beléphettem a hóesésbe

  • Kategória: Versek

beléphettem a hóesésbe

kollázs Horváth Orsolya verseiből

 

kimért poklom elenged
szeretném ha inverz szeretnélek
elsírtad magad
a holnap csukott kapui
előtt a horror vacui
a gyűlöletszavak küszöbén
terítők és térítők menetelnek rendületlen
riadt angyalok félrevertek engem

hétszer nincs ami vagyok
bőröndnyi titkaim az években vannak
lenyűgöző ma is a zárvány
nincs szebb madárka te árva
kimért poklom nélkül újjászülettem
egy hajnal végének tízezred része
megmutatta eltört tükreimet
bekötött szemmel beléphettem a hóesésbe

 

 

Múló idő

  • Kategória: Versek

Múló idő...

 

Megvakult idő-kép a réztükörben:
asztalon egy megszegett kenyér.
Húslevesillatba kövülten
elhaló szavak. Kérgesedett tenyér,
 
benne maradt simogatásokkal.
Egy elhangolt hegedű, kopott tokban.
Megavasodott gyanta a vonón,
levendula, elfeledett illatokkal.
 
Egy búgócsiga, apró kezekre vágyva.
Színehagyott rózsa, kihűlt teatűzhely.
A pincelakat kulcsa rozsdába zárva,
esküvői kép, elsárgult nagybetűkkel.
 
A falon, "megszólít" egy házi áldás:
"Hol Isten, ott szükség nincsen"
Lehorgadt karokkal falilámpás,
valaha szép volt bronz-arany díszben.
 
Sarkaiban megfáradt az ajtózsanér,
szél játszik rajta egykedvűen dallamot.
Sokáig várt, hogy valaki még haza tér.
A múló idő, hitével elballagott.

A kritika hasznosságáról

  • Kategória: Versek

A kritika hasznosságáról

 

Egy verskritikát írtam a minap,
amelynek tárgya A. B. költeménye.
Tetszésem kőbe vésése miatt,
meg hogy ragyogjon poétai fénye,

agyba dicsértem, később főbe, aztán
kiemeltem, hogy nála nincs ma jobb
a honi, jegyzett, költői palettán,
s amíg ő repked, mi addig gyalog

poroszkálunk. S akik nyomába kúsznak,
csak statisztálnak ilyen géniusznak,
ki műveivel idolokat vert szét.

Az írás közben, míg idáig értem,
lelkesültségem okán megígértem:
ha lesz időm, el is olvasom versét.

Csak könnyedén

  • Kategória: Versek

CSAK KÖNNYEDÉN

                                 „Feltámadt a régi kegyetlenség.”
„Lesz, ami lesz, nem fogok a saját görcstelenségemhez görcsösen ragaszkodni.”
                        Esterházy Péter: Semmi művészet, 190, 191. o.
 

Feltámadt a régi kegyetlenség. Lesz,
ami lesz, nem fogok a saját
kegyetlenségemhez görcsösen
ragaszkodni. A régi kegyetlenség
ezek szerint halott volt, de most fel, fel,
feltámadt, ti kegyetlenségei a földnek,
jó tudnotok, hogy van egy régi is
közöttetek, mert vetélkedés van
a kegyetlenségek közt, és a hosszú
kések éjszakáján az új kinyírja a régit,
az igazit, az eszme igaz hívét,
az őskegyetlenséget, de nem lesz
jobb a kegyetlenségek ellenzőinek.
Nem is szabadna ellenezni. Mert
az ellenzés maga kegyetlenség,
az ellenzékiség kegyetlenkedés.
Kegyes csalás ezt nem észrevenni,
és kegyetlen igazság észre.
Rávenni az észre valamit, mint amikor
gyereket emel fel maga elé nyeregbe
a lovas. De milyen lova van? Ki adta
alá? És ki adta elé a gyereket?
Ne adjatok át gyereket a drótkerítésen,
ne meneküljetek a halál elől, várjátok
be büszkén, ez Európa üzenete.
Lesz, ami lesz, nem fogok a saját
görcstelenségemhez görcsösen
ragaszkodni. De mi máshoz
ragaszkodhatnék? Mint utolsó
kincsemhez. Ami már nem kincs,
hanem létalap, lélegzetvétel,
csak könnyedén, csak.

 

                           

 

Alatt

  • Kategória: Versek

Alatt


Hányféle igazság
létezik? Az orosz,
a német, a francia,
az angol és az olasz?

De az előbb egy másik
szót akartam mondani
ide. Nincs meg. Egy
másik szót, ami jobb.

Mindig van egy elfedett
szó. Egy elfedett jelentés,
ami két szavunk között
a nyelv alatt van,
mint a fogba rejtett
ciánkapszula.

Hányféle világlátás
létezik? Az orosz,
a német, a francia,
az angol és az olasz?

Hányféle élet? Az orosz,
a német, a francia,
az angol és az olasz?

Hány hazugság? Az orosz,
a német, a francia,
az angol és az olasz?

Mindig van egy előkerült
szó. Egy előkerült jelentés,
ami két hallgatás közül tör elő,
mint amikor egy macska
kutyát szül. Aztán
gyorsan elveszik az anyjától.

Kis magyar szégyenkultúra

  • Kategória: Versek

Kis magyar szégyenkultúra

 

Hogy dögölne már meg! –
ez tör föl belőlem, mikor a nagyhangú,
hőzöngő, evangéliumellenes,
gyűlöletkeltő és -okozó
kényúr fotóját meglátom.
Az egyiken háttal áll,
zsíros nyakszirtjétől fog el az undor,
a másikon végtelenbe nyúló
kerítés mellett menetel hozzá méltó
bizalmi embereivel, a smasszerekkel.
Hogy dögölne már meg! –
ez visszhangzik bennem,
kiver a víz, szaporább lesz
a pulzusom.

Aztán a szégyenbe vörösödök bele,
idáig züllesztett ez az alig ember,
ez az önmaga szolgája, ez a népgyűlölő.
Olyat kívánok, amit nem kívánhatok
még neki se, nekem ártana, tudom,
de elfog a vágy, a titkolt,
szégyenletes vágy, mint az öregedő
ügyvezető igazgatót, amikor
hajnalban fiúpornót néz
az interneten.

 

Sztyeppei szar

  • Kategória: Versek

Sztyeppei szar


Falak nyomják rám a  föld-levegőt
Repülő csészealj-csónak már úszik az égbe, fel.
Én hangosan ordítok az idegen sajátban.
Hívom a földet
Fölrepül, öl a föld.
Hiszem, rajta vagyok, holott
már régen benne.
Múmiaarcokban zombiszemek.
Tömzsi lovak patái, időtelen
dobogásuk hallom.
Vagy csak a vér dobol a fülemben,
ha beleveszem a törzsekbe,
elveszítem magam.
Ha nem veszem beléjük, eltaposnak.
Egyforma. Ugyanaz.
Sztyeppei szar.
Haldokló napfényből
szaggatott lepellel letakart.

 

Várj egy kicsit

  • Kategória: Versek

Várj egy kicsit

 

Várj egy kicsit
nézd, pattan az orgona,
szétveti zöld haját,
s lila ernyőit felénk tárja,
a domboldalt a jegenyék
beosztják
közeli pontosságra.
Csak kicsit várj
nézd, fölöttünk egy felhő
egyedül kóborol,
mert nincs barátja.
Alatta traktor húz
barázdát
rét hajába,
dohogó hangja halkan
simul
szénaillatú tájba.
Még várj kicsit
ezt ne siessük el,
az ölelés
ízét ismerni kell,
félek, a tikkadásban
megérik még a búza,
szalmaláng vágyaink
hamuvá halnak újra,
s te elfelejthetnéd,
hogy léteztünk egyszer.
Hát várj kicsit
éjjel a parton járok,
a hold a rongyfelhőkkel
menekül előlem,
s futnak felém
a tenger ráncai,
mint dallam belőlem.
Tétova táncom lesi
kagylók kitátott szája
míg karom emelem,
s elemi erővel
körülhullámzik, árad
az első szerelem.

 
 

 

Deus ex machina

  • Kategória: Versek

Deus ex machina

Először a hiányod
éreztem magamban.
Aztán magam nem
leltem az életemben.
Majd az életem
nem láttam semmiben.
Immár hiánytalan
a hiányom.

Kilenc leonínus

  • Kategória: Versek

Leonínusok

Pár leonínus a mérce, a lenge poétika férce,
játék, tollközi krix krax, tarka pacákat is itt kapsz!

Nem mutogatja az égbolt, azt, ami van s ami rég volt,
messzire szertevivő társak a Tér s az Idő!

Színteli, néma robajjal fényriadót ver a hajnal,
ébred az angyali, tág, nap-csalogatta világ!

Oszlik az éjszaka kontya, nappalok őrszele bontja,
lombközi nászba gurít erdei sok fa-hurit.

Tündököl íme a nappal, fényt elegyít a zamattal,
boldog időket igér, buzdul is erre a vér!

Lassudan ébred agyunkba a tennivaló meg a munka:
villan a sok kicsi sejt, nagy, konok álmokat ejt.

Langymeleg is, ha magasztal, nincs kikelet, se tavaszdal,
mégis a friss levegő sóhaja életerő!

Prémiumot követelnek a megrövidült jövedelmek,
roncskocsis ős-telepes még sokat ő se keres!

Annyit termel az ember már, hogy adóznia sem kell:
Pénze is épp, hogy elég, nem nehezíti zsebét!
                                                      (2O13 jul. 17.)