Logo
Nyomtatás

 50. Henry elvont

Henry elvont. Csupa háromszöget,
meg kört, meg négyszöget dadog.
Nem érti senki, Henry nézi:
lám csak! Itt, a papíron, ez én vagyok,
és nem külön-külön, időben,
vagy fázisokban síkba fejtve,
egyszerre, mind, ez is, az is,
meg még az is, meg ez megint.

De nézd, te lüke! Ez mind síkidom.
Hiába lennél oly sokféle magad szerint,
nem látsz ki térbe sem. Hiába az izom,
mind papírízű, ami másnak odanyom,
vagy azt hiszed, hogy néhanap beint.
És nézd az idomokat! Jól meghatározott,
csakhogy belül ez mind üres.

Nem jött be ez sem. Henry holnap
talán majd más baromságot keres.

a 77 Henry-versek ciklusból
első közlés

 

 

Utoljára frissítve:2020. június 07., vasárnap 14:00
Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.

© A Hetedik, minden jog fenntartva.