Míg vagyok

  • Kategória: Versek

Míg vagyok, míg vagy míg vagyunk

Régóta rab vagyok,
ketrecem magam előtt tolva ballagok,
mert minden délben pár perc séta jár,
csak akkor, ha itt a nyár,
hogy a Nap rongyosra tépje vállam.

Álmomban álmodban jártam,
szép és fiatal voltál,
alkony-vörös a hajad,
és nem hiányzott a római hatos
meg a többi fogad, ezért mosolyod
eltettem az ébrenlétekre.

Néha nézed, nézlek-e, ilyenkor
tűnődöm, harminckét év alatt
hogyan szerettük unottra egymást,
s akár egy öreg padlást,
telepakoltuk magunk emlékekkel,
a jót díszes dobozba gondosan lezárva,
a lim-lom, kacat alig fér,
közben por pihél, mert szürkül
a napcsíkok lenge rácsa körülöttünk.

Sosem zavart honnan jöttünk,
nekem a cigánysoron Zsiguli-gokart,
a te sváb őseid a vártán álltak,
s mit a vagonok, kiokádtak,
terelték az ég felé.

Ilyenkor szakadok ketté
a fiam féltve, látom benne
a csóró, mégis vagány félistent,
de acél-hideg szemében ott
a fájó magyar árja,
és fetrengek az Úr előtt, ne érje baj,
hülye gőgje ne gyűrje nejlonzsákba,
míg vagyok, míg vagy, míg vagyunk.

Különben megfagyunk,
mint a korai madárdal,
és szívünk millió gyilkos szilánkkal
szórná teli a megmaradt világot.

A fácska

  • Kategória: Versek

A fácska

A tehetetlen gondolat,
mint madár csőrében a mag,
oly tehetetlenül repül
(mint nyári szellőben a tüll),
de véletlen, ha földre hull,
halkan duzzad és meglapul,
s a csonthéjból, hol szűk a hely,
a Jó, a Rossz életre kel:

egyik vadul sarjadni kezd,
indája fojt, el nem ereszt,
s önérzetem, mint hűs homok
a semmibe csak szétcsorog,
felismerem, igen ez Ő,
tüskéje szúr és mérgező,
és mérgét ömleszti belém,
mert ő a rossz, nem én, nem én!

A másik rám önzetlenül
virágot ont s ezen felül
olcsó szépséget, híg derűt
(ezt látom-érzem mindenütt),
illatától már szédülök,
de bősz gyanúm, mint lótücsök
benn ciripel és zakatol,
s a kezemben itt van a toll
és leírom, mily láncolat
gyűr arcomra mély ráncokat:

gondolatból új Gondolat
hulláma kelt hullámokat,
amőbaként osztódik az,
lehet belőle száz vigasz,
és millió nemes erény
sarjadhat a szívem helyén,
érezhető, itt nincs határ,
de pár kérdés válaszra vár.

Terem a mag (ha elvetem
a szikes, meddő elveken)
kegyelmet és bocsánatot?

S nevelve mivé válhat ott
fácskám, az oltatlan suháng?

(’sz: lappang benne az ősi láng,
mint edzett harci kelevéz,
az ösztönét nemzette vész,
balsors, mit bőrén megtanult,
csírájában kísért a múlt,
s kérge alatt egy ezerév
fájdalmából szülte e hév
az oktalan okozatot,
mit hosszan itt fokozgatok.)

S e fácska él mindenkiben?

(Kérdésben a válasz: Igen,
a mélyben, vagy a felszínen,
s művelni kell, én azt hiszem.)

----------------------------------

Művelnem kell, mi elmaradt
(irtanom a vadsarjakat),
mint bölcs a lelket, szóval is,
jó szóval csak, mi nem hamis,
oltanom szépet és nemest,
görbéből vágnom egyenest,

mert fácskám mindent elkövet,
hogy Ő legyen a gyűlölet.

A nagyság

  • Kategória: Versek

A NAGYSÁG

Ott, akkor, abban a téridőben,
a lét akkori díszletei között.
felolvastatott az emlékülésen:

Ő volt a legnagyobb!

Erről viszont az örökkévalóság
és az önfeledten trillázó madár,
semmit sem tudott.

Denevér

  • Kategória: Versek

DENEVÉR

Duzzogva lóg a bőregér
odvas fehér kövön,
és nem köszön.

Sajnálom vénlegény
ha bánt a fény,
ne zsörtölődj nagyon.

Lement a Nap,
már itt az éj,
Te röpködhetsz szabadon.

Én láncra vert vagyok.
Előttem jár az életem,
Ő vonszol, én vonszolom.

Egy írástudó szorongásai

  • Kategória: Versek

EGY ÍRÁSTUDÓ SZORONGÁSAI

kilépek a mozdulatlan térből
itt már csak egymást hallani
minden szó utánzat
„összeollózott” talmi

ha majd a száraz föld
elsimul fölöttem
elfelejtik
azt a néhány könyvet is
amit kérés nélkül jegyzeteltem
mi mást tehettem volna
valaki folyton kérdezett
és válaszolt belőlem

kacérkodtam a töviskoronával
kóstolgattam az ecetes vizet
Istent kerestem
de becsaltak a rímek
egy szentélynek hitt lebujba
ahol minden csillogó
és egyszerre ócska

az út Visszafelé is
szerves savakon molekulákon
és véres csatornákon vezet
szembesítek minden tévedést
amit itt hagyok
egy üres csontkeret
kitéve porladásnak
és a bámészkodóknak

Az élet éppen zárva volt

  • Kategória: Versek

AZ ÉLET ÉPPEN ZÁRVA VOLT

Az élet éppen zárva volt
ezért csendesen
bekopogtam

mondván hogy
adnék Önöknek
egy jó tanácsot
ha érdekelne itt valakit
a véleményem

akkor
mutatnék romokat
és a romok között
élő valamit

és nem rónám fel külön
a hibákat
csak arra figyelmeztetnék hogy
eddig meg eddig mehet így

mert
aztán az élet végleg zárva lesz
mindenki előtt

Szentírás

  • Kategória: Versek


„SZENTÍRÁS”

 

ha már megtelt a biblia,
és minden betű ott van a helyén
majd az Istennek mondom el
itt valami nem volt rendjén

hazugságokról paráznaságról
nem beszélek az emberi
bár a „képmásáról” szóló
teremtettséget nem fedi

vagy ez még nem a végleges,
készít egy másik programot?
szívből remélem, de az már
„nem oszt, nem szoroz”.

és úgy vélem mint árvult
keresztény hogy földi béke
nem lelsz itt sosem
ahhoz az élet túl rövid

mikor a test már hanyatlik
a szellem csak akkor érik
hol lesz a lelkem nem tudom
de az mindenképp fájni fog;

hogy „tovább magamnál
nem jutottam” …
és a Föld, nélkülem forog

Balu medve tanácsai

  • Kategória: Versek

BALU MEDVE TANÁCSAI
MAUGLINAK

Titkon les a dzsungel,
hát szíved ki úgy tárd.

Szemekben lapul meg
az idő-leopárd.

Eszeddel is fülelj
a kobra – beszédre,

hogy könnyű útra lelj,
ne lépj nyílt ösvényre!

Tiszta szív – csukott száj.
Zápor a szóbeszéd.

Akkor szólj, ha muszáj,
élét féljék, ne neszét.

Ahol csaholva zúg
Tabakik kórusa,

hallgat, ki nem hazug,
kérkedik ostoba.

Le senkit ne becsülj,
magad vagy a mérték.

Csak meg ne sebesülj,
mert a falka széttép!

Csendélet

  • Kategória: Versek


CSENDÉLET


Távolság mélyed a kékbe.
Fázik a madárijesztő.
A fény a semmibe tér le -
mint remény, az örök vesztő.

Valahol tört ág hull térdre -
A nincs végtelennek tetsző,
ahol a van már kimérve,
s lesz fogyó időnkbe metsző.

A múlt fészek vagy kalitka -
Miért ez a kirepülés,
ha már tücsöknek sincs titka?

A csend csak hallgat a dobban.
Az esély gyöngyház nyelű kés -
Alámerül. Meg sem csobban.

Babilon kövei

  • Kategória: Versek

BABILON KÖVEI


Egy széttört kő sebe
soha be nem heged
     egyszer majd
szívedhez karolnád
-s vele a múló időt-
mint veszteségedet

Hajlékony hazugság
mint olajfa ága
     mítoszként
hajt a kövek alól
régmúltból a mába

A kő nem emlékszik
nincs jövője álma
hiába
nő föléje pálma
érzi csak egy árva

Nincs levélre vésve
Isten tévedése
     ott lapul
a hernyók szemében
sátán nevetése

A kő emlékeztet
ez még nem a végzet
     nincs vátesz
de a könny is lehet
égő Eufrátesz