Tőrdöfések

 

Rontás

ki mondja hogy nem hallhatok
ki mondja hogy nem láthatok
hogy idővel majd belátom
hogy idővel majd megszokom

hogy eleven fáklyaként én
lobogva hiába vágtatok
hogy istenként úrrá legyek
a feneketlen rontásokon

Keresztül húzva

ki mondja hogy húzzam megint
keresztül én a terveim
hogy vegyem csak a hangomat
mindenki előtt halkabbra

szívverésem elfelejtve
az évek veszedelmein
nézve hogy az életemet
szét megint a vihar csapja

Gyertyavilág

ki mondja hogy nem kell hozzá
tehetség tudás és érzék
hogy a közelségét legjobb
ha többé már nem kívánom

remélve hogy általa majd
felment engem a vésztörvényszék
hogy nem hiába égetem
két végén a gyertyavilágom

Rosszvégű

ki mondja hogy mind elvesznek
és senkiben nem maradnak
hogy meg már te sem értenél
és hogy meg már te sem szánnál

nem látva az álmaimat
csupán rosszvégű kalandnak
nem tartva többre a szavam
a kofáknak kacajánál

Kánaáni

ki mondja hogy a rongyaim
a szennyükkel ne is rázzam
mint akinek a szíve és
már a lelke is kővé lett

nem látva se hatalmasnak
se isteninek színházam
hogy kívánni ne akarjam
a kánaáni bőséget

Elsüllyedő

ki mondja hogy jobb lenne ha
a kezem kővé meredne
hogy magamat ne akarjam
az ágyamban felültetni

ülve csak könnyekkel csorgó
arccal nekikeseredve
hamus sóhajjal hagyva az
egész világot elsüllyedni

Nyilalló

ki mondja hogy felelősséget
értem már senki sem vállal
hogy nincs több lehetőségem
és esélyem és dobásom

hogy elégedjek meg sorsom
legkeserűbb abrakjával
nem érezve csak nyilalló
nyugtalan szívdobogásom

Fulladásos

ki mondja hogy magam én meg
nem fejtettem és oldottam
hogy eddig én mindent rosszul
éreztem és rosszul láttam

hogy jobb lenne ha minden nap
elveszve és csalódottan
megpróbálnék megfulladni
a szavaim moslékjában

Beledörzsölve

ki mondja hogy elszállok majd
én is a legelső széllel
hogy hiába is keresem
az igazamnak törvényét

hogy takarjam el a szemem
az árnyaknak üstökével
beledörzsölve sebeimbe
a kiégett nap pörnyéjét

Befejeződve

ki mondja hogy engem már csak
kivetnek és elátkoznak
hogy értelme semmi nincsen
hogy ünneplőmet felöltöm

hogy magammal ne vitázzak
és hogy ne is tanácskozzak
hogy legjobb lenne hogy kezdet
nélkül be is fejeződjön

Sóhajtás

ki mondja hogy az én szívem
élni talán sosem vágyott
mint aki a régi bajhoz
csak újabbakat keresett

mint aki szájába tömi
a port és a némaságot
mint akinek a sóhaja
az ólomnál is nehezebb

Túlélők

ki mondja hogy ne is űzzem
tovább én szakadatlan lázzal
hogy jobb ha utána én már
nem nyújtózkodok és vágyok

hogy üljek lerongyolódva
közönnyel és hallgatással
hogy eltemessenek engem
a mindent túlélő aggastyánok

Mulatság

ki mondja hogy tovább én már
ne bohóckodjak és játsszak
hogy erénnyel ne akarjam
mérni én már a nagyságot

hogy a szörnyűségeken túl
másról ne is adomázzak
remélve hogy úgy élem meg
mint egy derék mulatságot

Örök sötétség

ki mondja hogy legjobb lenne
ha nem hinnék már semmiben
nem számolva hiányozni
fogok-e én és hogy hánynak

remélve hogy szekeremet
valahogy tovább lendítem
az örök sötétséget nem
nevezve a jó anyámnak

Lerészegedve

ki mondja hogy rémítsen meg
a révület és a szigor
hogy vállalni hibáimat
az isteneim sem készek

hogy szabadulni nem tudok
szemeim jéghártyáitól
hogy legjobb ha én semmitől
sem leszek többé már részeg

Lerántva

ki mondja hogy nem is érti
el én miért nem hajítom
nem remélve hogy a halál
úgy gyullad ki újabb napként

tőrdöféssel a mellemen
méreggel az ajkaimon
keresve a csillagokat
amiket még leránthatnék

Utoljára frissítve:2020. november 10., kedd 16:42
Móritz Mátyás

Feltöltés alatt...

Tovább a kategóriában: « Lapsis I. Odaveszve »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned