HOGYHA NEM LESZ HOLNAP
 
Esőt sír a hajnal,
összes cseppje oltár,
vers dadog a számban,
körötte csomó nyál.
 
Minden csillag alszik,
bokrokban, ölekben,
nem találok hitet
parancsban, szövegben.
 
Elárvult a szívem,
mostohák az álmok,
rút sebet, fájdalmat
némán kiabálok.
 
Érzékenység ellen
magamat beoltom,
fagyok, tüzek jönnek,
mindegy már a sorsom.
 
Hogyha nem lesz holnap,
lelkem lehalkítom,
véremtől vörösül
az utolsó alkony.
 
Utána már káosz,
így törvény nem állhat,
elpusztul a világ
mint egy beteg állat.
Kasza Béla

Nagyon fiatalon születtem, s bár közel voltam a korai felnőtté váláshoz, ez a folyamat több évtized után sem fejeződött még be.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned