Teavendég

Magamat gyenge koffein diétára fogtam

szürcsölve az élvezet levét,

lefekvéstől hajnalig futotta,

hogy átkozzam a tea levelét.

Kényes, lenge íze nem apadt a számban,

sehogy sem fogyott fenn a Hold,

álmokkal vesződve forogtam az ágyban,

aludni testem gyáva volt.

Felkeltem hát, s az ablak elé léptem,

átbámultam a köd lába közt,

lenn a villogó karácsonyfafényben

egy barna koldus őrködött.

Az ablakok közötti kósza éjszakába

úgy simult bele az alak,

mint akit egyetlen tömb puha fenyőfából

faragtak ki egyazon éj alatt.

Lassan mozdult, ám egy mozdulatra

kezéből vékony gőz válaszolt,

s ekkor láttam tán egy pillanatra,

hogy kezében egy öblös bögre volt.

A forró teába bele-bele nézett,

néha bele szürcsölt néhány óvatost,

meztelen kezével ölelve a szépet,

a meleget adó bodor illatost.

Én meg fenn álltam a légben,

lélegzetem magába visszafolyt,

s néztem, mint a roppant éjszaka kezében

olvadni kezdett

a Hold.