Az lét Pillanata

Te és Én
állandó mozgásba kényszerülve
forgunk saját tengelyünk körül,
s újabb és újabb
tereket képezünk a térben.
Megfejtjük a Napot és a Holdat,
s a kifordított feketelyukakban
leleplezzük az árnyékot és a fényt,
ahol a múlt és a jövő találkozik.
Uraljuk az időt.
A csillagok nem távoli galaxisok többé,
hanem tenyerünkbe zárt homokszemek:
békés atomjai a puszta tudásnak.
Kiteljesedünk a kiterjedésben
és megszerkesztjük a saját valóságunkat,
miközben axiómává mutálódunk.
Új fizikai törvények fogadnak örökbe
és ismeretlen halmazokban ébredünk.
Nap mint nap
paradigmákon gázolunk keresztül,
hogy ép elmével kijussunk
a kötelező útvesztőkből.
Új dimenziókat fogad be elménk,
és újra és újra
megszüljük egymásban önnön magunkat
az időtlen idő kurta peremén,
s olyankor kéz a kézben
mindig a Pillanat vagyunk.
Újra és újra.
Vagyunk és vagyunk.

Utoljára frissítve:2020. március 05., csütörtök 18:51
Török Nándor

Bemutatkozás

„Nem vagyok bölcs és nem vagyok bölcsész. Nem vagyok bölcsész és ezt a költészetben szakmailag hátrányként élem meg. Máshonnét indultam és máshová is fogok érkezni, ha egyáltalán megérkezem valahová és nem tévedek el. Keveset tudok, kevesebb a belém sulykolt elméleti élmény és a fölöttem lebegő isteni sugallat. Ezért a valóságra hagyatkozom. Hol mélysége homályában tapogatózom, hol vibráló fényében szárnyalok. (Mindenképp elvakítva érzem magam) Sokszor nem tudom minden gondolatomat és érzésemet megfogalmazni, ezért egy állandó hiányérzet mardos, de talán jobb is így. Van, ami inspiráljon.

Ha fájdalomról írok az valódi földi fájdalmat jelent és a papírra vetett boldogságot sem élem meg oly bonyolultan és szárnyalón. (Ha a rózsáról írok, nemcsak a szirmok illatát, nemcsak a tüskék szúrását érzem, hanem a trágya természetes szagát is, mit ültetéskor a tövéhez tettem. Kérges tenyeremen érzem az ásó ismerős nyelét, bakancsom résein érzékelem és értékelem a kiloccsant öntözővíz pimasz tréfáját, s metszőollómon hallom lecsordulni az elfagyott hajtások megkönnyebbült sóhaját. De legtöbbet a körmeim alatti gyász és nyöszörgő derekam szemérmes suttogása mond el.)

Ez is egyfajta költészet, csak kicsit talán kiábrándító, hiszen ezekkel a dolgokkal senki sem szembesül szívesen.”

Török Nándor

(részlet: Ars poetica)

http: mek.oszk.hu/18300/18382/

Legfrissebbek a szerzőtől: Török Nándor

Tovább a kategóriában: « Arctalan Két kifli »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned