égitest

  • Kategória: Versek

égi test


a Nap és a Hold a Te
fülbevalóid nyakláncod a Kis-
és a Nagygöncöl szemeiből
fűzött gyöngysor gyűrűid
a Szaturnusz gyűrűi két
melled bimbói a Tejút
maga az a domb pedig
ott lent az a Vénuszról való
a Kozmosz leggyönyörűbbje
kétségkívül – a Hajnalcsillag

Kampányszag árad

  • Kategória: Versek

KAMPÁNYSZAG ÁRAD


Hajnali holdvilág alatt görnyed a nyomdagép,
Szennylappá silányult újságpapíron a festék,
Tegnapi lapzártát követő szalagcímmel hirdeti: -
Kampány van, tessék elnézni nekünk mindent!
Jól van, ezt a dumát, már mindenki ismeri, és
Nem hinném, hogy ezzel újat mondtatok, újabb
Szócsépléssel szállnak fel a felesleges mondatok.
Online tereken szörfölve, netes Trollok vívnak
Harcot egymással. Fotelforradalmárok feszülnek
Egymásnak a bégetők hadával, ahogy ellen/és-
Propaganda ágyúk ropognak felettünk pálcát
Törve robbannak fel az atomfegyverek. Valaha,
Ezen, jókat nevettünk volna, de, azóta jutott
Nekünk bőven; önkéntesen vállalt mártírszerep,
Hattyúhalál ódát játszó, ingyenélő hülyegyerek,
Velünk bábozó gengszterek, akik folyton-folyvást
Közvagyonra éhesek. Nézd, mennyire édesek!
Mondhatnánk egyszerűbben, közpénzen éldegélő
Köztörvényesek. Politikusok és más egyének,
Nem tisztességes lányok és legények, olyan
Agyagforma edények, füllel és/vagy a nélküli
Vigécek, a féle csatornavitézek. No, nem mondom,
Néha még Én is vétkezek. Legtöbbször, ha késve
Érkezek, elvárom másoktól, hogy félrenézzenek,
Nézzék el nekem a gyarlóságomat. Nem szép
Dolog. Valahogy azért elvagyok magammal,
Elbírom viselni e nyomasztó terhemet, csak az
Zavarna, hogyha a torkomon éleznének tompa
Késeket. Szólok. Nem hagyom. A késelők meg
Nem értik, hogy térdre rogyva mért nem bégetek,
Együtt ő velük, ha már mások mellett sem
Kérkedek azzal, hogy az ellenükben érvelek. -
De spongya rá! Inkább együtt hallgatjuk jó
Sokan, egyikük miként osztogat, ki másikukkal
Karöltve megrabolt, és még most is fosztogat.
Csupán, mindenkit hülyének néznek, azt hiszik,
Szelektív emlékeztettel megveszik, egyszerűen
Elveszik, amit birtokolni vágynak. De ettől már
Túl sokan hánynak és szemre-hánynak minden
Oldalon, mert mára már túl nagy lett a forgalom:
A kilincselőknek, a közpénzen éldegélőknek,
Az ingyenélőknek hadával. Amíg meg, egyre
Fogy a szorgalom, miközben szélesedik a tábora
A lincselőknek, a mindent számon kérő remények,
Addig, pereg az élet filmje tovább. Hova tovább,
Majd’ elfelejtem: - Kampány van! Sőt, most
Kezdődik el igazán. Ígérgetéssel, egymást túllicitálva
Fognak esküt tenni: - Kevesebbet lopunk ezután! -
Vagy kénytelenek lesznek családegyesítéssel
Élni? Persze nem a Bahamákon töltenének el,
Jól megérdemelt üdülést, esetleg a Balaton
Partján, azt jó előre kifosztva; kikötőt, jachtot,
Hotelt, (amitől a becsület, még egymásközt is kitelt)
Kastélyt, villát, családi ezüstöt, kanalat, kést lopva.
Csupáncsak Szegedig tart nekik az álomutazás,
Négy fal közé bezárva, ahol a szabad ég alatt
Mindegyiknek kijár egy csillag, a „Csillag” udvarán.
Kampány van! A kérdés csak az, mi lesz, ha
Eloszlik az éteri szennyvíz-csatornák szaga…
Mondd, mi lesz veled, ha majd égig ér a sírás,
Mi lesz veletek, amikor égig ér a harsány hahota?

A szerelem tényleg csak biológia?

  • Kategória: Versek

A szerelem tényleg csak biológia?

A szerelem tényleg csak biológia?
Szerintem inkább fizika és kémia
Csupa vonzás és taszítás
Aktivitás és passzivitás
Meg van az a bizonyos szikra?
Tűz és korom fekete füst piszka
Hormonok játékos vegyülete
Egymásba olvadnak, vegyülnek-e?
Feromonok mámoros illat felhője
Bevon-e agyakat rózsaszín ködbe?

Pénzügy is lehetne a szerelem
Értékegyeztetés és fedezet
Eladjam magam ennek az új trendnek?
Inkább hallgatok halk szavú szívemre
Ő még sosem vágott át a palánkon
Mint kamatos kamatra hajtó bankárok
Nem voltam soha közgazdász
Inkább maradok a kaptafámnál
Mikroszkópomba tekintek a sejtekre
A perticsészében is éheznek szerelemre.

Meztelen erdők

  • Kategória: Versek

MEZTELEN ERDŐK

Ment az őszülő ősz, egyre csak mendegélt,
szerelmet álmodott és más egyéb szenvedélyt.
Megszólták szavakkal, szitkokkal, szennyel,
átkozta ködmönös köd
s valamennyi ember.

Naponta belehalt, érzékeny volt lelke,
Isten verte meg így, ha már teremtette.
Ebből látszik tisztán, a világ mily esendő,
bánatában lombját veszti
minden álmos erdő.

Vajákos

  • Kategória: Versek

VAJÁKOS

Előbb-utóbb csak megesik minden,
Egyszercsak még Gólem is föltápászkodik,
Mondogatta nagyanyám, aki konok volt, nagyon,
De könnyen megenyhült fecskéink fürge röpte láttán,
Kendőjét igazgatva olykor dalra is fakadt, hogy
Fecskemadár, fecskemadár, ahol te vagy, ott van a nyár …

Előbb-utóbb csak megesik minden,
Emlegetem én, nyalka, kiművelt fővárosi,
Ki fecskeröpte helyett szarkakaparászást bámul,
S ritkán dalol, inkább csak keservest dúdol magában:
Fecskemadár, fecskemadár, hol vagy te már, hol van a nyár,
S reménykedik, mind, kit szeret, végül tán még feltámad.

Varázsceruza

  • Kategória: Versek

Varázsceruza

Varázsceruzám hegye elkopott már.
Nem satíroz a dagályos tengerszint
alá gyöngykagylót, azúrkék tengerszínt,
se tévelygő tevét, amint poroszkál

a kiszikkadt szerelemsivatagban.
Szélhordta homokdűnék közt hörögve
kortyolna algazöld falú vödörbe,
de alján a pállott víz ihatatlan.

Az én telem

  • Kategória: Versek

Az én telem

Az ősz kontyát megütötte a dér
Viharos szél bontja ruhája övét
Díszei nélkül menekül
Nyomát betakarja a hó.
Nézem az arcom a csalfa tükörben,
Elfut előlem a céda idő
Zsenge tavaszok, lázas nyarak
Nyolcvan almaillatú ősz után
Eljött az én telem is
Hártyás víz alatt eleven vágyaim
Érzik, felettük hízik a jég
Álmaim darvak, messzire húztak
Szemem opálos fénnyel hátratekint
Minden szívveréssel szökik a fürge idő
Létem, mint mag a földben
Nem sarjad újra tavasszal.

Bocsánatot érdemlő

  • Kategória: Versek

Bocsánatot érdemlő

Nem táplálva hazug, és hamis igényeket,
megragadva a tiszta, égi jelenést;
felejtve a néma, sírontúli fényeket,
a szűnni nem akaró világrecsegést.

Hogy a valóm, nem kelljen már eltakarnom,
mint aki erőt, csak önmagából merít;
írás közben, elfelejtve dühöm, a kardom,
elalélva látva, a fagy isteneit.

Mint akinek ihletet a halál nem ád,
remélve hogy olvasóim, majd ti lesztek;
nem számolva, hogy hány csikorgó télen át
növesztett a kín, hagyva csak ülni veszteg.

Azt szeretve, kit álmaimban alkottam,
míg a vágyaim velejéig hatoltam;
én, ki számban a szavakat úgy tartottam,
most látva csak, hogy milyen ostoba voltam.

Úgy nézve magamra, akár egy selejtre,
a tekintetemet, nem merve fölvetni;
kincseimet zsebre gyűrve, vagy elejtve,
nem merve se kopogtatni, se zörgetni.

Hogy elkerülhessen csak, minden kegy sorba,
hogy ne hallja senki, erőtlen, halk hangom;
úgy élve mintha már minden mindegy volna,
el nem hagyva, elsötétített barlangom.

Mint akit messze elkerült minden siker,
mint akit nem várnak semelyik oldalon;
akinek most bűnhődni, és vallani kell,
hogy sikerüljön, múltam békévé oldanom.

Közben óvatosnak lenni és merésznek,
nem nézve hogy ki hazudik, vagy hiteget;
értelmet, érzelmet adva az egésznek,
ledobva a lelkemről a nagy hideget.

Hogy megint felkészült lehessek és lelkes,
mint akiben újabb és újabb kincs terem;
hogy te is elismerhess, te is kegyelhess,
hogy az is oltalmazhasson, ki nincs jelen.

Akit széjjel, a halál, a vég hasított,
remélve, újjászületésem megérem;
levetve mit nyakamba az ég taszított,
hogy ne a bánat legyen, egyetlen erényem.

Hogy tovább, ne sajnálkozva és félve less,
elveszve látva, megint a ködfalakban;
hogy létemre erős legyek és érdemes,
amíg a szerelmed eldöntöd magadban.

A valódi világot

  • Kategória: Versek

A valódi világot

Őrülten kívántam és őrültem fájtam,
mint aki az álmait, százszor verte szét;
eltűnődve, ülve csak a félhomályban,
fájlalva a lelkem törékeny termetét.

Mint akinek minden szava lomha, nyegle,
várva csak hogy elül a harsogó vihar;
elárulva, megtörve, és meggörnyedve,
küzdve az árvasága villámaival.

Nem is tudva, mért nem hiszem és vállalom,
én, ki magam és a világot sem értettem;
nem érezve veregetést a vállamon,
tartva lapjaim, fehérebbnél fehérebben.

Mint aki fel, semmit, semmit nem mutattam,
várva a megbocsátásra, és a kegyre;
hogy hirtelenül megjelent az utamban,
a könnyeimet a földdel gyúrva egybe.

Hogy legyen végre kinek lelkem kitenni,
kinek fájdalmat nem akarok okozni;
a szemében meg, napsugárként pihenni,
hogy a sötét, ne akarjon már motozni.

Félve csak hogy a rossz vár, és a rossz fogad,
kit a sorsa félresöpört, és félretett;
ki hiába is öl, és csal, és fosztogat,
hogy átbillenthesse már a mérleget.

Nem tudva, hol a vége és a határa,
hogy meg, te maradj a legféltettebb titka;
felállva érted a csend talapzatára,
neki az üres falaknak vicsorítva.

Kinek lelkébe, csak a hiány települ,
kitől senki nem kérdezi, hogy ki bántott;
hogy kikörvonalazódjon könyörtelenül
súlyos éje, verve bele vasszilánkot.

Próbálva nem siratni, és nem tagadni,
nem értve, miért változott meg hirtelen;
nem értve, miért nem tud ébren maradni,
omolva szét, a néma korallszirteken.

Várva csak a reggelre, és az igenre,
gyermeki szívvel hallgatva a múlt neszét;
várva csak a könnyes, és kíváncsi szemre,
a kézre, mely megfogná eltorzult kezét.

Nem látva csupán a rosszat a jó mögött,
nem is számolva veled, és a jó véggel;
nem látva csak, a kialakuló ködöt,
úgy hörpintve, tetején a habzó éggel.

Szerelem

  • Kategória: Versek

Elmerengek rajtad
Miközben gondolatban
Ízlelgetem combjaid tövét.

SZERELEM

És szinte rabul ejt, az a fekete
(vörös vagy szőke) ÉK
akár az éj!
Combjaid tövén,
ha szétnyílik az este,
s hajnalod pirosló
mécse hív...
Vágyam szökell feléd-beléd
Tested kapuján át,
mely mint a száj:
mint szétnyíló virág-
kitárja
szárnyát
és ajtaját.

De egyszer: tudom
Egymáshoz érünk
S mint két folyó
Egymásba lépünk.