Átváltozási beszéd

  • Kategória: Versek

ÁTVÁLTOZÁSI BESZÉD

Látjátok, feleim, gép’tekkel, mik vagyunk,
fájl és ímél vagyunk,
az internetről töltjük le az agyunk.
Emlékeink gép juttatja eszünkbe.
A világba webkamerán nézünk be.
Rögtön tudod, ha érkezik egy üzenet.
Körbe bírod futni még a Margitszigetet?
A pillanat dirib-darab, törik, szétfut, kacag,
több figyelemre osztod szét magad.
Az egység foszlik, filmet nézel, és
csetelsz is közben, de ez is kevés.
Egy tálból sózott mogyorót eszel,
saját géped is hülyeként kezel,
s nem is téved olyan nagyon nagyot,
kedvenc zenéd is róla hallgatod.

Elszáradnak, -tűnnek egy pillanat alatt
a dolgok, mikről fénykép nem marad.
Mikor a költő már a gép nyelvén dalol,
papír nem kell, kitér a kézírás elől.
Könyvet olvasni túl sok figyelem
és idő kell, megmondom kereken.
És nem is értem, ahogy a művészfilmeket
a kólázó néző sem érti meg.

Beszippant egy játék, egy tévésorozat,
kalandfilmből világmagyarázatokat
szűrsz le, krimiből ismered az embert,
nem olyan vagy, mint akit a sors megvert.
Szívverésünk cuki beszéd, álmunk zsiráfoké,
akcentus nélkül mondod, hogy oké,
munkád a gyerekkel fordíttatod,
és találhatsz rá még ezer okot,
hogy te kérj segítséget tőle,
ő vezet már téged hátra, előre.

Még nem volt olyan nemzedék, aki
butábbnak mutatkozott, mint az utódai.
De most nekünk sikerül bénázni az új
világban, hirdetni, hogy semmit ne tanulj
abból, ami veled is megesik,
mert az elektromos világ idegesít.

Hiteltelen minden, amit te tudsz,
bölcsességed azt mutatja, hazudsz.
A gyereknek mesét olvasol, ám
unja. Nincs valami vidám?
A család SMS-t ír koporsónk felett.
Idegen szavakra is jut már ékezet.
Te hiába hallod Babits szavát,
ha a fiaddal nem érteti meg magát.
Vagyis te nem érteted meg vele,
hogy megszakad egy nép lélegzete,
ha a verset nem mondja már tovább,
he nem Krúdy hárfája zengi át az éjszakát,
vagy legyen József Attila, Pilinszky,
Petri György verse, csak tudja szeretni.

Nem szólnak, üzennek ők, se Goethe, se Shakespeare,
nem maradt senki sem, ki ennyit elbír.
A tested is enyészik, mint távoli rokon
képe, hogyha meghalt, a Facebook-on.
Még idézed: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat...”
Közben már neked is nevetségesek e szavak.
Posta nincs. Rég nem tudunk írni már.
Csak számla jön. De ezért sírni kár.

A celeb sovány, nincs pápaszeme,
bőre sima, arányos a keze.
Kétmilliót kap és kocsit. Minek neki?
Számít valamit még, ki volt Ady?
Ha kitalált akadályokon átjut-
nak, szólni fognak majd az ágyuk,
dörögnek a hírek, és látjuk,
valaki pénzt meg jövőt tesz alájuk,
vidámabbak legyenek, mint az árnyuk.
Mit un a nép? Mi az? Költészet és zene?
Mindegyikre az mondja, kellene.
„Az nem lehet, hogy annyi...” láb
hiába lép. Az ország nem megy odább.
„Az nem lehet, hogy annyi...” fej
csupa ostobaságot követel.
„Az nem lehet, hogy annyi...” has
nyel be zöldséget, és még nincs tavasz.
Vagy tavasz ez a szürke februári ősz?
Nincs hó. Nem süt nap. De valamit megidéz?

Nem teérted cserélnek majd jegyzékeket,
a jobb világ végre megérkezett.
Az újra épült kerítésnél a sakál
egy afrikai sírján durcásan kapál.
Sarjad a vadkaktusz, fölveszi a neved,
bogarak élnek túl, fogynak a gleccserek.
A gyümölcsös helyén raktáráruház,
vírus támad meg a neten, vigyázz.
Meglátsz egy madárpókot a banánon,
és soha nem mondod már, hogy kivánom.
A jövőről se, hogy kivárom.

Hát így. Elmúltak az avarok is.
A jövő mégis elkezdődik, ha kavarog is
benne egy kis múlt, meg némi jelen.
Az igazságot nem gonosznak képzelem.
Ne ülj a gép előtt, gyere velem.
Vagy én ne üljek ott, van jobb helyem?
Végleg elás egy nagy kritikus, az emlékezet,
a blogok tömege majd betemet.
Tudd, hogy már nem vagy, csak számítógépeken.
Tudd, hogy az Isten tudja ezt, s új teremtést teremt.
Tilos cigire gyújtani, húzni a végtelent.

Ne őrizz hülyén jelzőket, se álmokat,
a pillanat elszáll, nem jó, ha bennszakad,
az óra nem visszafelé forog,
a rossz szöveget hiába javítgatod.
Új rugóra járnak idegeink,
egy műhold a földön körbe tekint.
Más szemével lájátok, feleim, hogy mik vagyunk,
kábé porhintés és kamu vagyunk.

Rakás

  • Kategória: Versek

Rakás

Azt hittem egymásra rakhatom a dolgaim,
azt hittem, e torony tetejére állhatok,
mert azt hittem, onnan messze ellátni,
s azt hittem, így megtalálhatom a választ arra,
hogy miért hittem, hogy egymásra rakhatom a dolgaim,
s miért hittem, hogy e torony tetejére állhatok,
s miért hittem, hogy onnan messze látni?

Jobbítás

  • Kategória: Versek

Jobbítás

Tegnap, ki tüntetett,
ma már kitüntetett,
s míg vérszopó októberünk
csillagba préselt lázálma
lármázza ingó médiánk,
mi nagy komédiánk
e gyászra tört virág.

Enyém volt

  • Kategória: Versek

Enyém volt


Enyém volt anyám két puha melle,
áldás a sorstól nem tudtam kell-e,
csodák születtek, a halál még holt,
markomban a végtelen enyém volt.

Enyém volt egy szánkó, egy hintaló,
biztonság, remény, gyereknek való,
dundi kéz a padlón játékot tolt,
a dundi kéz, a játék enyém volt.

Enyém volt a szédült, tántorgó vágy,
termetem tágító tucatnyi tárgy,
a valóság kacatok közt guggolt,
mindez egyedül csak az enyém volt.

Enyém volt sóvár karrier, cím, rang,
sok hazug kézfogás, fényes cafrang,
simán, és egészen jól ment a bolt,
a megtömött bendő is enyém volt.

Enyém volt sok száz kétértelmű nem,
vezették hajóm egyértelműen,
bal tüdő alsó lebenyén a folt
fojtó szorítása is enyém volt.

Enyém volt a múltam, a veszteség,
ki tudja selymes holnap lesz-e még,
az ég könnye az ablakon dobolt,
mi az, ami tényleg az enyém volt?

Enyém volt, és nem volt enyém semmi,
kapaszkodva próbáltam meg lenni.
A kétség, bánat, fájdalom koholt,
mert végig minden csak a Tiéd volt.

égbolt

  • Kategória: Versek

égbolt

rájönni
hogy szép az is
nem lenni halhatatlan
sem törhetetlen
elég szétdaraboltan
majd összeragasztva
fényleni a vágások mentén
mint ablaküveg repedésein át-
világító
holdas égbolt

Barátság

  • Kategória: Versek

Barátság


Félek.
Mióta bejöttek szobámba melegedni a fák,
szűkösen vagyunk.
Bizalmatlanul pislogtak rám: vajon miféle
szerzet lehetek én?
Minek ez a sok láb, kéz, miért a csillogó
szemek és hogyhogy nem zöld a hajam?
Megkóstolták a vacsorámat és fanyalogtak,
belelapoztak könyveimbe és megsajnáltak.
Ágyamtól görcs állt derekukba, és
a postás motorja halálra ijesztette őket.
Azért Mozartot megszerették. Hazajövet
vidám fuvolaszó fogadott minden délután.
Rügyfakadásig megbarátkoztunk.
Ma reggel megjelent a favágó,
és köszönés helyett kivágott
múltamból egy kedves darabot.
A fák összeborultak.

Bálnahangok

  • Kategória: Versek

Bálnahangok

George Crumb zenéjére,
három futamban

 

I.FONIKUS CSEND

Fonikus csend
asztmásan lihegő áramlatok moszatok algák
korallbizsuk közt szelíden ringatózó Idő
az egyszeri és örök mélység narkotikuma
lebegő kékség s a hullámok: a mindenség
kézlegyintése


II.BÁLVÁNYIMÁDÓ TENGER

Bálványimádó tenger
itt nincs könyörület feláldozza teremtményeit
felszív összeroppant és a világnyi cella sötétjébe
merülve hömpölyög tovább végtelenre tervezett
vándorlás ez s a vízütötte mély sebektől nem véd
a csontfénypalást


III. SÍR A MÉLYSÉG

Sír a mélység
mikor a rianó föld egyetlen óvatlan
mozdulatától megreped a tenger
hasfala és a legkisebb csobbanás is
egy-egy vízoszlopok gótikáján áttörő
atomrobbanás

Azokra gondolok

  • Kategória: Versek

Azokra gondolok

Azokra gondolok
akik lépcsőházak sivár homályába rejtekezve
kitartóan sodorják a soron következő cigarettát
baljóslatú idegen hangokra felkapják fejüket
összerándulnak megdermednek mint a hűtőbe tett
harangvirág bűntudatuk értetlenül
éhesen kószál folyosók imbolygó fényei közt
maguknak kuporgatják az eltulajdonított perceket
a fekhelyül kiszemelt üres biciklitárolót
a meleget a meleget s arcuk végül
mégis gyanútlanul belebukik a liftaknába
Azokra gondolok akik után nem marad
mosoly se tévéinterjú se virágcsokor
csak a magány végtelenített szalagjai
igazolt peron-szabadság és jeltelen madárvonulás
Azokra gondolok akik üvöltenének
mikor halántékukhoz négyfelől tapad a csend
akik simogatni is tudnának mernének szeretni
érdek nélkül oldottan s néha szerelmesen
akiknek nincsen kályhájuk ágyuk kutyájuk
kicsi fehér vagy nagy fekete esetleg foltos
és billenős fülű olyan mindegy végtére is
tartozni valakihez annyi mint tartozni magunknak
egy soha vissza nem térő pillanattal ha már
nem futja többre ha már reménytelen
Azokra gondolok akik verseket olvasnak
elmeszesedett sajtszagú estéken
szavak feketeseregével masírozva
olvassák versemet
de kevesen is vannak istenem

Összpontosított kiemelés

  • Kategória: Versek

Összpontosított kiemelés

(V. Mihállyal)

Hazádnak rendület --- :
e mondat zsákfalu,
ha ismételgeted,
nem jutsz a dögkútnál tovább.

Ha volt is, elveszett,
nevét se tudhatod,
a nagyvilágon e
kívül se tágasabb.

Nincs több dimenzió,
összpontosítottan
emel ki bárhonnan
bérgyilkos osztaguk.

A könyvtár porig ég,
hidak leomlanak,
s a kis lélekharang
nyelv nélkül némán leng.

Kié ez elfojtott
nemzet, ugyan kié,
magam maradtam itt,
számban göröngy a szó.

Hazádnak rendület --- :
e mondat zsákfalu,
ha ismételgeted,
nem jutsz a dögkútnál tovább.

Levegőváltozás

  • Kategória: Versek

Levegőváltozás

A történelem kereszthuzata
megint becsapta fönt az ablakot;
a csattanásra felriadt az őr,
akit csak tévedésből hagytak ott,

mert nem volt semmi őriznivaló,
elégtek zászlók, verses füzetek,
és gyűjtögető hordák boldogan
fosztották ki a roncstelepeket.

A jóvátétel többször átvonult,
hogy vigyen minden hasznosíthatót,
s bár maradtak a főadószedők,
új úr zsebébe fizetünk adót.

Masíroznak a betűkatonák,
védik az új rend eredményeit.
Sok régi bűnös többé nem remeg.
Ki átáll, bűne eltöröltetik.

A napsütésen kinnfelejtett húst
körüldongják a piaci legyek.
A történelem kereszthuzata
széttép egy sárgult iratköteget.