Célzás

  • Kategória: Versek

Célzás

A követ eldobom.
Ha van szeme rá,
majd talál egy folyót.
Lapos a laposon ugrál,
egyre kisebb a lépte,
míg rájön:
nem ő az, aki vízen jár.

Az utolsó eső előtt

  • Kategória: Versek

Az utolsó eső előtt

Mielőtt elmennénk,
megnézzük a kiteregetett ruhát.
Legyen inkább meztelen a szárítókötél,
ki tudja, mikor jön az eső, a vélt,
s a rajtunk levő, ha idejekorán
átázik se vész, tartalék lesz a leszedett.
Ez a helyzet, s előre szedált.
Nos, borúlátóak vagyunk,
elrakunk mindent az előrelátható
idő elől, magunkat is beleértve,
s már nem vagyunk elérhetőek.

Önarckép tükörből

  • Kategória: Versek

Önarckép tükörből


Mint pók a pudvás, pállott pincepolcot
a kor beszőtte fáradt arcomat,
s most úgy néz ki, mint festett fércű foltok
korcs köntösén a kormos karcolat.

Hajam fakó, viharvert szürke gyolcsok
száz rongyszálából varrt vitorla csak,
nyakam nyersrostú, redves, ínba oltott
bőrsátor, mit szétráz egy mozzanat.

A pápaszem is rejt még szürkeséget:
Kese hernyópár két szemöldököm.
Szemszürkém lángja többé már nem éget,

tekintetemben mégsincsen közöny,
csak elszántság látszik, mellyel a lélek
mélységeinek kincsén őrködöm.

Egy gyilkosság eltakarása

  • Kategória: Versek

EGY GYILKOSSÁG ELTAKARÁSA

1

Míg az ég roppant kék
torkát a földre tátja,
dühösen elvágja a hold sarlója,
és sötét függönyt húz közénk.
Napszél csapkodja a nagy vásznat,
s a fények zajos origója,
hogy üres lesz az ég.

2

Csillagok testes haldoklása,
öntudatom kialvó lángja,
sötét-torlaszok a verőfényben,
űrörvénybe begyűrt anyag.

3

Fekete pelyhekben hull
az éjszaka álmunk kormára.
Kéményen át látunk ki a világba.

Hús, tej, szóda

  • Kategória: Versek

Hús, tej, szóda

A bolt előtt parkolni nem lehet,
de a hússzállító megáll azértis,
feltépve régen elmúlt éveket,
önök elé kipakolok ma én is.

Boltban dolgoztak a nagyszüleim.
Mindennap vártuk a tejeskocsit, hogy
megjön a kannástej. És a rezsim
megoszt velünk minden kis hamis titkot.

Vittem a hírt, hogy itt van a kocsi.
A rothadásszagot még ma is érzem,
az ember emlékeit képzeli.
Nem emlékezni talán nagyobb érdem.

Mindenki idegen volt és gonosz.
A legjobban a szódásoktól féltem,
Látták rajtam, mennyire más vagyok,
nem illettem a világukba részben,

de különben is szőke és kicsi.
Egyszer rémülten rájuk kiabáltam,
befutottak dühük virágai,
s én szódavíztől lefröcskölve álltam.

Most már az is miféle szép idő.
Forrófejű nagyapám bosszút forralt,
de nem bírt hosszan haragudni ő.
Nem tudom, mikor hozok jót, mikor bajt.

Nem nagy öröm

  • Kategória: Versek

Nem nagy öröm

Nem nagy öröm, felismerem:
nem repülök, akár a pingvin.
Fellebbeztem egy jó helyen,
hogy így nem teljes életem,
osztoznék is, amíg lehet,
ám hiába kutatom, nincs min.

Nem fontos senkinek, hogy én
úr lehessek – vagyis pribék,
hogy a röpülésről meséljek,
arra jogosított legény.
Nincs ára még a rémmesémnek,

pedig van, jobb nem tudni azt:
én már túl sok hitelt fölvettem.
A tudásomtól mind megretten,
kudarcomban talál vigaszt
és hogy olyan könnyen szétestem.

A szabadságról

  • Kategória: Versek

A szabadságról

„…gyakorlati, megcáfolhatatlan intuíciónk volt a szabadságról; (…)
elfogadtuk Kant galamb-képét: a levegő, mely ellenáll neki, egyáltalán nem
gátolja röptét, hanem fenntartja. (…) Írni, alkotni: az ember nem merészkedett
volna ebbe a kalandba, ha nem hiszi azt, hogy tökéletesen ura önmagának,
céljainak, eszközeinek.”

Simon de Beauvoir: A kor hatalma

Az ember nem merészkedett
volna e kalandba, ha nem hiszi,
ura magának, eszközeinek.

Hinni a galamb röptét, ameddig lehet,
hogy a levegő nem gátja, de emeli,
az ember nem merészkedett

tagadni, pedig meglehet,
a szabadsága akadály neki,
ura magának, eszközeinek,

de gondolkodni mégse éri meg,
energiája helyzeti.
Az ember nem merészkedett

úgy élni meg az életet,
ahogyan a bölcsesség hirdeti.
Ura magának, eszközeinek,

de végül is a szabadság minek?
Boldog világot kezdeni
az ember nem merészkedett.
Ura magának, eszközeinek?

A veszélyek leszerződtetése

  • Kategória: Versek

A veszélyek leszerződtetése


Kopnak a hegyek és a felhők.
Eső és visszhang tűnik el.
A fák között sok minden eldőlt.

A fák közül néhányuk eldőlt,
már nem beszél az égivel,
kopnak a hegyek és a felhők,

megláthatjuk az elközelgőt,
új stílus ez, de régi fej.
A fák között sok minden eldőlt,

a tenger nem víz, a Föld nem föld,
a láthatatlant nézni kell.
Kopnak a hegyek és a felhők,

de van olyan, mi odafent nőtt,
ám jut neki már némi hely.
A fák között sok minden eldőlt,

ide szerződtettük a mennykőt,
hogy vállalta, az fél siker.
Kopnak a hegyek és a felhők.
A fák között sok minden eldőlt.

Január arca

  • Kategória: Versek

Január arca


Nincs szán, síléc, korcsolya. Semmi,
csak a lábak és a vágy: kimenni
a fűtött szobából. Birokra kelni
a faggyal, megkocogtatni tócsák
ablakát s várni, hátha bentről
ledörzsöli és kinéz rajta Január,
s ha szerencséd van, a háttérben
láthatod apját, a Telet is. Talán.
Azonban egy talán miatt kár
volna nekivágni a hóesésnek.
Maradsz tehát. Bekapcsolod
a tévét. Nézed. Melletted sör,
zsíros kenyér. Kényezteted magad.
Arra gondolsz, milyen szerencse,
hogy nem hóeke vagy. Jó neked.
Nemsokára kezdődik a verekedős film.
Kényelmes módja ez a
haragosokkal való leszámolásnak.

Szonáták és közjátékok preparált zongorára

  • Kategória: Versek

 

Szonáták és közjátékok preparált zongorára

John Cage-nek,

          aki tönkretette a zongorámat

(1)          Születésemmel öröktõl elrendelt, öntudatlan sejt-vonulás

szakadt meg, a második évezred metszéspontjáig egyetlen

emberléptékû karnyújtással befoghatatlan pillanatra____

__________        monumentálisra tervezett csend

                                                               köröskörül a lét dogmái

                                                               dermesztõ terrakotta-hajnalokra

                                                               eretnek ébredés

                                                               _________________________________________

                               homlokomról lefutó vizek áztatják ingemet

                               bennem dolgozik a felkelõ nap turbinája

                               lángoló kezemben primitív rejtjelek

                               taktusát hordozom

(2)                                                          nincs nálam nincs nálam

                                                                                                              önkéntesebb áldozat

                                                                                                              tiszta vagyok: tehát

ilyen egyszerû ez                                                                                               létezem

ilyen szomorú

ILYEN                                                                                 csupasz az ég tárva-nyitva

                                feltárulnak kicsinységem és nagyságom

                               kristálykõvel kirakott, sejtelmesen

                               csillogó szézámai

                                                                                              otthonom lett e boltozatos

                                                                                              üresség e végtelen magány

(3)                          szabad ember,

akit ezüstös szövésû, buja holdfonál nyomán álombéli,

árnyéktalan tájakon kóborolva magához ölelt a föld

és érezte illatát, neszezését, létezéskõzi ritmusát

(4)                          szabad ember,

akit önnön árnyéka elõtt tolva, bárgyú égieknek

elveszejtõ játékszerül egyszer s mindenkoron

                                                                                  felmutat a sors

                                                                                                                                                                                            

                               ÍME

(I)                           nem érdemes meghalni sem

annyi titok kiderülne

nem érdemes

(5)                          az idõnek

                                               egyetlen perc

                                                                      vesztenivalója

                                                                                              sincs

(6)                                                                                                                                                                                       

                   nincs

már mitõl félni nincs már mitõl

hiába köröznek gyanútlan áldozatra várva

lábam körül sunyi barracuda-halak

a képzeletem mélytengerébe dobott

Hangok csobbanását sohasem hallhatják meg

                                                                               enyém az ítéltetés elõjoga

enyém enyém enyém                                                                          s talán a tiétek is

(7)                          (MESTER, kilazult egy csavar a felsõ regiszterben!, ha

nem vigyázunk, darabjaira hull az utókor és ez a példás

                                                                                                  „hangszínkompozíció”!)

(8)                                                          enyém az ítéltetés elõjoga

                               enyém a döntés kiszolgáltatottságom

                                                                                                              mértéke fölött

                               enyém a lehetõség komfortra

                                                                                                              keresztre

(a sor tetszés szerint, hol tárgyilag,

hol pátosszal folytatható,

a példa kedvéért mégis:)

(II; III)                  itt ez az oroszlán még idõben találkoztunk

                               mint egy igazi oroszlánnak hosszú a sörénye

                               meglehetõsen vérszomjas pofája van

                               s a fogazata sem csekélység

                               mikor elõször nyújtotta mancsát azt hittem

                               álom csupán álmaim naív ragadozója

                               ki éber árnyékként követ megkísért

                               tetteim mögül les rám a Pillanatra várva

                               — azóta összecsaptunk már néhányszor

                               megedzõdtem a harcban rafinált vagyok

                               de tudom: a java még hátravan

(9)                          Áttételezõdünk:

                                                                               bizonyos arcok õsi kegyelemmel

                                                                              tekintenek le rám

                                                                               mások bizonyosan elfordulnak

                                                                               közönnyel és udvariatlanul

                                                                               nem szép tõlük mégis így megy ez

áttételezõdünk:

                                                                               ugyane Pillanat idejét éljük

                                                                               büszke sors-magánzárkákba zárva

                                                                               vagy ami még rosszabb

(10)                                                                                                                                                                                    

                                               sorstalanul

bölcs fakír módjára fekszünk vasszöges ágyon

megadóan tûrjük a szél változásait

emlékeket gyûjtünk télire

nem panaszkodunk

                                                                                                 végül

                                                       arcunkkal lassan összeszokva

                                                                    új életünkhöz berendezkedünk

(11)        de hát

hová lesz akkor

a költõi fájdalom mint olyan

(12)        legalább valami kis katarzis maradna

enyhe vasárnapi bizsergés gyógyító üdvözlégy-pirulák

egy kis játék ebben a gondosan programozott nagy büdös

                                                                                     (Nagy Büdös) Vegetációban

(IV)        MÁR NEM ÉRDEMES MEGHALNI SEM

ANNYI TITOK KIDERÜLNE

NEM ÉRDEMES

(13)        (Mester, honnan ezek a világító akkord-tömbök az orrom

elõtt, mitõl ez a fémes harangzúgás, s itt legbelül

ez a lehetetlen „bútor-zene”?

                                                                                              Mintha a súlytalanság

állapotában lebegnék, kicsinyített kõ-földgolyóbisokkal

a hátamon!)

(14)                                                                                                                 Mester,

                                                               melyik lelkemet ragadja el utóbb az idõ?

                                                               képzeletem spiráljai meddig röpítenek

                                                                                                              a Képtelenben?

                                                               képzeletem spiráljait miféle Nap körüli

                                                               pályára gombolyítja a Végtelen?

(15)        Kozmikussá tágított, furcsa kérdésekkel vigasztalódom:

                                                               különbékét kéne kötnöm majdan

                                                               egykori jobbik énemmel, amelyik

                                                               azt súgja: végül túlélem magam

                                                               Túlélem magam és ugyanaz leszek,

                                               mikor már nem leszek

                                               vagy éppcsak módosított,

szellemképes öntudattal,

mint modern eunuch:

                                                               i d õ t l e n í t v e

                                                               — leszek továbbra is

                                                               mikor már nem leszek

                                                               magam számára

                                                                                              átörökítÉLHETÕ

(16)        hisz

egész életünk

valami egészen más jelent

                                                               jelenthet-e egyebet?