Amikor elmozdul az idő

  • Kategória: Versek

Amikor elmozdul az idő

Amikor elmozdul
az idő,
és rátalálsz a
tévedés első
és utolsó
mozzanatára,
abban az egy,
égető pillanatban,
hirtelen
megérted Őt is;
igen;
aztán
elfog az iszony,
és a félelem,
majd a skizofrénia.

 

A XXI. század költői

  • Kategória: Versek

A XXI. század költői

„Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!”

(Petőfi: A XIX. század költői)

Még áll a ház, hol világra jött Az, ki huszonhat évet élt.
Még hantján valahol sír a rög, emlékezzünk rá épp ezért.

Világos fájdalmas szelleme kísérti elménk éjhonát.
Fényeit befogni kellene, ne élje tovább fénykorát.

A szabadságunk ma álom csak? Vágyaink szárnya eltörött?
E képletes ősi járomnak a súlya rajtunk nem örök.

Mély tisztelettel a múlt felé lerágott csontját hagyjuk ott.
Lépjünk úgy újra tükrünk elé, mint aki új esélyt kapott.

„Vannak hamis próféták, akik azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten az ígéretnek földe van.”

De tudd, itt élned, halnod kell és a kesergés nem segít.
Ha kell, erővel halmozd fel új bölcsességek ezreit.

„Nagy munkát vállal az magára, ki most kezébe lantot vesz.”
Mondd, hol van annak a határa, hogy pajzsod végre hangod lesz?

Tűröd, hogy valótlan szólamok irányítják a ma tetteit:
Híg szavak súlya kilóra sok, s a naiv embert ellepik.

A történelem így önmagát ismétli meg, ha ráhagyod.
Lantod zenéjét az hassa át, mit igaz Költőnk ránk hagyott.

Légy lángoszlop vagy szelíd mécses, csak világíts a mindenit!
Izzó szavad legyen erényes(!): csak úgy jó, ha mást felhevít.

Hallod a cinkét?

  • Kategória: Versek

Hallod a cinkét?

Hallod a cinkét? Húzza zenédet,
É-mollban szólhat mától az ének.
Záporcsepp csókol alvó kanálist,
bársonyát bontja a fűzfaág is.
Hallod a cinkét? Élet e trilla,
tetszhalott már csak a lusta kamilla.
Ájult álmából éled a föld is,
ezüst oltalmát hajtja a kőris.

Maradunk

  • Kategória: Versek

Maradunk

Halványodik az este,
ez a mai különösen sápadt lett.
Nem lakik már itt a gyerek se,
csak néha hazajön egy keveset.
Dolog-dolog után,
de az órák… végül is kényelmesek,
túl az első traumán
lassan én is békés leszek.
Halványodik az este,
már a szebbik felét figyelem,
hogy kettőnknek ez a vadonatúj csendje
ne a magány ladikja legyen.
Van ami itt marad

Nézem az embert ahogy itt áll, lemeztelenedve,
szinte védtelenül az orkán közepén…
most az az erős - aki volt már gyenge,
most bátran néz körbe a szerény.
Néhányan megsejtik, hogy mi is a fontos,
talán át is lényegül néhány pillanat,
és talán a tavasz újrakezdést hoz most,
mert valami semmivé lesz… de van, ami itt marad.

Most ez van

  • Kategória: Versek
Most ez van

Ő magába szívta a másikat
és tudott ok nélkül nevetni,
most meg ez van;
néhány telebőgött papírzsepi’.
Ő kinézett az ablakon
és a hóna alá kapta magát,
nem csak ült itt,
mint egy székre vetett kabát.
Ő maga elé terített egy szőnyeget,
nem csak belefeküdt a meleg sárba,
mert most ez van;
minden elherdálva.
Mert ő világot ölelt,
az meg visszakarolta,
most meg ez van…
mintha minden elhajolna.

Az én apám

  • Kategória: Versek
Az én apám
 
Apám szemére ráborult az álom,
eltakarta rég riadt tekintetét.
Sóhaján lopózom, s talán tört kezét
simítanám, de már sosem találom.
 
Kortalan konok, kőkemény acélba
zártan értek élhető melódiák.
Hallom énekét, a csacska kisdiák…
messzi múlt tanán emelt önmagamba.
 
Sejtjeit hordozó tükörkép az arc,
mi álmosan köszönt napok hajnalán;
néha dúlt belül, de elcsitult a harc
 
bágyadón egy ősi country dallamán...
álmaimba rótt szaván a tiszta karc;
síri némaságba bújt az én apám.

Hangtalan

  • Kategória: Versek
Hangtalan
 
Néma tótükör, csupán a láp dalol,
nem én; fogoly vagyok kopott ruhákban,
s legyűri gyönge testemet, ha lágyan
szél szalad felém a lomha fák alól.
 
Kint süket fülembe zajt süvölt a nyár,
sziklakönny patakja lusta lomb alatt
szirteket szakít, de hangtalan marad,
mert a "börtön őre" csöndlakatra zár.
 
Zenét nem ont az ég, nem adja dalba
játszi záporok neszét, de már ledér
madár se szól; sivár a táj nyugalma.
 
Tetszhalott a metronóm, s a csontra mér
ütést; vajúdna még, hol elvetél ma,
múlt időz jövő fölött, s dühöng a vér.

Ott legbelül

  • Kategória: Versek
Ott legbelül
 
Bennem bánatok húrja zsong,
ősz lett a hajam, hófehér,
borongóssá változtatott
a szeszélyes Sors, a ledér.
 
 Próbált megtörni nem egyszer
- Hajolj meg hát! Roppanj derék! –
mégsem győzhetett le bennem
életigenlést, dús kedélyt.
 
Bennem sikongó spinét sír,
mégsem tipródom bús körön,
csillan még bennem, mint éjszín
hajban ezüst szál – az öröm.

Uram, ha megítélsz

  • Kategória: Versek
Uram, ha megítélsz
 
Visszadobtam az aranyhalat,
s ő rám tátogott: Miért?
Három kívánság kemény falat,
a telhetetlen hoppon marad,
hát ne tarts rá igényt.
 
A parton fürge eső szaladt,
a tavasz mindent ígért.
Visszadobtam az aranyhalat,
mert elfogadtam önmagamat,
s amit a sors kimért.
 
Még élnek bennem haragszavak,
s elfog a páni félsz.
Visszadobtam az aranyhalat?
Magamnak húztam magas falat…
Uram, ha megítélsz,
 
a mindennapit, nekem azt add,
ne vágyat másikért.
Hogy körbeüljük mind az asztalt,
akit a hite megvigasztalt,
s az angyal elkísért.

Egy autó zúg el

  • Kategória: Versek
Egy autó zúg el

Egy autó zúg el
Kint a moraj intenzitása
Planck görbét rajzol ahogy egy
Határt áttörve átvonul a figyelem egyik
Emeletén valamiképpen kihallhatóan jobbról
Balfelé a falon egy fényes trapéz emelkedik
Egyenletesen majd elterül a plafonon
Mielőtt eltűnne végképp és nem
Tudható mikor lett ilyen késő
Hogy már telefonozni sem
Lehet mindenesetre úgy
Nagyjából húsz perce
Történhetett ahogy
Juniperus beljebb
Tolta két-három
Centivel maga
Előtt a bordó
Abroszon a
Terítéket