Lányregény

Már ezekért a percekért megéri,
szerelmünk lehet épp csak féltenyérnyi,
pont Te vagy aki egy szóval eléri
-de néha elég egyetlen grimasz,
mi váratlan, meglepő, pimasz-,
hogy kirobban belőlem a nevetés,
madzagon (ami persze mézes)
húzódik vele a feledés,
annak a tudása, hogy minden véges,
és olyan, hogy "örök szerelem" nincsen...
kezed motoz az autókilincsen,
úgy simogatod tétován mintha
forró bőrömre rajzolt minta
lenne, mit ujjad újra és újra
megunhatatlan megrajzolna,
ha nem kéne indulnod ismét vissza.
Most minden percért megéri mégis,
elhittél engem és elhiszlek én is.
Az a tenyér-minden részlet fontos-
egy óriásé, aki pont most
engem, mint Barbie-t, téged, mint Kent,
játékosan az égbe emelt.
Megadón váltunk búcsúcsókot,
Óriásunk talál majd újabb módot,
két tenyerén két külön világot
mint csokorba nemes és vadvirágot
időről időre összeköthet,
szerelmünk szerinte bájos ötlet.

 

Utoljára frissítve:2016. szeptember 05., hétfő 17:40
Nagy Idu

Mit tartunk fontosnak magunkról elmondani? És mit tartunk fontosnak elhallgatni? Mostanában egyre erősebb a gyanúm, hogy csak tükörként használjuk egymást, mi emberek. Mindenki csak annyiban érdekes számunkra, amennyiben megérint, amennyi információt rólunk hordoz. Mutogathatom én a gyengeségeim, az erősségeim, az érdeklődésem, a félelmeim, az ízlésem, az érzékeny pontjaim, a törekvéseim, szóval úgy egyben az én valóságom, aminek része az is, mi az, ami sosem lesz a valóságom, mert idegen tőlem, és sosem lesz a valóságom, bár törekszem rá. Ha meg akarom mutatni magam, tudom, hogy minden szándékom, őszinteségem ellenére is csak: „Ki minek gondol, az vagyok annak…”(W.S.)
Érdekel az irodalom, kicsi korom óta imádok olvasni, és magam is írok, inkább verseket, pusztán terápiás céllal, egyszerűen ha jönnek a sorok, le kell írnom őket.

Három lánygyermek, hivatalnoklét, Pécs-Szentlőrinc-Hőgyész.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Idu

Tovább a kategóriában: « Ha majd Rád gondolok »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned