Libbenés

Sodródás, léptek, magány: Most előz
Két kalapos magánya, különös viszony van.
Testem körött labirintus, iszonyban.
Most szélzúgás és levelek, ó te lősz.

Hallgatjuk a zajt, tenger csendjét, ez ősz.
Süllyedek, s hagyom, magányom: sziromban.
Ellibbenek, hiába, én kimondtam
Ülök, és csak nézlek, valami tetőz.

Az ég feketéje bőrömön, ha hagynám: Forrna.
Testem sejtjei elindultak, egészen sorvad.
Nincs menekvés, csak egy esetben: Ha jól.

Két kalapos egy burokban: Áttetsző forma.
Semmi sincs külön: ez kell a kornak.
Egyszer majd kibújok testem alól.

 

 

Ez a Szonett a Ferencvárosi Művelődési Központban született, 2020. szeptember 26-án a Szonettpárbaj keretében.

Utoljára frissítve:2020. szeptember 30., szerda 12:32
Nagy Lea

Nagy Lea (2000, Szolnok ‒)
költő

„mert már mindent
kiszorít az agyból valami vákuum, és elhisszük, hogy
jelen vagyunk a jelenlétben.” (Nagy Lea: Jelen)

2017 óta jelennek meg versei különböző irodalmi folyóiratokban (Spanyolnátha, Magyar
Napló, Tiszatáj, Jelenkor, Irodalmi Jelen). Első kötetével (Légörvény) 2018-ban elnyerte a
Magyar Írószövetség Debüt-díját.

„Nagy Lea kötete, kétségtelenül idézi a költőelőd József Attilát, elsősorban abban, hogy szóteremtő képességgel, sajátos nyelvi leleményekkel lepi meg az olvasót, de még inkább idézi − szavaiban is! − Arthur Rimbaud-t, a kamaszköltőt, akinek szabadságvágya és „vadsága” éppen a költészetében tudott kiteljesedni.” (Petőcz András)

Második kötete 2020-ban jelent meg Kőhullás címmel. A költészet mellett balettel és
festészettel is foglalkozik.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Lea

Tovább a kategóriában: « Macskaarcú hold Déli bábok »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned