Egy vereség állomásai

Minek tovább, ha nincs miért?
Ajkam fölrepedt: csorba
a bögre. Elgondolom,
a hangya mint örül, ha
az asztalról morzsa hull
a földre.

Kérgét eldobja, vedlik
a platán. Hozzám oda-
nőtt a kéreg. Páncéling,
önként felöltött. Úgy
szorít, hogy levetni
már félek.

*

Azt képzelem, pók vagyok,
hálómba fogok fényes
bogarat, de földönfutó
bogárként végül is
menekülök, s a háló
rám akad.

Nem fut a mozdony, nem vet
parazsat, nem fog lángot
a kalász, csillag sem
világlik az égen; ne
keress ott, ahol tudhatod,
nem találsz.

*

Árad a sötét, ellep. Egy
szál sugárban silbakol
a fény. Bátorítaná magát,
hiába. Hűlt helye marad csak
őrhelyén.

Sűrűsödik az éjszaka,
gomolyló párává
összeáll. Észrevétlenül
bekerít, de még nem támad.
Jelre vár.

*

Fűszálak szuronyán menetel
a csönd. Tudom, hiába
várom a zenét. Szelíden,
némán gyászol a tücsök,
és elföldeli törött
hangszerét.

Már megértem: ez a rend,
nem rémülök, húr hogyha
pattan. Érzem, ahogyan
gyengülök. Sebemből
szivárog, elfolyik
a dallam.

*

Fejszémnek csak a nyele
veszett, akad még vad és
tág vadászmező. Mégis,
vesztett harc ez is.
Vesztett, és késhegy-
re menő.

Bosszút érte! — tétován
pördült (ó szemérem!),
s lehullt a levél. Halott.
Virágok élén most feni
kését a gyilkos, aki
én vagyok.

 

 

Első megjelenés: NapSziget online kulturális művészeti folyóirat, 2013. november 3.

Utoljára frissítve:2020. december 06., vasárnap 15:46
Bátai Tibor

BÁTAI TIBOR
1951-ben születtem, Budapesten. Feleségemmel tavaly ünnepeltük a negyvenedik házassági évfordulónkat, három fiunktól eddig öt unokával büszkélkedhetünk. 2006 végén a Határon Túli Magyarok Hivatala Sajtófőosztályának éléről az intézménynek a Miniszterelnöki Hivatalba történt beolvasztása folytán „prémium évek állományba”, azaz egyfajta előnyugdíjba kerültem, 2011 óta pedig teljes jogú nyugdíjas vagyok.
1969-ben, még gimnazistaként írtam az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több opuszomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból.
Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel.
Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok a Héttoronyban, az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a dunapARTon, a Lenolaj kulturális online műhelyben, a Tanítványi Láncolat irodalmi műhelyben, a Comitatus és a Kurázsi folyóiratban, valamint a Kupéban és a Holdkatlanban.
2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014 augusztusban én vehettem át az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. A Búvópatak idei júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.
2018 áprilisában elnyertem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned