Logo
Nyomtatás

FELTÜNÉS NÉLKÜL

Ilyenkor, déli tizenkettő felé,
a túloldalról áthallszik
a kotrógép rekedt morgása,
amint sáncot ás valami vezetéknek,
vagy kanálist mélyít,
de kit érdekel egyébként....
és hallom a mellettem ülő
rosszarcú ürge aprókat horkantó légzését,
miközben kenyérdarabokat
kotor elő a zacskójából,
hogy odaszórja a galamboknak
s a koszos zacskó sercegését is hallom
meg a galambok finom körmének
kocogását a teleköpködött járólapokon-

aztán mint álmosító aláfestés a galambos képhez,
idevergődik az ortodox templom harangbúgása
s én azon tünődöm,
hogy ki hallaná meg ekkora nyüsgésben,
ha történetesen minden hiszti és feltünés nélkül
el kezdeném ismételni : segítség ! segítség!.......

B. Tomos Hajnal

BEMUTATKOZÓ – B.TOMOS HAJNAL
Első versemet 13 éveskoromban közölte a Brassói Lapok. Az akkori olvasószerkesztő, Lendvay Éva, bíztatott, írjak, küldjek még verset a lapnak, mivel –ahogy ő fogalmazott – valami ritka belső feszültséget, koromra egyáltalán nem jellemző lényegretörést észlelt verseimben. Én persze, továbbra is írtam, de csak a kis, vonalas füzetemnek, ugyanis több mint húsz évig senkinek sem mutattam meg alkotásaimat.Végül a továbblépés, vagy talán a megmérettetés vágya arra ösztönzött, hogy újra bekopogjak a költőnőhöz, aki a kezdeti meglepődés után rögtön pártfogása alá vette írományaimat és megszerkesztette első verseskönyvemet “A füvesasszony”-t. Máig 11 kötetem jelent meg, közülük 2 interjúkat, a többi verseket tartalmaz. A ‘90-es években a Brassói Lapok szerkesztője voltam, majd 2002-ig a Romániai Magyar Szó tudósítója. Jelenleg középiskolai tanárként keresem kenyerem. Mellesleg több internetes irodalmi közlemény munkatársa, a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat és a Gondola Kulturális Magazin szerkesztője vagyok.

Legfrissebbek a szerzőtől: B. Tomos Hajnal

© A Hetedik, minden jog fenntartva.