen volt amikor még füttyentettek neki,
sosem engedték lábhoz,
kiszámíthatatlannak mondták,
pedig csak azt harapta aki
hazudott,
csalt,
lopott
s mégis…
Vagy épp ezért
rugdalták ki,
nem volt senki
ki a nevén nevezte volna
vagy értett volna azon a régi
nyelven,
úgy óvakodtam, óvatoskodtam,
lopakodtam a falak árnyékában,
nem bízva régóta senkiben,
mikor megszólaltál
azon a hangon és
kimondtad a régi nevem.

Emlékszel?

  • Kategória: Versek

Emlékszel?

 

 

Emlékszel?

Hányszor jártunk együtt a temetőben

gondtalan gyerekként,

november pókhálós,

nyúlós délutánjain,

tejes ködben,

vidáman,

meg persze máskor is.

Mindig halnak meg emberek.

Emlékszel?

Minden temetésen nevetőgörccsel küszködtünk,

nem, nem voltunk gonoszak,

de elég volt a másikra nézni,

ilyen hatással voltunk egymásra…

A már megásott sírgödrök

fogatlan szájakként vártak “lakóikra”,

hogy elnyeljék őket,

mi pedig lökdöstük egymást,

s ha valamelyikünk elesett,

a másik felsegítette és folytatódott a játék,

a kergetőzés a fejfák között,

a sárban.

Orrunkat facsarta a mindig nedves föld illata.

Emlékszel?

Egyszer

varjúszerű öregasszonyok,

tiszta feketében,

elfogtak bennünket egy hosszú búcsúbeszéd alatt és befogták a szánkat,

kezük,

mint a kiszáradt kenyérhaj,

reszelős,

“ejnye, gyerekek”, károgták,

szaguk :

molyirtóval kevert levendula.

Nekünk meg a könnyünk csorgott a nevetéstől.

Február környékén repedezett a föld és jajgatott a szél.

Virágokat vittünk egy sírra

egy másikról,

mert színesek voltak és beragyogták a telet.

Emlékszel?

Az omladozó keresztek között májusban bújócskáztunk,

s lógattuk lábunkat a magas sírkövekről.

Harangozónak akartunk menni,

mert állítólag könnyű munka és jól fizet.

Emlékszel?

Augusztusban fröcsköltük a vizet,

mert meleg volt,

mert fiatalok voltunk,

mert éltünk.

Most érted szól a harang

és én

magamat sajnálom.

Velem mi lesz?

Ima a távozóért

  • Kategória: Versek

Ima a távozóért


Áttáncolt a szívemen s átáradt az őszön,
rögtön tél lett, hallgatag, s ha már itt járt, őrzöm.

Elszakadt és elrepült, félek kiabálni,
imádkoztam, reméltem, de tovább kell állni.

Ki nem mondott szép szavak ülnek a fülemben,
tudtad azt, hogy szeretlek, ha nem is üzentem.

Repülj, repülj szabadon, álommá vált lélek,
Neked álom az is már, hogy ideát élek.

Ki tud visszatartani hegyet, ha leomlik,
vagy itthagyott testet, mely szép lassan lebomlik?

Tegnap, ma és holnap tán most összemosódnak,
ragyogó fény adjon az örökkévalónak,

világítsa meg utad át a halál völgyén
nem számít többé a könny, semmi földi törvény.

Világom több volt veled, átadlak most másnak,
de te üzenj, várj s vigyázz, hogy tisztábban lássak.

Töréspont

  • Kategória: Versek

Töréspont

Már nem tudja
hol hasadt ketté
mikor szakadt ki végleg
zsigerig letapogatható
frencsájz -formába
öntött önmagából
a stabil foglalatból
amelyben állítólag
még jól is mutatott
vagy legalábbis
használható volt
mint reprezentatív
mintadarab -

A törvénytelenségben
spontán feloldódott
most éppen egészen
alaktalan
és rendszertanilag is
besorolhatatlan
(amiért néhányan
következetesen szidják
mások komplett őrültnek hiszik) -


Éjszakánként
halott atyját idézi
és koponyát vallat
mint öccse Helsingörben


Közben mindent ért
mindent érez


végszavakat kreál
visszamosolyog
féltérdre ereszkedik

Harmincnyolcadik

  • Kategória: Versek

Harmincnyolcadik

A harmincnyolcadik útjelző.
Hang-súly van rajta. Ékezet.
Utas se volt még, se holdvilág,
se csónak. Csak holmi suttogások.
Már akkor létezett.
Nem prédikált. Várt hidegvérrel.
Vöröslött vaksin az évgyűrűk között.
Füledbe szuszogtak
lassan őrlő malmok.
Egy állomás spontán
révnek öltözött.

Magány-menet,
harsogó tömegben
(még köt az úgy segéljen,
a nézd, ki fia-borja ) -
Hátad mögött
a harmincnyolcadik.
Sosem fogadsz többé
állócsillagokra.

Szemedbe néz
a lábon kihordott élet;
egy utolsó áment cifráz még
és aztán rád int –

fogsoraid között
csikordul a kérdés
(ígéretek helyett):

ki küldte ölni Káint?

Hatásszünet

  • Kategória: Versek

Hatásszünet

Ülj mellém pár percre.
Hallgass velem.
Ne íródjon most a sors.
Se vers, se történelem.
Ácsol még az idő
harsány színpadot.
Lélegezz belőlem
színt meg illatot.
Melengesd szívemen
átok-ízű bögréd;
s csönded, még mielőtt
vadak elé löknéd.

Foglyok

  • Kategória: Versek

Foglyok

A nő, akihez tegnap felmentem,
nagyon édes volt.
Vörös.
Testes, fogolynyakú.
Koccintottunk.
Sírtam, megvigasztalt.
Csókja rózsákat
fakasztott a takarón.
Belealudtam az ölébe.
Másnap délelőttig marasztalt.
Megígértem,
ezután minden este találkozunk.
Mióta megismertem,
semmi nem olvasztja le
számról a mosolyt.
A nő, akihez ma felmegyek,
egy üveg bor.

Fake

Fake

Végre megtaláltam életem értelmét. A célom, amiért kitartóan küzdök. Végre most azt csinálhatom, amit szeretek, gondoltam. Ráleltem a hivatásomra, és mindent megteszek, hogy ebben igazán profi legyek. Lájkgyűjtő leszek. Tudom, nagy a konkurencia, mert ez a legmenőbb szakmai mostanság. Na és? Hiszem, hogy én jobb vagyok náluk. Persze mindenki ezt gondolja, ezért, ha igazán ki akarok ugrani a többiek közül, egy kis turpissághoz kell folyamodnom.

Tudom, tanulnom kellett volna az esetből, mikor a saját fiktív profilomba lettem szerelmes, és kikosarazott. De ez egész más ügy. Tamásra szükségem van. Ő egyben a menedzserem, a mentorom, és a barátom. Rá mindig számíthatok, ha egy kis megerősítésre, lelki támogatásra van szükségem. Mikor egyszerre húszan támadják meg a bejegyzésemet, ő ott van, hogy pár jó szót szóljon az érdekemben. Meg amikor nem lájkol senki, az ő „imádom”-ja ott virít büszkén, hogy nesztek, valaki ennyire oda van értem.

A lájkgyűjtésben az a jó, hogy sose lehet belőle kiöregedni. Akár fekve, felpolcolt lábakkal is űzhető munka. A kiégés veszélye sem fenyeget, mivel soha nem lehet elég lájkot összegyűjteni, mindig van miért taposni. Persze itt is, mint akár egy hegymászó esetében, fontos a támogató családi háttér, amit Tamás biztosít nekem. Tamásban az a jó, hogy nem kell vele randizni, megfőzni a reggeli kávéját, kimosni az alsóneműjét, sétáltatni a macskáját. Tamás, Tamás. Nem jár más lányok után, csak én vagyok neki, mivel én hoztam létre.

Nem is volt vele gond, míg meg nem láttam, más valaki képét osztotta meg. Hihetetlennek tűnik, csak én tudom a jelszavát. Biztos félrekattintottam, vigasztalom magam. Ám másnap látom ám, hogy hozzászólt valakihez, akit én nem is ismerek. Ez lehetetlen! Hiszen az ő ismerősei az én ismerőseim. Valami átkozott hekker! De miért pont engem szúrt ki? Biztos irigyli a sok lájkomat. Na jó, nem több ezerről van szó, csak naponta pár százról, de kezdetnek elég. Még számon se kérhetem Tamáson, magammal csak nem kezdek beszélgetni.

Egy darabig minden rendben volt. Szépen írtam a kis hozzászólásaimat Tamás nevében. Voltam mindenféle istennő meg géniusz. Jogosan, mert mások is ezt gondolják rólam, csak nem írják ki. Valamiért a negatív véleményüket szívesebben fejezik ki az emberek…

Szóval minden olyan tökéletes volt, hogy nem fogtam gyanút.

Az a reggel is pont olyan volt, mint a többi. Hajnali tizenegykor csipásan, kócosan másztam ki az ágyból, és még félálomban, a klotyón ülve nyomkodtam a telefonomat. Miután a horoszkópom megmutatta, hogy ma csodás napom lesz, most adjak fel lottószelvényt, és hogy Szinetár Dóra nagyon örül a down-szindrómás babájának, de arcát még mindig nem mutatja meg a nagyközönségnek, rutinból bepötyögöm a jelszót. Előbb a sajátomat, majd Tamásét. Az enyémen csak a szokásos kretén rajongók próbálkoznak giccsesen vibráló szívecskés virágcsokrokkal. Ezeket az embereket sorra blokkolom, vagy beállítom az „üzenetek figyelmen kívül hagyása” funkciót. Kis barátocskám oldala is első látásra a régi: kamufotó, valami underground technoparty képeiből véletlenszerűen választottam. De nem tudok belépni. Újra megpróbálom. Elfelejtettem volna a jelszót? Lehetetlen. Ismét belépek a saját fiókomba. Rákeresek Tamásra. Eltűnt. Ráírok egy barátnőmre, nézze meg, ő látja-e. Látja. Itt valami nagyon nincs rendben. Ha hús-vér ember lenne, egyértelmű lenne, hogy letiltott.

A barátnőm szerint Tamás továbbra is aktív. Sokat lájkol, és udvarol a lányoknak. Ő a csajok kedvence. A barátnőm szerint helyes srác, randizgatnak is.

- És milyen az ágyban? – kérdezem.

- Na ez az. Mikor arra kerülne a sor, azonnal offline lesz.