Beszoktatás

Amikor reggelente a jéghideg
vízben mostam meg álmosan az arcomat,
arra gondoltam, elfogadom, ez már talán
régóta így van, és ezért jobb, ha időben kel
az ember, s gyorsan megszokja a kinti fagyokat.

Mikor heti szennyet oldott a meleg,
s elnyújtóztam benne, mint a kiskirályok,
elmerülve a jó, tíz perces forróságban,
oldódott a kosz, ütés, s a kitérdelt sebhegek
helye, kezdtem szótlanul megszokni e kilátót.

Mikor este magamra hagyott nagyon
a színjátszós világ, s a köhögés éppen
nem gyötört, én ébren álmodtam a sötétben.
Behunyt szemem félt is, és várt is, liliom illat,
vagy csak megszokott kábulata hull le az éjre.

Aztán utolsó, szépálmodó hajnal
ült meg, fölismerésként az orrom vérzése
szétkent párnám huzatán: nézd, a szíved, ami
mindig melegség volt, s ábrándja elképzelt világ,
s liliom is elhervadt reggelente, s ma végképp.

Verebi Éva - AHITA

Pál Lászlóné vagyok, 1956 szeptember 6-án születtem, verseim Verebi Éva, születésemkor kapott nevem alatt írom.


Szerettem a verseket, sokat szavaltam, felnőttként is, de nem próbáltam meg magam is írni. Aztán az első, mint a hegyből zúduló folyó, 2012 őszén megérkezett Olthatatlan címmel. Semmi előjel, egy délelőtt, erős érzelmi töltettel papírra került.


Mit mutathattam meg végre akkor, mit mutatott meg ez az első vers belőlem? Aki megérti, mindenkinek ugyanazt. A fősodor bennem ma sem változott.
A vers kitárulkozás, ha merjük vállalni önmagunk, ha ezt az önmagunkat valamire valónak tartjuk, ha nyitottak vagyunk, ha próbálunk függetlenedni minden szél forgatta izmus és eszmeáramlattól, ha egyéniségek tudunk maradni.


Amatőrként minden művészet vonz, vonzott. Szakaszosan érkeztek, ahogy az egyik csendesedett, helyet kapott a másik – zene, festészet, szobrászat, - túlélni árván, élni fiatal özvegyen, egyedül, társsal, gyermeket nevelni, munkában örömet lelni, - mind művészet, és mind benne van a verseimben, mint amatőr gondolatfaragó, mert már engedelmeskednek a szavak, szeretnek, és én viszont szeretem őket.


Ki a költő?
A szegletkövek lassan kopnak, de szót kérnek, és szót is emelnek, és még mindig ők vezetnek, és nyújtanak segítő kezet az eligazodásban. A költészet, ma pontosan olyan, mint jelenkori, emberi lelkivilágunk. Mondhatni, annak papírra vetült manifesztuma, mely megpróbál, néha kritika nélkül alkalmazkodni önmaga és a környezete változásaihoz, romlásaihoz és felemelkedéseihez.
Ha azonban egy vers élményt ad, számomra értéket közvetít, elfogadom, magaménak érzem, és értékelem, hogy megosztotta velem az alkotó, és minden nappal
(…)
Új betűvetésre járok…
Próbálom másik szemmel,
talán majd jobban látok,
tanulok illeszteni, valami jót,
talán Téged összerakni,
valamihez, valakihez,
például magammal,
mert nem akarom,
hogy csak úgy legyek.

Kell minden napra,
kitudja, valami,
hogy megmaradjak,
hogy a csak ennyibe
ne haljak bele,
hogy ne higgyem,
de tudjam is, hogy
–Lenni -
mégiscsak a Minden,
és Érdemes lehet.
(Rossz idők)

Legfrissebbek a szerzőtől: Verebi Éva - AHITA

Tovább a kategóriában: « Most lett tied Axióma »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned