Logo
Nyomtatás

Platónról több ülésben

Platón kapualja

Először s utoljára kísértelek
haza. Vigyázva, meg ne bánts, másodszor
mondtad a szemembe, amit megbántás
nélkül egyszer sem lehet ilyen nyíltan.
Bár folytak még utóvédharcok, az volt
a döntő momentum. Meg kellett legyen,
és pontosan így, hogy most elmondhassuk:
egymás nélkül is meglettünk egymásnak. 

Platón a psziché titkairól

Kár próbálkoznia, ez a kapualj
sosem lesz Öné. Idegen felöltőt
szélesre táró gesztus is hasztalan,
ha a provokált tisztában van vele,
mit takar önnön tógája, s mit tart meg
titkaiból a psziché. Nehéz lenne
elfojtáson érni, aki publikus
szövegekben analizálja saját
motivációit. Akár maradhat
is — egyáltalán nem feszélyez. Arra
azért megkérném, Professzor: ne állja
el a kilátást, és ne traktáljon Jung
doktort leszóló történeteivel. 

Platón az origóról

Hiba volt szóba hoznom az Öregnek.
Most, hogy az emlegetett megjelent, már
egy flashmobhoz is elegen lennénk
a kapualjban. Önök ketten persze
máshonnan érkeztek célba – vagy csak: meg –,
én mindvégig el sem mozdultam innen,
az origóból. Milyen tanulsággal
szolgálhatna egy ilyen Önök felől
nézve valószínűleg dögunalmas
karakter lineáris fejlődése,
és milyennel a professzionális
önmegfigyelés alatt tartott psziché
hullámvasutazása nekem? Mit is
mondhatnánk egymásnak olyat, aminek
érvénye lehetne? Talán meg tudjuk
állni, s nem zavarjuk egymás köreit.
Ha kételyei vannak, csak szóljon, Carl —
szerintem az agg Ödipusz is biztos
rábólintana, hogy szükség esetén
Frau Spielreinhez forduljunk tanácsért. 

Platón a madárdalról

Mindenkor tartózkodtam a hallatlan
szavaktól. Miért akarna túlozni,
aki a legnagyobbat érinti meg
mégoly köznapi dologról beszélve
is? Nem a szó, a logosz-e, amitől
érthető lesz az érthetetlen, és
az értelmetlen értelmet nyer? Csak az
van, ami kimondható. Jól figyeld meg,
miként ölt alakot az alaktalan!
Elég megnevezned az érzékekkel
fogható egyedit, hogy megszólíthasd
az ideáját is. Metafizika
a madárdalban — 2 in 1, csupán
idézd fel, amiről kezdettől tudtál.
A professzor alig tévedett azzal
a varázsnotesszel: a szöveget el
lehet tüntetni, de a viaszon ott
az összes jel. Kérdés persze, ki hagyott
rajta elsőként nyomot. Kész szerencse,
hogy Carl éppen erre házalt kollektív
tudattalanról szóló tézisével.
Azért én mégis maradnék a viasz-
táblánál, az eszményeknél, meg ennél
a kapualjnál. Itt valahogy sokkal
könnyebben elő tudom hívni őket. 

Platón az ideák természetéről

Zavarba ejtenek a végletesen
ellentétes érvek. Mintha múlhatna
bármi is azon, hogy alkalmaztam-e
az elvonatkoztatás műveletét,
amelyről elsőként Arisztotelész
tesz majd említést. Érdektelen vita,
nem illendő döntőbírót játszanom
benne. Fontosabb ennél, hogy megértsék:
az ideák nem azonosíthatók
a fogalmakkal, hiszen éppenséggel
ezeknek ideái. Pusztán annyi
közük van a dolgok absztrakcióval
föltárható lényegéhez, hogy
mibenlétük pszichés érzetei.
A megnevezés közbenső állomás,
zajmentes állapot, a megismerés
csendje. Az „ágy” egy minden egyeditől
megtisztított, elvont fogalmat jelöl,
az idea pedig – például – olyan
tökéletes ringatózás benne, mely
pusztán érzéki úton semmiképpen
sem megtapasztalható. Mégis,
emlékezhet rá a szerencsés, aki
ismeri a módját. Magam gyakorta
itt is ringatózom, ebben a kapu-
aljban. És ha már „ágy”: az ölelkezést
sem hagyom ki. De az egy merőben más
idea. Freud meg Jung eléggé sokat
beszél róla, s ilyenkor valamiért
rendre szóba kerül Frau Spielrein is. 

Platón az írásról (kérdez)

Az egészet írod felül, ahányszor
valamit hozzáteszel. Lehet, csak egy
árnyalattal lesz gazdagabb, egy addig
homályban hagyott részlettel pontosabb
az összkép, ám megeshet, hogy merőben
új értelmet nyer. Akár szándékodtól
függetlenül is. Te magad vagy írott
történeted, a szöveg veled együtt
alakul, olybá tűnik, kényed–kedved
szerint. És ha kiderülne: buzgalmad
csupán annyi, hogy engedsz lefutni egy
beléd kódolt programot — a cselekményt
már előtted megírták? Kíváncsian
vagy kelletlenül folytatnád-e tollba-
mondás után
 a megkezdett mondatot?
S elég bátor lennél-e, hogy megkérdezd,
ki írt engem ebbe a kapualjba? 

Platón várakozása

Mindkettőnknek tartozom vele, hogy be-
lássam: mióta először hallottam
felőle, mindennél jobban izgatott,
miképpen is lehetne becserkészni.
Kezdetben szándékosan halogattam
a dolgot, mint az ínyenc, aki csupán
csipeget elő- és főételekből,
a desszertre várva. Azután egyre
többet foglalkoztatott a gondolat,
hogyan üthetném nyélbe anélkül, hogy
félreértésekre adnék alkalmat.
Mindahányszor ugyanoda lyukadtam ki:
üzenhetnék érte Carllal vagy akár
a professzorral. Ám mindig vissza is
hőköltem — ki vagyok én, hogy magamhoz
rendelhessek bárkit, pláne egy ilyen
különleges asszonyt. Így továbbra is
csak a halogatás marad, s a desszert
egyre fájdalmasabban késik. Pedig
feltétlenül szót kellene váltanunk
Sabinával arról, működhet-e úgy
is a nevemmel társított kapcsolat,
ha egyszer már beteljesült. Remélem,
elég kíváncsi lesz ahhoz, hogy mer majd
elsőként lépni. Van időm kivárni. 

Platón bátorságáról (Frau Spielrein)

Carléktól hallottam, hogy már többször is
csaknem értem küldött, de valamilyen
félreértéstől tart. Persze fölöttébb
bosszantó a férfiúi önteltség,
amely ennyire kevéssé becsüli
a másik nem pszichés képességeit.
Ám zavaróbb ennél, hogy mindhiába
furdal a kíváncsiság, milyen is
az a róla elnevezett érzület,
amely állítólag beteljesülés
nélkül is egyfajta teljességet ad.
Lehet, arra vár, hogy majd én teszem
meg az első lépést. Csalódnia kell.
Hogyan kockáztathatnék meg éppen én
egy félreértést a magam közismert
előéletével? Nem mintha sokat
adnék a szóbeszédre, de mindenképp
tekintettel kell lennem azokra is,
akik köröttem élnek. Nem kenyerem
a türelem, amit mégis kénytelen
leszek gyakorolni. Csak legyen miért.
Most csupán annyi bizonyos – eddig is
tudtam –, hogy minden kapcsolathoz szükség
van bátorságra. És Platón tudja-e
abban a bátortalan kapualjban? 

Platón búcsúja

Még mindig nem jön, én meg mintha ide-
ragadtam volna, pedig rég elfogyott
az összes mondanivalóm Carlnak vagy
a professzornak. Amúgy is kerülik
a fölösleges szószaporítást, ha
helyette új esetre vadászhatnak
a járdán nyüzsgő tömegben. A praxis
fontosabb számukra az elméletnél.
Ideig–óráig kedvemre esett
a szemlélődés, mint akad horgukra
egy–egy új delikvens, s milyen büszkeség
tölti el őket ilyenkor – akárha
ezzel végleg eldőlhetne kettejük
párbaja –, hogy azon melegében új
trófea után nézzenek. Már az sem
igazán szórakoztat, hogy fogadást
kössek magammal, melyikük jár előbb
sikerrel. Bár gondolkodni mindenütt
lehet, azért jót tenne kedélyemnek
több változatosság. Csak az tartott itt
ilyen sokáig, hogy úgy tűnt, ez a leg-
alkalmasabb helyszín, ahol Sabina
bizonyosan felkereshet, ha akar.
A hosszú várakozás közben végül
rájöttem: olyannyira hozzám nőtt, hogy
valóban enyém lett a kapualj. Így
bárhová magammal vihetem, akár
csiga a házát. Megüzentem Carllal:
mostantól mindenhol könnyen megtalál.

[Első közlés: ARTpresszó művészeti portál, 2013. február 4.]

Utoljára frissítve:2018. október 10., szerda 20:12
Bátai Tibor

BÁTAI TIBOR
1951-ben születtem, Budapesten. Feleségemmel tavaly ünnepeltük a negyvenedik házassági évfordulónkat, három fiunktól eddig öt unokával büszkélkedhetünk. 2006 végén a Határon Túli Magyarok Hivatala Sajtófőosztályának éléről az intézménynek a Miniszterelnöki Hivatalba történt beolvasztása folytán „prémium évek állományba”, azaz egyfajta előnyugdíjba kerültem, 2011 óta pedig teljes jogú nyugdíjas vagyok.
1969-ben, még gimnazistaként írtam az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több opuszomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból.
Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel.
Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok a Héttoronyban, az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a dunapARTon, a Lenolaj kulturális online műhelyben, a Tanítványi Láncolat irodalmi műhelyben, a Comitatus és a Kurázsi folyóiratban, valamint a Kupéban és a Holdkatlanban.
2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014 augusztusban én vehettem át az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. A Búvópatak idei júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.
2018 áprilisában elnyertem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért.

© A Hetedik, minden jog fenntartva.