Amikor el kell menni

Azt szeretném, hogy ősz legyen
Hályogos szemű, szürke ég
A hideg ködben meztelen,
Fekete fák vacogjanak
Éjszaka legyen, vaksötét
Csak csillagtalan, sűrű semmi
Ne legyen szín és napsütés
Akkor, amikor el kell menni!
Éjfél legyen, bús, hallgatag
Nem rémít úgy, ha része vagy
Ne legyen hang, zene, se ének
Szó se legyen, mi visszahív
Érintés se, mely fogva tart!
Sérült edény, búcsúzó testem
Elszivárog a múlt, jelen
Kemény egóm akár a pára
Vágyaim halott madarak
Életem emlék, lelkem ábránd
Ül rajta néma rettenet
Későn kereslek, álszent órán
Későn kiáltok, merre vagy?
Szeretnék Uram újra hinni
Most, amikor el kell menni!

Utoljára frissítve:2020. május 05., kedd 21:29
Zentai Eta

Zentai Eta vagyok, néhány szó magamról. Budapesten születtem 1938-ban. Mindent kicsit később csináltam, mint lehetett volna. Könyvtárosi diplomát már két gyerek mellett szereztem, és az írásba is nyugdíjasként szerettem bele. Pályázatokon indultam, verseim, novelláim, meséim különböző kiadóknál és online felületen jelentek és jelennek meg. Haikuim a Napút című folyóiratban, szintén
pályázatok keretében.
Jelenleg három irodalmi körhöz tartozom: A Faludy György Irodalmi Műhelyhez, az Irkához és a A Hetek kortárs irodalmi online folyóirathoz.

Legfrissebbek a szerzőtől: Zentai Eta

Tovább a kategóriában: « Azt ígérted Élet és álom »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned