meghasadt búzakalász

  • Kategória: Versek


meghasadt búzakalász
(Vincent van Gogh: Hollók a búzamezőn c. festménye alá...)


e világ nekem már
vészmadár-csontvázak
test nélküli képek
s nem búzavirágkék
halál lett a társam
holló tetemében
nem maradt mellettem
csak egyetlen testvér

szívemben azóta
búzamező lobog
s szélvágta okkerből
a rozsdahalál kél
éltem az örvénylő
légcsápok közt hasad
hol imát sem mond majd
ki értem bennem élt

de fáj hogy köröttem
jajgatnak a tájban
a széttépett sárgák
és zöldek feketék
mikor a csendet a
megtört hollószárnyak
kékből merítve
szaggathatják szét

Illathiányos estek

  • Kategória: Versek

Illathiányos estek

észrevétlen tört rám a hiány, ahogy a nyári sétán
a magány belém karolt. az est csillagköntösét
magára húzta az ég, de a felhők tavában
- talán nem is olyan rég - valami elfogyott.
hiába öblítette az éjszakát, lesve az Úr szavát,
megannyi csillagrobot. valami valahol elveszett,
mióta az estikék illata nem lengedez kertemben
a szín is megkopott.

hárítás

  • Kategória: Versek

hárítás

nem az én bőröm
hirdeted és el is hiszed
arcodon kagylóhéj
tested meztelen csiga
a házadat magadról
te tépted le
de naponta
mészváz után kutatsz
hogy újra növeszd
sziszifuszi munka
ha mindannyiszor
saját magad metszed le
a testedről

Hadifogság után

  • Kategória: Versek

 Hadifogság után

Átírt arcán hazahozta a szenvedést
vedlett köpenye ráncaiban
muszkaföld hidegét
sunyi aknák fenyegetését lábaiban,
zsákjában az utolsó levelet
lelkében a kételyt, áll-e a háza,
s ha megvan az otthon,
kinek bont ágyat a szőke Zsuzsa?
Vak égbolt rejti az ösvényt,
nehéz sötétség ül meg a tájon
a fogyó hold ezüstös karma
neki hasítja fel az eget
fényt loccsant lába elé
fehéret lobban a ház fala is.
Forró fohászt gondol az Úrnak,
mint sérült vad csörtet
az otthonos erdő mélye felé,
de váratlan vad ugatással
szinte hörögve, ráront kutyája
s kapdos bakancsos lába után.
Tisza, jó kutya
megjött a gazda!-
kiáltja, de az idegenség
a háború mocska, a fogság
szaga bőrébe ivódott,
támad az eb, fehér agyarán
ott villog a sorsa.
Az indulat gőze tódul agyába
tarisznyájával sújtja pofán,
lágy hasa alját rúgja bakancsa
háború már ez, durva tusa
Tisza vonyít, de őrzi a házat.
Te is elárulsz?
Öklend epét a küszöbön túlra.
A szörnyű zajra fénnyel ébred a ház
nyílik az ajtó, ott áll ingében a „hűtlen”
István! – sikoltja.
Az acsarkodók közé röppen a név,
rájuk omlik a csönd
asszonyi ölből a béke.
A szó után teste is odalebben,
koszorús karjába szorítja nyakát
újra tanítja ölelni.
Állnak összetapadva
csak Tisza köröz, farka a lába között
s dugja fejét, hol a bakancshoz,
hol asszonya csupasz lábaihoz.



Jég alatt

  • Kategória: Versek

Jég alatt

Mint jég alatt
a fuldokló,
ki lenn ragadt,
és most kapar,
köröm szakad.
Kihűl hamar,
beáll a fagyhalál.
Merev szemét
vizslatják
a kis- és nagyhalak.
Szemét vagy jó falat?
Töméntelen
sok élelem!
S a harcsa már harap,
aztán a többiek.
Csak arra vártak, hogy
ki kezdi meg.
Egy lét kimúlt.
Anyaga megmaradt
ugyan, csak némileg
átalakult.

A Balaton csendjei

  • Kategória: Versek

A Balaton csendjei

 

Társasággal sétáltam a parton

nem ittam annyit, hogy élvezzem a tréfát

te sem voltál, hogy átöleld a vállam

a móló néptelen, mint lehetőség leintett

sötét tenyérként nyúlt a víz fölé

csendet kínált, nyugalmat

a csábítás erős volt, kettesben vele

terhem alatt felnyögött a palló

a gyásznak súlya van,

néztem a tó szél horzsolta arcát 

hullámzó, lágy tükör

szilánkosra tördelte a holdat, majd 

egy szélcsenddel újra összerakta. 

Lebegő és hűvös volt a csend    

csak sugdolódzó parti fák neszeztek,

cölöpökön sodrás ritmizált

altatót a felriadt keszegnek, 

beljebb, a mélyben, ragadozó a sodrás, 

óriás tüdőként tófenékre szív

iszapba húz óvatlant és gyengét 

a végső búcsú apró buborékját

felszínre küldi, majd zöld 

csendjébe létük lemeríti

romló húsúkat vízében feloldja

csontjaikat, mint emészthetetlent

 háborgó gyomra 

egyszer partra dobja. 

 

Hideg éj

  • Kategória: Versek

Hideg éj

Fagyos az éjszaka.
Kopog.
Az égre szögelt csillagok
az űr örökös foglyai.
Sóhajtást hallani.
Az elfogyott hold
dohog, vagy valaki
idelenn sírdogál?
Az idő itt és most
megáll.
Merev mosolyok közt kapirgál
az izgága szél.
Hajléka nincs, köröttünk köröz,
neki soha sincs "hazatér".

Részeg kukák csúszkálnak,
tótágast állnak a friss havon.
Lámpafény matat félvakon.
Kincset talál,
egy egész félszáraz kenyeret!
Egynapi kereset - villantja,
s odébbáll.

A házak sivár kalodák.
Csonka álmok foglára
őrzi a tegnapi napot.
Rég kioltott vágyak.
Horkolnak a zárt szemű
ablakok.
Egyikben gyertyaláng
pislákol, nem lobog.
Talán imát mond valaki,
vagy már "csak" bölcs halott.

Bocsánat

  • Kategória: Versek

Bocsánat 

 

Küszöbön áll. 

Osztozik rajta az ajtófélfa. 

Ő pedig valahonnan valahova, 

de még vár, 

még nem kőhalom, ráér. 

Amúgy is kopogó szellem lenne a lépte. 

Az egy atmoszféra nehézsége,

ami ráesik. 

Félrehajtja fejét. 

Legurul arcáról egy parlamenter.

 

 

Küldött

  • Kategória: Versek

Küldött 

 

Péntekeskedő hajnal, 

kint esőmaradvány, 

malaszttal teljes, 

nem megyek veled. 

Hiába nyomul 

a lila pereszke, 

abból nem eszik, 

hogy leszedjem, 

feleségem nagy őzláb 

gombák után fut. 

Még várom a földút 

jobbra fordulását. 

 

Adalék

  • Kategória: Versek

Adalék 

 

Mint végtelenített szalagon, 

mindig ugyanazon 

szavakat használva 

ugatja végig az éjszakát. 

Aki hallja: 

gazdájának adja át: 

ő a leghűséges-ebb. 

Seb a száj. 

Öt perc szünet. 

Étkezési talán. 

Hajnali négy után. 

Csak jelzés értékű 

életjelek. 

Talán csak nem 

e vers nyugtatta meg? 

Egy szokatlan 

szótlan együttérzés?