Cartaphilus

töredék, pócsmegyer, húsz
szeptember harminc, szer
da, nem akarok olyan lenni,
vajúdik az okos gyermek, ha

az anyja fog születni, té
vedésben, anyaméhben, an
gyalszárnyak vesznek körül,
puha, miként az értelem,

kertészekre hasonlított
a tükörkép tükörképe,
árnyékában elváltozott,

rossz törvények eltörölték
szavak nélkül megírt versét,
a névtelen névnek nevét

töprengés, pócsmegyer, húsz
szeptember huszonkilenc, kedd,
torzul a lélek, mert megalázzák,
nincs cigarettám, angyalok ál

ma a kertben a kígyó, szótlan
igazság, távolodom már, messze
a tájkép, mondatok árnya hull
a papírra a hűs szoba mé

lyén, látszat a látszat, szűk
utcákba szorítják emberi ar
cod, a máglyát, nyelvtani tör

vény fogja marokra a szent
lehetőség méla grabancát,
indokolatlan ritmus a felhő

torzulás, szigetmonostor,
húsz szeptember huszon
nyolc, hétfő, angyalok mű
velik kertemet, szüzeknek

ki nemz majd gyermeket,
víz partján kövek, az este
is már öreg, hajtsd ide
fejed, tükörben mozdulnak

évszakok, teremtést formáz
nak alakok, szavakat veszít,
aki szavakat némán birto

kol, halott, idegen illatok
intenek, illetlen létező
ne legyek, torzul a lélek

A valóság időnként az,
aminek látszik. Tétova
jel a némaság udvara.
Cartaphilus nevében szent
látszatok kergetőznek. Nincs
többé bosszú és nincs többé
hála. El kéne utazni,
de nem tudja senki, merre.
Halált hoz az élet verse.

tizedes, pócsmegyer, húsz
szeptember huszonhét, va
sárnap, a tizedes meg a
többiek, az oroszok meg

a németek, kétszer sohasem
tévedek, egyenruhát ha öl
tenek a spájzban befőttes
üvegek, bal lábak tiporják

jobb kezed, ki viszi át a sze
relmet, ne olvasd tovább
versemet, nem jön már

senki, ha elmegyek, szemed
lesz, ami majd eltemet,
örökké, valótlan, hideg

Farkas Arnold Levente

Farkas Arnold Levente vagyok. Ezerkilencszázhetvenkilenc január harmincadikán születtem Nagyváradon. Gyermekeimmel és feleségemmel a Szentendrei-szigeten élek. Gyermeket még szeretnék, feleséget már nem.
Nem tudok sem írni, sem olvasni, de szoktam. Tollforgatónak rossz vagyok, ám szerfölött tehetséges. Álmomban többször jártam a Hóvirágok terén, a valóságban csak háromszor.
Szeretek eljutni a mondatkezdő nagy betűtől a mondatzáró írásjelig. Néha sikerül, máskor azonban másra gondolok. Most elviselhető.

Legfrissebbek a szerzőtől: Farkas Arnold Levente

Tovább a kategóriában: « Ár-tér szonett A valóság »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned