Zöngék
 
Akusztikum a hangod;
zeng, bennem mindenképp,
mint egy fémtekercselt húr,
 
hosszan nekifeszül
a gerinc csigolyáin, s rezeg,
rezeg mind, hallom a színeket,
 
simogat, tudod vagy sem,
mindegy – mert késő már,
valahol a messzeség rezonál,
 
talán egy pizzicato egyszer
életre keltheti, – tétova titok–,
mert bizsereg, néha megéled,
 
testben szaladva ismét egy
symphonia, – s szól ezer hang, 
zeng, bennem zeng még ezer
 
zönge, mint ahogy akkor, – 
pedig tudom, nem nekem szól,
szívbillentyűkön játszó hangod.
 
Mádi Beáta

Mádi Beáta


Budapesten születtem, családommal itt is élek. Ének-zene-karvezető, szolfézstanár diplomáimat, az ELTE-n szereztem, jelenleg ének-zenét tanítok gyakorló általános iskolában. Az irodalom szeretete gyermekkorom óta meghatározó számomra. Mélység című, első verskötetem, 2019 őszén jelent meg a Papirusz Book kiadó gondozásában. Verseim, a Kodolányi Egyetem (Szépíró-líra kurzus), által kiadott antológiában (Szerteszét, 2019.), a Spanyolnáthában, (2018), az Irodalomismeretben (2018, 2019), az Art’húr Irodalmi Kávéház(2020), a Litera-Túra Művészeti Magazin(2020 február, március) és a Litera-Túra Folyóirat (március), oldalon jelentek meg.

Legfrissebbek a szerzőtől: Mádi Beáta

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned