Nincs lehetetlen

Nincs lehetetlen, az egykori kertbe
hordom a múltat, a régi szilvafát,
de ahogy apám a szilvát leverte,
ma már csak foltos emlék, rongyos kabát.

Néha az ember a régiben alhat.
Ahogy gyengeség lehet minden erő,
ahogy tépődik a begyógyult varrat,
az emlék a múltból úgy lobban elő.

Ma már a kertben csak a semmi táncol,
és az eltorzult idő sem int félre,
hogy átéltem ezt a múltat már százszor.

Semmi-fáról a semmi szilva ér le,
szedegetem a sok semmit a sárból.
Így készülődöm apámhoz a fénybe.

 

 

Ez a Szonett a Ferencvárosi Művelődési Központban született, 2020. szeptember 26-án a Szonettpárbaj keretében.

Utoljára frissítve:2020. szeptember 30., szerda 12:31

Legfrissebbek a szerzőtől: Farkas Gábor

Tovább a kategóriában: « Déli bábok Amikor eltűnünk »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned