Paul Nougé emlékére

Ez nem egy vers

 

Tetszés szerint lehet

söralátét

levélpapír

vagy papírrepülő 

ha a kedvetlen olvasó 

úgy hajtogatja

 

Vigyázat!

a szembe kerülve irritációt okozhat.

 

Utoljára frissítve:2021. február 07., vasárnap 10:58
Matuz Bence

Az irodalom számomra nem önkifejezés, mégcsak nem is kifejezés, hanem a nyelv önállósodása. Amikor a leghétköznapibb használati tárgyaink – a szavak – verssé állnak össze, egyfajta fricskát kap az a világ, amiben céloknak rendeljük alá magunkat és szinte mindent, ami körülvesz minket. A költészetben ez alól szabadul fel a nyelv, és vele az ember, amint észreveszi, hogy a végtelen számú jó és végtelen számú rossz olvasaton túl a vers elsősorban önmagát jelenti. Hiszen bármelyik művet olvassuk, nem mutathatunk rá egyetlen alkotóelemére sem azzal a felkiáltással, hogy „ettől lett vers a vers”. Kizárólag egyben, a maga teljességében látható. Ennélfogva a mű megbonthatatlan egység, ami tömörsége ellenére megragadhatatlan, megmagyarázhatatlan. És ami megmagyarázhatatlan, az szabad. Talán ezért is írja József Attila, hogy „a hetedik te magad légy!”. Ugyanígy a költészet sem a költő vallomása, sem a szavak elrendezése, ritmusa, dallama, ríme, vagy a pátosz, hanem valami hetedik. Én ezt próbálom a magam szerény eszközeivel, több-kevesebb sikerrel keresni. Remélem sohasem találom meg: akkor nem maradna belőle semmi.

Legfrissebbek a szerzőtől: Matuz Bence

Tovább a kategóriában: « Perspektíva Falanszter »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned