Átvivő

Elmúlsz te is, ne félj.

Sorsod folyamat,

végtelenített fonal.

Ha véget ér,

akkor kezdődsz 

csak el igazán.

 

Belőle vagy,

benne gyökerezel,

hozzá mész.

Ahogy te Őbenne,

Ő tebenned.

 

Alkotórésze vagy,

Ő benned a levegő,

a telítődés vágya

és szellemi matériája.

Ő megvalósított téged,

 

te megvalósítod Őt. 

Realizálod az eszmét. 

Te vagy az átvivő 

lélek és anyag között.

És hogy az lehetsz, 

az a kegyelem.



2010 febr. 21

Utoljára frissítve:2021. március 06., szombat 19:05
B. Tóth Klári

B.Tóth Klára vagyok, festő-restaurátor szakon végeztem a Képzőművészeti Egyetemen, táblaképeket, falképeket restaurálok, könyveket illusztrálok, egyéni és családi, ill. csoportos kiállításokon veszek részt. 16 évig tanítottam gimnáziumban rajzot és művészettörténetet. Nyaranta festőtáborokat vezetek, egyéni kiállítások mellett felnőtt képzőművész gyermekeimmel közös családi kiállításokat szoktunk rendezni.
A kamaszkori írogatás után három évtized kihagyással kezdtem újra írni, 2005 óta publikálok, eddig 2 verseskötetem, több bibliai-művészettörténeti tárgyú munkám és egy esszékötetem jelent meg. Több irodalmi közösség tagjaként további négy kötetet adtunk ki három-ill. négy szerzőtárssal, de jó néhány vers-és prózakötetem vár még kiadásra.
Tagja vagyok többek között a Magyar Restaurátorkamarának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Írószövetségnek.
2017, B.Tóth Klára

Tovább a kategóriában: « Árnylátogató Egyszülött képmás »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned