Sanzon – egy találkozás emlékére
 
Hangod, mint nyűtt nagybőgőn lehangolódott húr,
úgy hatott. Reszelős íze jegy a múltba. Retúr.
Ahogy hosszú ujjad ritkálló hajadba beletúr,
látom, a húsz év minden gondja kimosta orvul
belőle sötét színét. Hamva enyhül, tompul.
Szürkévé vált, mint cigarettád füstje, mit konokul
szívsz. Vészharangod szívpanaszod ellenére sem kondul.
Ilyen voltál? Agyam s a rólad magamban rajzolt kontúr
kitöltésre váró agyagot, hamistalan anyagot koldul.
Vonásaid maradtak. A természettől nyújtott bravúr,
hogy úgy tűnsz fel most is, mint vadul vonzó kentaur,
asztalunkhoz betör a mitológia, bár belül dúl
némi filozófia: minden változó! S megmozdul
karod, odébb tolná a fátylat. Hiábavalónak bizonyult
ez is, mint oly sok dolog, s ahogy egykor a múlt
kocsmájában az első randevún, fojtott, szúrt
torkomban a füst, sok kis ujja kúszva belebújt
ruhámba, bőröm alá puhán nyúlva belefúrt,
hátha meglátja magam-is-unt valóm. Majd rám borul
holmi keserű köd. Nikotin ízű csók emléke tolul
fel, közben körbeölel füst, szag. Emlékfoszlány tovavonul.
Hangod, mit nyűtt nagybőgőn lehangolódott húr,
úgy hatott. Reszelős ízűn dalolsz, mint egy szomorú trubadúr.
 
2015. szeptember
Lovass Adél

"Életünk festménye avantgard és színes, ne legyen egyszínű, vagy, mi rosszabb, vászna üres!"

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned