És te nem voltál mellettem…
 
AZ megjelent piros sálban és kalapban. Csodálkoztam. Feketét vártam, elvégre nemrég temettünk... Kígyó bőre arcomhoz ért, kényszerű közhelyet mondott. – Tegyük el a csatabárdot. – Nem tesszük! – válaszoltam, mint a kő, keményen.
És TE nem voltál mellettem.
 
Ő kényszeredetten fogadott, adott két halk cuppanósat. Mit tehetett volna? Közben csendesen figyelt, szava nem volt hozzám. Egyszer elvette a kabátom, hiányzott a fogas. – Boldog névnapot! – szóltam hozzá illendően. Rezzenéstelen arccal biccentett felém.
És TE nem voltál mellettem.
 
ÉN vigyázva léptem a lépcsőket, a korlátba fogódzkodtam. A hátsó székre rogytam le. Néha felálltam, szemben álltam a táncosokkal. Valami halvány fény megérintett, hajdani múltam fénye. Azok a decemberi bálok, meg az égő gyertyák füstje. Gyorsan visszabotorkáltam, megszédültem. Valaki átadta a helyet.
És TE nem voltál mellettem.
 
AZ csinos frizurával jött át a termen, szép volt, azt hiszem. Üdvözölt engemet, mint akit jól neveltek. Fia fejét megsimogatta, a fiatal férfit kedvesen fogadta. Mosolyogva, meghatottan nézte a táncosokat, egyet különösen. Azzal, a piros kalappal váltott néhány szót, hozzá odament. Rajtam keresztül nézett.
És TE nem voltál mellettem.
 
Ő fehér menyasszonyi ruhában jelent meg. Haját hátul az édesanyja fonta be. Igazán szépen és kedvesen táncolt. A báli teremben ragyogtak a csillárok, kint havazott. Később az emeleten fogadta a gratulációkat. Rosszkor értem oda. Éppen barátaival társalgott, még várnom kellett volna.
És TE nem voltál mellettem.
 
ÉN megköszöntem a meghívást. Hogy az eliszkolt, annak örültem. Egy apró csomagot rejtegettem a táskámban. Szeretet lapult benne, a szeretetről mostanában annyit beszélnek. – Most nem szabad! – mondták korábban nekem. Mert nem is lesznek otthon, s rá sem érnek ilyesmire. Ezért postást kerestem, talán megtalálja őket.
És TE nem voltál mellettem.
 
Mély levegőt szívtam gyulladt tüdőmbe. A téren, a bódékban fahéjas, meleg bort mértek. Nem ihattam belőle. Kellemes zene szűrődött felém, felpróbáltam egy meleg sapkát. Nem állt jól nekem. A cukrászdában csak egy parányi habrolót rendeltem, hogy kicsit átmelegedjek. Beengedtek. Majd belekaroltam abba a fiatal férfiba, megkerestük az autómat a sötétben.
És TE nem voltál mellettem.
 
Otthon felálltam a kisszékre, a karácsonyt kerestem. Mégis az albumot kotorásztam elő, mélyéről a szekrénynek. Sokára találtam meg képemet. Szalagos hajú, bárgyú mosolyú kislány nézett rám. Szorongott, a mosoly félúton megállt. Figyelmesen a kép mögé néztem. AZ már akkor ott leselkedett, mint aki prédára vár. De Te… de Te is várakoztál, sorodra vártál, még közeledtél csupán.
Miért mentél el?
Toldi Zsuzsanna

Toldi Zsuzsanna


Nyugalmazott általános- és középiskolai tanár vagyok. Életemnek fontos állomásai: Kecskemét, Kunszállás, Csongrád. Egész életemben tanítottam, sosem éreztem azt, hogy dolgozom. Tényleg hivatás volt. Nyugdíj után újságot írtam, szépirodalmat pedig 2002 óta alkotok. Eddig 23 könyvet írtam az epika műnemében, novellát, regényt, mesét. Hét mesekönyvet sikerült létrehoznom. Sok pályázat díjazottjaként elismerték munkámat, könyveimnek csak az egyharmadát sikerült saját költségemen kiadnom. Rendszeresen publikálok, főként a Föveny c. csongrádi szépirodalmi folyóiratban. 2016-ban a Canon-pályázat egyik díjazottja voltam Miklóska mesekönyve c. 30 mesét tartalmazó mesekönyvemmel. Csongrádon élek, alkotok. Könyveim kiadásának segítségét várom, próbálkozom.

Tovább a kategóriában: « Dübörgő Végkérdés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned