Feltört emlék, elevenembe vágott -

Szívem gyomra melegedre vágyott, lágyan szürcsöltem volna a mézes és habos
melange-t, de lelked nedvének minden kortya csupán torkomra csúszott véres, nagymagos
grapefuit volt. Sosem karolt, sosem ringatott két karod édes-dallamos
muzsikaként. Muzsik! Akként viselkedtél velem, ha biztosat kértem. Mint egy rémes-vagylagos
üzenet, tartottál markodban, szorítva, olykor meg-megrázva, s veled végtelen, lapos
szekérút volt a múlt. Hülyén hittem benned, én, a naiv. Szavaid kénes-balzsamos
szaggal kábítottak szépen, míg e télen reccsenőn tört el bennem – fémes, fagycsapos,
rozsdás kerti cső – a bizalom, s rájöttem, érted nem éri meg bármi alom, bármi hajcihő.
Lovass Adél

"Életünk festménye avantgard és színes, ne legyen egyszínű, vagy, mi rosszabb, vászna üres!"

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned