Vakcina

Ellepik a világot, tű, második hullám: Mondták.
Hallottam magam is: slosszanunk csendben.
Libbenek, hagyom, majd magamba mentem.
Fényvesztő múlás, remény ereje: Kidobták.

Áttetsző cseppek, mesélték, hogy fáj: látták.
Jönnek, mennek, fehér maszkosak, horizont legvégén.
A nyugalmat, s csendet nem hagyja valami békén.
A változás a félelem, látták ijesztő utazását.

Burokba temetnek, észrevétlen: Hallgatok.
Ismeretlen mindez, kellene temetnünk.
Szenvedést tovább lökni: valamit tartogattok.

Nincs idő, s nincs tér, valaki remélt.
A vakcina még csak távlat, de már elég.
Halljunk fehér zenét.

 

 

Ez a Szonett a Ferencvárosi Művelődési Központban született, 2020. szeptember 26-án a Szonettpárbaj keretében.

Utoljára frissítve:2020. szeptember 30., szerda 12:27
Nagy Lea

Nagy Lea (2000, Szolnok ‒)
költő

„mert már mindent
kiszorít az agyból valami vákuum, és elhisszük, hogy
jelen vagyunk a jelenlétben.” (Nagy Lea: Jelen)

2017 óta jelennek meg versei különböző irodalmi folyóiratokban (Spanyolnátha, Magyar
Napló, Tiszatáj, Jelenkor, Irodalmi Jelen). Első kötetével (Légörvény) 2018-ban elnyerte a
Magyar Írószövetség Debüt-díját.

„Nagy Lea kötete, kétségtelenül idézi a költőelőd József Attilát, elsősorban abban, hogy szóteremtő képességgel, sajátos nyelvi leleményekkel lepi meg az olvasót, de még inkább idézi − szavaiban is! − Arthur Rimbaud-t, a kamaszköltőt, akinek szabadságvágya és „vadsága” éppen a költészetében tudott kiteljesedni.” (Petőcz András)

Második kötete 2020-ban jelent meg Kőhullás címmel. A költészet mellett balettel és
festészettel is foglalkozik.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Lea

Tovább a kategóriában: « Vakcina Ím ígyen szólott »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned