Pilleszikék

 

Most úgy festem ki magam,
hogy istennek tessék,
keresztet rajzolok a homlokomra,
az ősi jel, tudom, mindentől megvéd,
nem jutok soha az élő pokolra.
Most úgy öltözöm fehérbe,
mint angyal a templomi freskón,
szárnyaimat plakátról letépem,
majd eltakarják színes tetkóm,
diszkó-füstök nyelik könnyű léptem.
És pont úgy leszek újra gyermek,
hogy hirtelen megszépülök,
öledbe veszed az anyukislányt,
én arról mesélek, hogy messze repülök,
mellkasom pilleszikék nyitják.

Utoljára frissítve:2016. november 18., péntek 17:57

Legfrissebbek a szerzőtől: M. Karácsonyi Bea

Tovább a kategóriában: « A hetes szoba Cigánylány »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned