7. Henry a folyónál

  • Kategória: Versek

 

7. Henry a folyónál

Henry így sóhajt magában:
Én nem vagyok *Berryman.
Tegnap este bár hídon álltam,
de nem úszom odalenn.
Nem hagyom, hogy beszippantson
magába az őrület!
Bassza meg! Töri a bakancsom
a fenekemet!

Mert Henry bakancsban, folyóparton
törökülésben ül.
A vizet nézi. Nincsen pardon:
arca föl nem derül.
Nem messze tőle bronzcipők,
meg egy másik víz-bámuló.
Ja, sétálgat arra még pár ripők,
meg egy hadsereg hazaáruló.

Ha szar az élet, miért pont én
menjek a víz alá
korábban, mint majd arra kérnek?
Hogy jöjjön a halál?
Öngyilkos alkat én nem vagyok,
talán nem túl szerencsés.
A beton szobában, ha jelt hagyok,
majd jön a lefestés.

*John Berryman

A 77 Henry-versek ciklusból

6. Henry meseket olvas

  • Kategória: Versek

 

6. Henry meséket olvas

Henry éppen meséket olvas,
a hetvenhét mesét.*
Haját tépi, nagyon borzas,
és dörgöli szemét.
A szavak mind érthetők,
de a mese össze nem áll.
Akik értik, okosabbak ők,
mert érti ezt a halál!

A szavak csak úgy kergetőznek
előtte a papíron.
Nem hiszem, hogy ezek legyőznek,
hogy ki nem bírom,
gondolja Henry. Hiszen én
nem vagyok nagyon buta.
Ha mindenkinek e földtekén
tetszik, nem hagyom oda.

De a történetek mindegyike
folyton tótágast áll,
Hát akik dicsérik, értik-e?
Henry már kiabál.
Hogyan lehet ilyen sok mese
ennyire széteső?
A fene essen most már bele!
Verje a jégeső!

 

*Nem azt: A seventy seven Dream songs – ot.

 

A 77 Henry-versek ciklusból

5. Henry a tavaszban

  • Kategória: Versek

5. Henry a tavaszban

Végre tavasz. Akácoson
vágna Henry át.
Amint azon keresztüloson,
egy méh megcsípi farát.
Aj-aj, ordít Henry,
hogy a fene essen belé!
Miért kell nekem pont erre menni
a jövőm elé?

Tovább ballag fájó fenékkel.
Biceg most, annyi szent.
Magában még halkan szentségel
(hátha nem hallják fent).
De tavasz van, és mindent eláraszt
a szép szerelem.
Henry minden követőt lefáraszt.
Hályog van szemeden?

Mert Henry bizony találkára
sietett oly nagyon,
azért vágott át nagy bátran
az akácoson.
Csak egy dolgot tévesztett el
már megint a koma:
Későn: pontosan egy héttel
ért ma oda.

A 77 Henry-versek ciklusból

4. Henry kiszabadul

  • Kategória: Versek

4. Henry kiszabadul

 

Henry betonszobájának közepén
lebeg.
Csakhogy a szoba falait szét-
fújták a szelek:
nincsen alatta padló már,
feje fölött tető,
amerre néz, csak ködbe lát,
és végtelen a levegő.

Ó, a francba! - gondolja Henry -,
mivel érdemeltem ezt?
Fal ugyan nincs, de nincs hova menni,
a semmi nem ereszt.
Nem mindegy, hogy bezárva vagyok,
vagy végtelen a tér?
Nem mindegy, hogy köd gomolyog,
ha a fény meg semmit sem ér?

Hát Henry korgó gyomorral lebeg
a semmi közepén.
- Lehet, hogy más pánikbeteg
lenne, de nem én!
Kivárom majd csak azért is,
mire megy ez az egész.
De ha meggondolom jól, hát mégis
szinte megáll az ész.

A 77 Henry-versek ciklusból


A 77 Henry-versek ciklusból

3. Henry a betonszobában 3

  • Kategória: Versek

3. Henry a betonszobában 3.

Hát Henry lassan sétálni kezd
a betonfalak mentén.
Sokáig sétál. Eljön az est,
és leszáll a sötét.
Ha nincsen a falakon ablak sehol,
és lámpa sem adott fényt,
hogyan lehet, hogy világos volt?
És nem vagyok éhes se még?

Amint e kérdést fölteszi,
meghall egy hangot ő,
a csend után szinte el sem hiszi.
Megfagy a levegő.
A betonfalakon visszhangozva,
mint vadállat, úgy morog.
Henry elfutna, visszahozza,
rájön, a gyomra korog.

Mennyi ideje lehetek itt
e betonkockában bent?
És miért nem tudom, az istenit,
hogy merre van fönt és lent?
Mert eltelt valami idő azóta,
hogy sétált a falak mellett,
és észreveszi, hogy a szoba
közepén lebeg.

A 77 Henry-versek ciklusból

2. Henry a betonszobában 2

  • Kategória: Versek

2. Henry a betonszobában 2.

Hogy került Henry a szobába,
és mire is vár itt bent?
A feje folyton túl kába,
hogy megértse, mire ment
kibogozni az eredetet,
a múltat, a jövőt.
(Hiányol most egy kerevetet,
mert a beton megtöri őt)

Nincsen ajtó, és ablak sem
nyílik a szoba falán.
Nem látja Henryt semmilyen szem,
de ezt tudod is már talán.
Szobája nem túl tágas, bár
nem is szűk nagyon.
Na jó - gondolja -, nincs benne bár,
és el sem hagyhatom.

Mit lehet kezdeni vajon
egy beton kockába zárva?
Töprengeni a bajomon, miért vagyok árva,
vagy mászkálni a fal körül,
mint ketrecben fenevad,
ha van nézőm, az meg majd örül.
hogy valamit láthat.

 

a 77 Henry-versek ciklusból

1. Henry a beton szobában 1

  • Kategória: Versek

Henry a betonszobában 1

Betonkockában ül Henry
fehérre meszelve belül.
Sokáig nem volt mellette senki,
kezdetben ennek örült.
(Persze nem Henry van meszelve,
és főleg nem belül.)
Ha kívül lenne, talán szeszelne.
De most járkál, majd leül.

Megszólal Henry. Miért van az
hogy se ajtóm, se ablakom?
Ez tőlem voltaképp nem panasz,
csak kíváncsi vagyok nagyon.
Ha megtudom, hogy miért vagyok
a meszelt szobában bent,
talán még majd egy jelt is hagyok,
hogy sorsom itt hogyan ment.

De amit mond Henry, nem csoda,
nem hallja senki sem.
Nincsen tőle senki sem oda.
És válasz sem terem.
Hát Henry csak ül a meszelt szobában,
gondolkodik cefetül,
hogy mire is számítson, úgy általában.
Fülébe csend hegedül.

a 77 Henry-versek ciklusból

 

milyen

  • Kategória: Versek

milyen

isteni érzés
a magasban
cigarettázni
a lentiek
nem látnak
nem láthatnak
mást csak kék
és szürke
felhők vonulását
fura alakzatok
gomolygását
sőt – hogy
ha kedvem
úgy tartja – füst
karikákat is
végül elnyomom
a csikket és
az egész
szertefoszlik

Bevégeztetett?

  • Kategória: Versek

Bevégeztetett?

Királynői pártádat égfaló lángok
nyaldosták pokollá,
csipkés fürtjeid kőszobrai dermedten
omlottak alá a tűzfolyamba,
milliók borzadva szenvedték halálod,
„Mi Asszonyunk” háza,
üszkös Notre-Dame,
kit évszázadok fénye és sötétje
emlékezve, zokogva szán.

 

Lelkem keresztfája

  • Kategória: Versek

Lelkem keresztfája

Írásban, azt hiszem, jobb vagyok,
mint szóban, de vannak
édes-keser történések, látomások,
s sóhajok törnek fel csak belőlem,
határt szabnak kifejezésben
lelkemnek, hatalmasabbak nálam,
kezem megremeg, s bár vágyam,
hogy felszínre törjenek a szavak,
a mélyben lassacskán szertefoszlanak.
Olykor kifeszít a szándék
lelkem keresztfájára,
s nem hagyja, hogy üres sóhajjal
múljak el, gondolatokkal táplálja
gyötrődő testem, ujjbegyemre,
homlokomra, szájamra csöppent
belőlük, napokig velem időz,
őriz, legyez, cirógat,
de a feszületről le nem emel.
Ilyenkor tudom, végig velem marad,
de nem ad nekem lepke-szárnyakat.
Biztat, megsirat, sóvárogva várja,
hogy a föloldozást egyszer megtaláljam.
S amikor kihányom magamból a szavakat,
ő is megpihen a keresztfa alatt.