Lapsis

velük együtt ki érez velük egyet ki gondol
kik a fülükig régen húzták már ferde szájuk
a fejükre ki fűzne koszorút hósziromból
emberként tekinteni vajon ki merne rájuk
mondván hogy nekik is van közöttünk maradásuk
ki nyújtaná feléjük lehajolva a jobbját
meghallva a sírásuk meghallva kacagásuk
leporolva róluk az idő futóhomokját
ki tudná hogy fajtájuk milyen szomjas és éhes
együtt érezve velük hogyha hallana róluk
kiknek a sóhaja is csupán a varjaké lesz
kiknek sokszor a halál csupán az altatójuk

értük kinek nyílna a szája bátran panaszra
kiknek szája igaz és szép szót már régen kóstolt
a végzetüktől alig messzebb mint két araszra
a szitkokat kortyolva akár az illatos bort
a harang értük kiben ver félre kiben kondul
ki akarná őket nem lefitymálni és köpni
ki látna az orránál a csukott ablakon túl
míg a közöny felettük nevetve bajszát pödri
akinek a fölébe a szavuk belemászik
megértve hogy a sorsuk mire is készült velük
akinek az egyik nem pont olyan mint a másik
aki észrevenné a hiányuk és hűlt helyük

kinek a hiányuk nem lenne öröm vigalom
kiknek a szája a sok hideg álomtól kék már
kinek a szívét fel még értük nem veri a gyom
sorsukat többnek látva egy szappanbuboréknál
nem legyintve hogy nyelje el csak mindet a posvány
nem gyarapítva tovább a gúnyos gonosz hadat
bátran magába nézve akár egy hímoroszlán
és rájuk kiknek sokszor nem jut csak egy rossz fapad
ki kérdezné hogy miért hogy hogyan és hogy meddig
hogy őket mélyebbre már ne taszítsuk ne rántsuk
kiknek a kínja sokszor az úréval vetekszik
járva a színe előtt a tűnő lepketáncuk

ki adna a kezükbe új sorsot és kezdetet
ki megszabadulni nem akarna már örökre
tőlük nem mondva nekik úgy is bevégeztetett
a maguk ásta sírtól alig hogy pár könyökre
ki lenne akin nem az embertelenség győzött
kiben a tenni vágyás néhanap még felordít
akinek a szíve még be nem is vizeződött
ki jóságából össze tudna szedni egy csokornyit

aki a szárnyait a fejére még nem vonta
akiben a gerinc nem sorvadt el és törött szét
aki velük érezne és gondolna naponta
kiknek szűkreszabott és hasztalan az öröklét

 

*Lapsis: Drágakő

Móritz Mátyás

Móritz Mátyás

Bemutatkozás

Életemből bő tizenöt évet töltött ki eddig az irodalom szeretete. A tizenöt év alatt, több antológiában is megjelentem, ezek közül is a Holnap Magazin köteteit venném előre, és legnagyobb sikeremnek a Napút kiadó évről-évre meghirdetett, tematikus haiku pályázatának 2012-es kiírásán elért elsőségemet említeném, illetve a NapKút kiadó a Káva Téka füzetek sorozat 101. darabja-ként, a Napút c. folyóirat 2016/1-es számában, A belakott magánzárka címen kiadott verses és prózás gyűjteményem. Ezt megelőzően, 2010-ben a NapSziget Alapítvány, az év lírai alkotása (Bánkuti Miklós) díját vehettem át. A világhálón, többek között, a Holnap Magazin oldalán olvashatóak virtuális írásaim, – ahogy mélyebb merítés a Magyar Elektronikus Könyvtár Oldala nyújt a munkásságomra kíváncsi és nyitott kedves olvasók számára. Nyomatatásban, és folyóiratban, a Nyomtatott Holnap Magazinban, a Klárisban, és nem utolsó sorban a Fedél Nélkülben találkozhatnak a nevemmel. Utóbbi lapban jelent meg első alkotásom, még a kétezres évek elején, melyet azóta talán tucatszor tucat követett. Legutóbbi nagy nyilvánosságot kapott megjelenésem, az Írók Boltjában való könyvbe-mutatással, és az Ünnepi Könyvhéten való dedikálással „járó”, a Menhely Alapítvány égisze alatt megjelenő, Fedél Nélkül 25. évi, jubileumi kötete (antológiája) volt, amely az Elmúlásunk hamutartója cím alatt jelent meg. Az alábbi válogatás, az első önálló könyvem, ami a 90. Ünnepi könyvhéten is szerepet kapott, amit egy az Örkény István Könyvesboltban való bemutatás előzött meg. 2019-ben a Magyar Kultúra Napján megrendezésre került Szárnypróbálgatók nemzetközi irodalmi pályázatán a Faludy György Irodalmi Műhely különdíját vehettem át, 2020-ban a 3. lettem, idén pedig, a próza kategóriában arany-okleveles. Jelenleg a Holdhomok munkacím alatt, egy prózai köteten dolgozom, amely előreláthatólag, az idei Ünnepi Könyvhétre jelenik majd meg, a Kossuth Kiadói Csoporthoz tartozó Noran Libro Kiadó gondozásában, amelyből a „Valami egészen abszurd” írásom, a Holnap Magazin, X. évfolyam 2. számának (2019. második negyedév) Portré rovatában látott napvilágot, elsőként nyomtatásban.

Legfrissebbek a szerzőtől: Móritz Mátyás

Tovább a kategóriában: « A vonat Tőrdöfések »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned