Az eső filozófiája

Mottó: Ha hétköznap esik az mégis más,
mintha vasárnap esne.


Az se mindegy, hogy tétován csöpörög
vagy vadul zúdul rá az alsó világra.
Van, hogy sokáig hagyja szomjazni azt,
máskor meg tékozló módon
a fulladásig ontja ránk magát.
Logika nincs benne, mert akkor
a meteorológusok is tudnák a valót.
De önmagában ez mindegy is,
mert a dolgok kiegyenlítik egymást,
s a végelszámolásnál
minden egyensúlyba kerül.

A tavaszi záport talán mindig
természetesnek veszi a lélek.
Főleg, ha utána színeket vajúdnak a rügyek
és a duzzadó magokat szétfeszíti
a csírába fojtott vitalitás.
Ez mindig felemelő látvány,
még ha nem is értünk történik,
hanem önnön magáért önnön magából.
Érezhető benne a természet
nagyszerű szervezettsége és a tény,
hogy az élet utat tör magának.

A nyári gyors zuhékról
már megoszlanak a vélemények.
Az jöhet váratlanul, villámok hátán,
akár jeget is szórva az óvatlan fejekre,
s agresszív viharoktól kísérve
vandálok dühével döngölve a földbe
termést és reményt egyaránt.
De jöhet a zuhé megváltó áldásként is
enyhítve a fájó forróságot
és jócskán elmaszatolva a város
lemoshatatlan, örök szennyét.

Az őszi eső az mindig szomorú.
Áttetsző függönye lezár előlünk
mindig valamit. Egy korszakot talán,
egy belemagyarázott boldogabb szakaszt
a végtelen körforgásban.
Ha pedig nyálkás ködpermettel érkezik,
akkor nemcsak lezár valamit,
hanem a kezdetét is jelzi az elkerülhetetlennek,
s olyankor érezzük, hogy kalocsnis lábbal
az idő átcaplat rajtunk és még szomorúbb lesz
a lecsupaszított árva világ.

Ha télen esik, az valami undorító.
Valami, ami az égből jön,
mégsem az ártatlan ég küldte.
Az összkép látványa a fehér-fagyos
tiszta vágyakkal szemben
az enyhület hamis érzetét okozza.
A híg latyak hidege óhatatlanul
beszivárog az ember komfortzónájába.
Mocskosnak érzi magát a test is, a lélek is,
s legszívesebben a bőrrel együtt vakárná le
e megfoghatatlanság kellemetlenségét.

De minden elmúlik egyszer,
s az elmúlást is elmossa egy sós ízű zápor.
Az évszakok összemosódnak a hónapokban,
hetekre hetek, napokra napok tolulnak
a pillanat rapszodikus cseppjei
a jövőt a múlttal lassan felhígítják,
és szökdécselve kerülgetjük tócsáit a mának.
A jóra rossz, a rosszra jó hétköznapok jönnek,
s a felhők könnyei végül mindig felszáradnak.
És mégis: ha hétköznap esik az eső,
az mindig más, mintha vasárnap esne.

Utoljára frissítve:2022. február 02., szerda 13:11
Török Nándor

Bemutatkozás


A versek, a költészet számomra mindig is mentőövet jelentettek és jelentenek, egy menekülési lehetőséget biztosítanak bizonyos szituációk, jelenségek feldolgozásához, megértéséhez, meg-oldásához. Egyre inkább szükségem van erre, hogy a világban az általam elképzelt értékrend hiánya ne zavarjon és együtt tudjak élni vele (a megváltoztathatatlannal). Ezért fontosak a versek, akár olvasom, akár írom őket.
Emellett persze lenyűgöz a nyelv szépsége, a szavak variálhatósága, a bennük lévő rejtély meg-fejtésének élménye. Magával ragad ugyanabban a sorban a betűkbe bújtatott szórakoztató já-ték és a szárnyaló gondolat filozófiája.

Megjelent köteteim:

Érzelmek sodrában, 2015
Pajzs a résen, 2016
Hangok szürkületben, 2019
A Pillanat geometriája, 2020

Tovább a kategóriában: « Dante álma Diagnózis »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned