Minden mindennel
 
Csak nézem, ahogy a kockacukor
A jéghideg kávéban vergődik,
Némán, majd a sötét mélybe kuksol,
Pedig minden románc így kezdődik.
 
A mosatlan, mint absztrakt alkotás.
Kezeim megmosnám, de nem tudom.
Olyan csend-életbe festett akt-vallomás,
Piszkos. Egyszerű. Az én kubizmusom.
 
A csap is csöpög, vízkövet táplál,
Félre nyelt a lefolyó, csak kluttyog.
Olyan, mint a régen megtelt ágytál,
Szaga ugyan jelez, de csak suttog.
 
A mennyezet a nyakamba pereg,
Talán korpának nézik a vállamon.
Egyszer ráfestem a lenyugvó eget,
Hogy hó takarjon be az ágyamon.
 
Az ablak ereszt, besüvít a szél,
Pókhálóba ragadnak a gondok,
Az elmém, mint rozsdás, kopott acél,
Határt szab. Talán most, talán pont ott.
Bíró Rudolf

Bíró Rudolf
 
1992-ben születtem Hódmezővásárhelyen, azóta is itt élek és dolgozom. A versekkel csupán pár éve alakítottam ki bensőségesebb viszonyt, addig csak gondolatokat vetettem papírra, melyek igyekeztek rímelni egymással.
Goethe szavai azok, amelyek leginkább tükrözik a verseimben megjelenő érzés- és gondolatvilágomat:
„Az ember csak az öröm és a bánat által tud meg bármit magáról és a végzetéről: megtanulja, mit kell tenni és mit kell elkerülni.”
Verseim minden esetben az érzelmeim kivetülései, a pillanatnyi gondolatok, hatások megvalósulásai. Törekszem bennük olyan képeket, metaforákat, asszociációkat, hasonlatokat alkalmazni, melyek szuggesztíven, átvitt értelemben jelenítik meg a mondandót, arra sarkallva az olvasót, hogy több időt töltsön a versemnél pusztán egy „egyszeri” olvasásnál. Ezen kívül folyamatosan kísérletezek a versformákkal, szótagszámmal, szerkezeti felépítéssel (tükörszonett), hiszen, ahogy Jagi barátom /Jagos István Róbert költő; 1974-2019 / mondta: „éhezek”, és így csillapítom az éhségem.

Legfrissebbek a szerzőtől: Bíró Rudolf

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned