Quo vadis?


Én nem tudom, meddig
a láng, a gőg, a vakhomály?
Meddig az élet, s ha már
élet, élni vajon meddig
muszáj?

Meddig a sarak hűvös
csókja kopott papucsomon?
Meddig a lét nyűge, baja,
s ha utam, vajon utam
merre rovom?

Mi állít meg, vagy mi
az, mi tarkán visszaköszön?
Álruhában meddig gaz
az élet, s ha élet, a keserű
könny utakat váj szigorú,
kemény bőrömön?

Meddig látlak, csacska
lány sosem únhatónak?
Meddig csal a talány,
s ha talány, a szerelem
nem vet buktatókat?

Az élet lehet hamis,
vagy sosem fekete,
mint az üröm, s ha
dísszel tele, mettől-
meddig vág rendet
az Isten igaz
tisztelete?

Mettől-meddig
igaz az ember,
s ha kést fennek
gyenge torkának,
meddig az, mi
emberré teszi -
a becsülete?

Meddig silány
az emberi élet,
s ha silány,
a poklok tüze
vajon embert
meddig éget?

Meddig hallom
üvöltését a vérpadon
állónak, s meddig
éget az igaz kín:
hogy az ember
örök és sosem halhat?

Meddig élet az élet,
s ha fel is segítenek,
érezni meddig lehet
kőkeménységét
az utca kövének?

A járda mikor ellenség
már, és mikor bőg,
mintha oroszlán lenne,
minden sakál?

A kérdés ezerszám
ing, mint az örök
ingaóra lánca, az élet.
Takarjuk be nem tudom-
al, és takarózzunk
az égi-messzeséggel.

Higgyük, hogy minden
álmunk túlég az álmokon,
és valósággá szelídül
ott, hol a valóság
szelíden szép mint
szép lány szemében
minden de minden
álom.

Sánta Zsolt

Rövid önéletrajz


Sánta Zsolt vagyok, Szlovákiában, Rév-Komáromban élek (1974-ben születtem Dunaszerdahelyen, Szlovákiában), a Debreceni Egyetemen végeztem 2012-ben néprajz szakon, bakalárként.
Közel 22 évet éltem Kelet-Szlovákiában, Nagykaposon, ez alatt, az ottani gyűjtőútjaim során szerettem meg a néprajzot (2008-ban), és rá egy évre jelentkeztem a Debreceni Egyetemre, néprajz szakra, amit sikeresen el is végeztem. Ennek köszönhetően a gyűjtőútjaimat már tudományos módon meg tudom szervezni, és célirányosan, hosszabb-rövidebb utakat tudok magamnak szervezni. Az egyetem egy jó támpont, a további, önerőből való képzés pedig, ha az ember jól akarja végezni a munkáját, elkerülhetetlen.
A versírásról. Verseket már gimnazista korom óta írok, korábban az alapiskolában prózákat írtam, amelyekkel döntős helyezéseket is sikerült elérnem, de igazán verseket intenzíven 2008 óta írok. A Poet Ékkövei című verses antológiában 10 versem szerepel, kitűnő költőtársaim között (2009-ben jelent meg). Saját verseskötetem 2005-ben magánkiadásban látott napvilágot „Lágy fuvallat már a lelkem” címmel. Azóta számos magánkiadású verses Antológiában is megjelentek verseim.
Hogy egy sablonnal éljek: A költő ír, mert nem tehet mást, és kapukat nyit lelke világának ösvényeire.

Tovább a kategóriában: « Vele halok Húsvét után »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned