Viharban

  • Kategória: Versek

Viharban

zeng és zúg
búg és súg
fúj és zúz

odúba befúj
fészket feldúl
fagy keze benyúl

fák bokrok
alatt zokog
madártorok

Játékon kívül

  • Kategória: Versek

Játékon kívül

Mintha
keresnék
valamit,
egy papírfecnit,
egy dallamot,
csont a
madzagon,
jutalomfalat,
lélek konyha…
Hey, Jimbo! -
zöld kabát,
pad,
indián varázsló,
fáradt hipnotizőr,
retardált szeánsz,
transz,
tranzit,
kék busz,
a Père-Lachaise
felett neked
fütyül a
szél,
Cimbora,
emlékszem
rád,
hajnaltól-hajnalig,
aztán
semmi,
a kígyó
a saját
farkába
harap.
Kotródik a
világ,
minden
elsimul.
Egy lépésnyi
egy ciripelő tücsöknyi
távolság
a
süppedő,
puha
végtelen.

A szabadulás ára

  • Kategória: Versek

A szabadulás ára

Fölfal az átkos,
társkeresésre teremtett
foglalatosság:
Nagy-szerelem keresés!

Hitted-e azt, hogy
te irányítasz, mondd?
Vagy csak történtek a dolgok:
Nagy-szerelem keresés!

Annyi betegség van már
itt körülöttünk, hogy
az "enyészetből" csak:
Nagy-szerelem keresés!

     - árán szabadulhatsz!

Nem őrzök semmit

  • Kategória: Versek

Nem őrzök semmit

Nem őrzök semmit,
mert nincs miért,
nem látok sehol
kincseket,
hamis a kép
mindenütt,
tárgyak vannak
és nincs műremek,
talán egy kéz,
kicsiny vagy reszketeg,
talán maradok még:
veled és neked.

Utánérzés

  • Kategória: Versek

UTÁNÉRZÉS

Más lesz ugyan pár dolog.
Hósipkás piramisok.
Hieroglifát keres
minden bolond szerzetes.

Kandírozott csókokat,
dobál a szél, ránk ragad.
Herpesz nő a nap szivén,
rángatózik, sárkemény.

Néhány szónak lába nőtt.
Szétszaladt körömcipők.
Felfalták a lelkemet
gyomorszájú kőfejek.

Karácsonyra kijutok.
Szakadt labirintusok,
őrzik egymás titkait.
Ami jó, az ritka is.

Oscar Wilde: Miltonhoz

Oscar Wilde:

                                         Miltonhoz

                        Milton! Lelked itthagyta -- gondolom --

                        a sok fehér sziklát és ostromtornyát;

                           világunk, e tűzszínű, pompás ország

                        hamuszürkévé hullt unalom.

                        E némajáték-utánzó koron,

                           mit elfecsérelt az időzsúfoltság

                           fenkölt gőgünk és pompánk sava-borsát

                        agyagröggé itéli rosszallón.

                        E szigetország földjét látva a

                           tengeri oroszlán: Britannia

                           pár demagógnak kapzsi gázsija,

                        s nem szeretik: O Isten,!E haza

                           hármas világuralom birtoka

                           Cromwell szavával: Demokrácia!

                                            To Milton

                        Milton! I think thy spirit hath passed away

                        From these white cliffs and high-embattled towers;

                           This gorgeous fiery-coloured world of ours

                        Seems fallen into ashes dull and grey,

                        And the age changed unto a mimic-play

                           Wherein we waste our else too-crowded ours:

                           For all our pomp and pageantry and powers

                        We are but fit to delve the common clay,

                        Seeing this little isle on which we stand,

                           This England, this sea-lion of the sea,

                           By ignorant demagogues is held in fee,

                        Who love her not: Dear God! is this the land

                           Which bare a triple empire in her hand

                           When Cromwell spake the word Democracy!

                                                                                   Rome                                    

Versszakok egy ifjú költőnek

  • Kategória: Versek

Vörös István

VERSSZAKOK EGY IFJÚ KÖLTŐNEK

Akármit
gondolnak,
mondanak
terólad,
nem kell, hogy
vitatkozz,
nem kell, hogy
megóvjad.

Senki se
ér annyit,
amennyit
szeretne,
hibázik,
elrontja,
épp ez a
szerencse.

Hibátlan
remekmű,
ha volna
se kéne.
Minek is
faragni
szobrokat
az égre?

Annyi vagy,
amennyit
megszavaz
a többség.
Dicséret,
bírálat
ezt kell, hogy
jelentsék.

Ne hidd, hogy
teveled
indul az
öröklét.
Hogyha van
hatalmad,
engedd, hogy
megdöntsék.

Eldöntöd,
zseni vagy –
eldőlt, hogy
egy senki.
Amikor
dicsérnek,
azt meg kell
felezni.

Amikor
bírálnak,
azt hallgasd
meg néha.
Soha sincs
igazuk,
fekete
a kréta.

De nem a
gonoszság
szólal fel
belőlük.
A világ
tetőled,
ne hidd, hogy
megőrült.

Inkább csak
tök mindegy,
a jó csak
átlagos.
Vegyen föl
kamion,
jöjjön a
villamos.

Lendület
kell neked,
szigorú
munkarend.
Nincs tévé,
nincs kocsma.
Valami
körbeleng.

Valami
megragad,
nem vagy már
önmagad,
de nem vagy
senki más,
torkodból
felugat

egy nemvárt
vallomás,
egy nem várt
tévedés.
Örvénylik,
ami nincs.
Hát ennyi
az egész.

Téli kép

  • Kategória: Versek

   Téli kép

Vadorzók jöttek
hatalmas zsákokkal
hatalmas kezekkel
hatalmas hátakkal
rongyosan szakadt
zubbonyban álltak
szeme közé köpve
a fagyhalálnak
szakállukat villámok
tépték szaggatták
k
ívülről fújták
a Biblia összes dalát
és süv
ítve mint
vad ha menekül
az erdő csak zúgott
zúgott kegyetlenül
orkáni szél tépte
a magas facsúcsokat

ők csak nevetve
vágták és sütötték
a vadat
s mintha zuhant volna-
úgy bealkonyult
a füstös ének szállt
torz hangja kigyúlt
s a meredek sziklalesen
egy bagoly hallgatott
bölcsen – csendesen

mintha álmodna
ő is akár a tél -
szerelmesen

Küklopszi-óra

  • Kategória: Versek

Küklopszi-óra

Ha megszűnne az értelem
s a földeken már semmi
sem terem, a világ, mint
zajos küklopszi-óra
vihart kavarna
és vihart rabolna.

Hajnalokért könyörögne
a Nap, s vágtázva
iszonyú sarakon
döngne, dübörögne
mint vak felleg -
gyászos dalom.

De a füzek és sások
mint zúgó imádságok
kövér testekkel nyugtáznák
hogy ugyanúgy mint ők
rettegek és pokolra járok.

Távoli bércek mögött
zajos az ég – a mezők
v
ízben állva nem gondolnak
már több halálra csak
csendesen az égbolt
minden eső-szuronyára,

mely felkavarja létezésüket.
Valahol harang zúg és ima
rebeg a hegytetők és dombok
felett.

Az idő rétegei közt

  • Kategória: Versek

AZ IDŐ RÉTEGEI KÖZT

A múltat befedik vak rétegek,
egymásra kövülnek bűnök, korok.
Hazug penésszel bevont életek
nemesülnek mint eldugott borok.

Az idő folyójából egy szálfa
gyűrűiben érzi még a vihart,
opálja mosoly az elmúlásra,
a nagy törzs illúziója kitart.

Kristállyokká sírják a könnyüket
az égről lopott remény-csillagok,
de a végtelen galaxis süket,
sötét, ha kihúnynak a villanyok.

Hiába hitted, hogy megismered,
apró porszemben is sok a titok,
szorongásodban ott az istened,
szikláidon függve most az inog.

Vasszécseny,2017. január 31.