Csendet kiáltok

Csendet kiáltok.
Volt bárányaim farkasvért isznak.
Dobott barátok:
tört pillérei egy szakadt hídnak.
Nem tudom kik ők,
pedig nevüket tudtam betéve.
Kóbor temetők.
Virágtalan gyász: szívem betépve.
Gőg koszorúval
ma megkoronáz az „én az isten”.
Zörög a kulccsal.
Lakatot keres, nyit a bilincsen
a rút szolgáló,
a piszkos munkát elvégző önvád.
Be nem takaró
ócska takaró mozdít még hozzád,
múltam szerelme.
Fázom! Takarj be, vénülő jóság!
Nyitott szelence:
szellemként szökik a szent igazság.
Tüskés kételyek
bökdösik csupasz gondolat-talpam.
Nincs már széletek,
se mért hosszatok; Ő van alattam:
a kacér karma.
Megint úgy néz rám, mintha ebédre
engem akarna.
Nyomom be magam piszkos vérembe.
Csendet kiáltok.

Utoljára frissítve:2016. szeptember 05., hétfő 17:43
Nagy Antal Róbert

NAGY ANTAL RÓBERT (1974, Keszthely)
 
Gyenesdiáson tanít, elsősorban alsó tagozatos gyermekekkel foglalkozik.
Versei eddig pályázati antológiákban, hangos könyvben, a Zalai Hírlapban, a Pannon Tükörben, a Palócföldben szerepeltek.
Egy kötete jelent meg 2018-ban Félidőben címmel.

Pedagógusként rendszeresen szervez irodalmi foglalkozásokat, író-olvasó találkozókat iskolája tanulóinak.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Antal Róbert

Tovább a kategóriában: « Az évszakok csatái Őszi remény »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned