Logo
Nyomtatás
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!”
                       
                                 
                            (Petőfi)
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                              El akarta nyelni a világot"
  
      
      
DÜBÖRGŐ TISZÁK (őrült szenvedélyek tajtékzó, vad,feláradt folyamai)
 
  Szöktem feléd -beléd mint víz a földbe mint harmat a virágba mint férfi
és nő a tiltott -tiltott ágyba.
Betörtük ablakát a vágynak s vágtattunk lován a kéjnek elloptuk hidegét a
télnek melegét a nyárnak raboltuk megloptuk s taroltuk önmagunk.
Az időt szeretném megállítani egy örök kondulásban szerelmünk közepén  a
végső ájulásban.
Rád hajoltam mély szemedbe néztem százezerszer bele néztem mély szemedbe
rád zuhantam mint a harang a toronyból le a földre -földbe zuhanó fény  a
pincébe zuhanó föld voltam -voltam és megtértem beléd hozzád -hozzád Hoz-
zád-Értem szoknyád alá tértem és Te isten ege alatt kitártad önmagad!
  Magadból adtál egy kicsit de én száz virágot - ezret és tízezret leté-
pek érted és átlépek nem is tudom hány világot csak teérted-érted?
Szoknyád alá térek s megcsókolom arcod.
Ledöntöm én azt a bástyát megölöm a  királyok  királyát nem kérek kegyel-
met nem láttam eldobtam álmaim felét karácsony mezét húsvét ünnepét.
Virágzik  az emlék az  emlékek erdejének  fénye mely ellök és visszahúz s
beléd -lök visszhangzik az emlék látom és nem látom arcodat.
S e szerelem barbár birodalma mely visszahúz ellök és beléd -lök... és én
csak menekülök feléd-beléd és nincsen út se jobbra se balra: és nincsenek
kapuk.
Ám levertek minden - minden csillagot az  égről míg én átúsztam  örvénylő
tűz -arcod Óceánját s lábaim taposták szöges - szöges dróttal és késekkel
kivirágzott tested.
  Jobb volt minden bornál és minden konyaknál tested-kezed-lelked -vágyad
lobbanása inni a tested érezni -érteni a vágyak lobbanását a végtelen ha-
tárát TISZÁK áradását - vágtatását szemek - testek rándulását és a vágyak
sikoltását érezni térképed határát.
De elmúltak már a régi -régi nyári délutánok hol megkóstoltuk egymást és
betörtük egymás ablakán a vágyat és kitéptük egymásból s magunkból az ál-
mot.
Sorsom megbotlik heverő tested derekán szemem is rád - s beléd szegeződik
s belém botlik arcod félhomálya - arcod vélt homálya s a lelked át -meg
átharapja ajkam...
                         ...és...
...én mindig csak kérdezek kérdezek mint a gyermek.
Ám mindegy hogy keletnek vagy nyugatnak mentem ha  Te jöttél mindig -min-
dig velem szemben.
De én lefordítom - lefordítom női nyelvre azt a délutánt azt az estét azt
az életet a sosem volt reményt szavakat és azt a verset téged-engem és
azt a dalt -zsivajt azt az ágyat melyben tested átkaroltam.
  Megbabonáztál egy életre egy halálra egy fél pillanatra megszédűlt a szó
néha-néha meg megállunk és aztán újra indulunk s a legtisztább C-re han-
goljuk húrjainkat s mint megindult folyam ha zúdul át a gátakon akkor is
és minden napon csak nevetek és nevetek... én is és Te is...
  Szeretnék egy új világba törni egymásba ájulunk TISZÁNKBA -hervadunk s
együtt fáradunk minden éjszakánk és nappalunk csak fáradt visszahullás.
Mély kéjben álmodunk.
  Lelked küszöbén én leborultam beléd hulltam - beléd gabalyodtam... tes-
tedbe a testem lelkedbe a lelkem s így indultunk naponta háromszor is
Délnek.
  De én azt a testet azt a lelket lefordítom -lefordítom női nyelvre és
elmondom és elszavalom...  női testet a női lelket megrajzolom százezer-
szer s mint a karszt -víz átjárom én barlangjaid mélyét... s ott kiöntöm
magam és kiáltok: nem nem megyek tovább!

  Csak hozzátok el nekem azt a könyvet azt a képet TISZÁK virágzását sze-
relmek múlását harangok örök kondulását az órák lassú és felgyorsult moz-
gását az élet újra áradását.
Prosperó herceg órája kondul az új homálya éltet mindig és mindig is min-
den kis -és nagy szerelmet.
Rezdüljön hát az óra az óra minden perce minden pillanat ma oldjon -és
kössön össze minket ma is és holnap is ugyanolyan arcod mint a többi Asz-
szonyé (ruhád, szoknyád, hajad) de a ráncok egyszer majd arcunkra rajzo-
lódnak és már nem tudunk hazudni.
S a koszos presszókban már nem vagyok egyedül emlékem itt van velem vég-
leg emlékem mely emlék született magányban- magányban -munkában otthonta-
lan házban szegényen szerényen íródott-íródik presszók homályában nem
nem nem jegyzem a napot... repülni akarok...
Repülni akarok -veled vagy nélküled - De hiába indulok... hiába...
Elmegyek Teérted mesékbe és valóságba érted-veled és nélküled a világ
összes városába minden éjszakában Teérted álmodom ma is és holnap is el-
megyek eléd és utánad minden állomásra elmegyek biztosra elmegyek hiába
Pestre és Budára megkerülöm a földet Holdra lépek másodszor is érted.
  Elmegyek Teérted Budáig Budától-Budáig egészen Mohácsig... minden ál-
lomástól -minden állomásig.
Hiszek -hiszek benned kívüled-nélküled örömöd humuszán házam ingoványán
zárt kapud előtt is mert hiszem hogy kitárulsz s hitemet bevágom majd
csukott ablakodba ha kéred ha nem ha érdemled ha nem.
Fel kell szedned meg kell tudnod de késő este van s e "késő üzenet" halk
szavú nótája derítse fel szíved homály-fehér szavak kopott októberi Ősz-
-délutánok nyírkos ház-falak tavasz hazug szava elnyomja hangomat.
Számodra elnyelt ez a város kövezetek padján árnyak alkonyában kocsmák
zsivajában csak egy szál hang vagyok csak egy szál hang vagyok az égen.
  És Te csak kergettél mint lepkét álmodó gyerek és folyton csak kergetsz
és kergettél én voltam Orfeusz ki alászállt érted is meg-Érted?
Én vagyok én voltam Orfeusz-Kígyóbőr -kabátom tegyétek ócska múzeumotok
falára (és gondolkodjatok vagy ne)! a seriff nekem papolt a pap velem
"cézárkodott" a seriff ne papoljon se nekem se másnak a pap meg prédikál-
jon nekem is és másnak.
Az Asszonyok szerettek a forró olajvérü nők Te mégis megöltél csak emlé-
ked erdejében élek nekünk a bor az ágy a vágy az volt az otthonunk.
  Mit lopjak neked? Napot -Holdat vagy csillagot? CSILLAGOT -CSILLOGÓT
(csillogó -csillagot)Holdat -haloványat (sarlót és sajtot is) halovány -
-fényeset fényes -haloványat hajnalban csodáltam indultam munkába munká-
ból munkába s a sok indulással idáig elértem - odáig elértem hogy anyát
és leányát egyszerre idéztem.
Idáig elértem - kocsmát-börtönt láttam húsz fillért találtam.
Mint gyermekkorom szigetei megmaradtál bennem megragadtál bennem... úgy
mint gyermekkorom szigetei homokvárai (mit építettem hóból -ködből sár-
ból) a szigetek bennem élnek és Te itt maradtál itt vagy velem végleg és
látlak álmaim -s váraim tövében.

  Magadban hordoztál a múltból jöttél s engem hoztál mint én emlékeimben
talán -talán téged hittel és hit nélkül vártalak-vágytalak...
Vággyal és reménnyel vágytalan reménnyel indultam fehérben indultam sö-
tétben homályban -magányban.
De ősmagyarként lovonfordulva visszanézve-visszatérve száz halállal szembe
nézve "lovonfordított köpenyben" visszanézek-visszatérek visszatérek én
Teérted.
  Szarvas -arcom áll és bámul bámul téged s a kavargást és én téged el-
cseréllek felcseréllek (fecsérellek) elcseréllek csillagfényre Napfehérre
(fehérre és feketére) a kirakatok nem múlhatnak el... és Te sem... mert
bennem élsz és belül karmolsz karmolsz mint a szél...
Az emlék még bennem él "az emlékek láncai" romjai-roncsai... rongyosak
szakadtak és jönnek-mennek döngenek és döngicsélnek mint a méh felbuknak
és felbukkannak úgy mint a hal a tó vízéből --egy fél pillanatra-- hogy
aztán eltűnhessen újra de akkor is jelen van akkor is jelen van ha már
nem is látszik.
Emléked roncsait -romjait tömd rongyos kabátom zsebébe egyszer jó vörös-
bort mérnek talán érte.
Az álom álmodik a relé zár... -na...
            DE ÉN A SZERELEM ARANYÁVAL FIZETTELEK TÉGED
            A SZERELEM ARANYÁVAL
            SZERELMEM SZENTELT FOLYAMÁVAL.
De elrepült madár volt az alig egy év madár mely átrepült Afrikába és nem
tért vissza -meg elrepült madár volt a vágyam... de szürkeségem szürke é-
vem és kabátom felajánlom felajánlom a királynak a királynak a világnak s
a libáknak kik az utcán vihorásznak.
  A fel nem dobott kő ha visszahull én akkor szorongva érkezem szorongva
kérdezem felajánlott -megajánlott levelem mikor ér el Indiába? Egy óra
múlva kettő múlva indul a gyors-repülőgép a rakéta vajon melyik Holdra -
Földre a kettő "B"-re vagy a "C"-re "D"-re (ére, gére) vajon melyik húrra
vajon melyik húrra teszed újad?
S a dal mely ott zsong -bong -dong még füledben vajon honnan -honnan in-
dult dalod -hajód -folyód tengered és Óceánod?
Óceánod mit én festek -festek feketére s arcod törlöm Hófehérre feketéről
feketére Hófehérről-hó fehérre.
Felcseréllek elcseréllek fecsérellek a kirakatok nem múlhatnak el és még-
is egyszer minden ablak becsapódik az ajtók becsukódnak...
Aztán kinyitódik majd (egy fél pillanatra) minden ajtó -s ablak és a szél
beszökken s a huzat lesöpör majd mindent asztalodról (papírt, könyvet --é-
vet-- Évát) s a vihar lesöpri fejedről kalapod és házad Asszonyod felkap-
ja rosszul választottál pedig  milyen büszke  voltál és életed úgy vágja
majd kopasz fejedhez mint vásott kölyök azt az ócska gumilabdát melynek
nyoma ott díszelgett ablakod homokján még egy következő nyáron át is to-
vábbb... TOVÁBB... TOVÁBB...
          TO...VÁ...B...C...D...É...-leted Halál
          Pompei az élet - Életed Halál
          Ha...lá...lá...lá...l...m:
"Sok régi barát --már nem-- köszönt én reám"
Pedig hogy mutattad magad mint katonák magasra a zászlót mely azonban nem
termett Mítoszt csak hülyeségből vizsgáztál ötösre Mítosz-talanításból
alkímiából és Életből buktál.

  C...Cisz...D...Disz... lövések sosem nekünk szóltak csak szarvas-arcom
néz feléd zsebemben húsz forinttal ám boldogan állok mert ez az élet az
az élet "HOL VOLT --és nem-- HOL NEM VOLT" de volt egyszer egy álom egy
megvalósult álom egy szertefoszló álom mely átlibbent egy könnyes -véres
valóságba.
Egy szertefoszló álom mely átlibbent egy nem vélt valóságba hol oldottuk
vágyaink kötelékét s ontottuk egymásba Tavaszát a vágynak és Te vártad
és Te vágytad Dunámat - Tiszámat mert Te voltál a tenger... La mer... la
mer... la mer... -re mentél..?..
Te voltál a tenger a folyamok anyja és én beléd folytam mi egymásra nem
vártunk mi egymásba vágtunk betörtem ablakod és ajtód és Te örvényedbe
szívtál fogadtál falaid közt önmagadba húztál magadba zártál úgy mint Nap
a tengert falaid közt örvényedbe szívtál taszítottál Romlásból a nem-Rom-
lásba SODOMÁBÓL GOMORÁBA... hívtál -hívtál egy mesbeli Gomorába.
  Felém fut a szőlő fut az emlék de minden emlék elfut egyszer és már
nincsen út tovább kirakat volt minden nyár volt a kirakatban nyár volt-
-tél volt.
S a tél maskarája nekem adott téged igaz ősszel jöttél -ősszel -őszi
szárnyon mint a túlvilági lelkek de a télbe olvadt -dermedt minden min-
den ölelésed...
Szivárvány akkordok születtek az égen zsongó lilák-kékek (aranysárgák-
zöldek).
Szerelmünk presszókban született született-virágzott) édes nevetéssel ke-
serű köménnyel zöld -savanyú borral.
Éledtek -születtek meghaltak vágyaink temették a napok hetek és hónapok
az idő ellepte havával a hó paplanával a koszos-koszos ágyat a hó patyo-
lat az ágyakon az ágy a kosz -fehér lepel.
Horatius verse jut eszembe "Kedves csak ne kutasd..."... de Te kutattad:
én elmondom neked: ÉN A SZARVAS VAGYOK CSODA NÉLKŰL
NYOMOMBA JÁR SZÁZ ÉS SZÁZ VADÁSZ       PATÁM ALATT VIRÁGZIK A FÖLD
                   RÉTEKET VARÁZSLOK FÜVES SELYMES RÉTEKET
S VÁGTATOK TOVÁBB SÁPADT SORSOM CÉLOM FELÉ... míg el nem nyel a köd a hó
a dér s a tengert átúszom.
Ott bölénnyé változom...
AZ ÉN GITÁROM A TOLL  HAZÁM A VILÁG - EGYETEM -em AZ ÉLET  FOGLALKOZÁSOM
A MEGÉLHETÉSEM.  
  Az Ontarió tónál és az Almássy téren egyformák --amíg nem beszélnek-- a
gyerekek és a kutyák is egyformán vonítanak és én mégis kérdezem mikor té-
rünk mikor térhetünk meg apáinkhoz vajon mikor érhetjük el a nagy sós ta-
vat: vagy itt pusztulunk egész népünkkel?
Át kell kelnünk meg kell térnünk a nagy sós tóhoz amit a fehérek óceánnak
vagy tengernek neveznek ki kell terjesztenünk hatalmunkat a nagy sós  tó
partjára is (és ezentúl más életet élünk).
Nem szabad feledni... ne felejts el engem ne feledd az érzést ne feledd
mert nem tudod feledni s ha nem volt egész úgy darabja volt egy kedves
csészének mely gyermekkorban eltört s elveszett szilánkja szúrt beléd
vagy nem szúrt gyermekkorod kilöttyent teája - mit úgy éreztél örökre el-
veszett - én voltam neked!
LA MER... LA MER... LA MER... -t sziget voltam benned -éltem s felébredt
a vágyam tejfehérben csillag -éjben kiloccsant a vágyam s fellobbant tü-
zemmel gyújtottalak Téged.
Várlak vagy nem várlak de vágylak csodálatos volt veled az élet...
Borozók homálya csókok jég és tűz -virága (az álmok és a valóság világa)
és én csak állok a város kapujában visszhangzik múlt -szavad.
Te vagy a szarvas... te vagy... te vagy... a szarvas te vagy!

  S látom amint ballag át Budára az egyes busz (a kék) vagy a negyvenhetes
(ez villamos és sárga) vagy a negyvenkilences (ez szintén villamos és sár-
ga).
Mi nem tétováztunk mi egymásba vágtunk és szarvas -arcom elnyelte a város
sűrű -sötét ingoványa.
Csak emléke tapos még -benned hagyta lába nyomát s emléked falára véste
nevét emléked falára - emléked ablakára s már nem tudod kitépni -törölni
füzeted ama lapját az idő megkövesedett füzetéből nem tudod kitépni -tö-
rölni nem tudod törölni (a valóságot és az álmot).
Gyertyák helyett neonok égnek (zúgnak, zakatolnak) szürke fények csillogá-
sa ez egy kerttelen világban élsz hol a napok hosszú -hosszú sorrá dőlnek
s eltemetnek Téged.
Nincs végük a sikátor-utcáknak melyek fal nélkül is körbe-körbe zárnak.
Nem keresem többé már kezed emlékemnek könyvellek el s mint két darab
csavart kartonomra írlak.
Menekülök süllyedő hajónkról s átúszom a tengert... de látom...
               
            "Új rablói vannak a Nyárnak,
             Csattognak az új héja-szárnyak.
             Dúlnak a csókos ütközetek".         (Ady)

  És rügyezik bennem is már újra a szerelem vas-...beton szerelem és hí-
nár szerelem mely körbefonva húzna-húzna örvénylő mélységek szörnyű ten-
gerébe.
De ez csak álom kitépted szívemet Szaharák százain kitépett szíveket skal-
pokat lenget lenget a szél.
Nincs választás: --előttem szakadék hátam mögött halál-- Hádész birodalma
mindkettőnkre vár ha visszanéznék --mint Orfeusz-- csak szobrodat találnám
s ha nem nézek sem követhetsz önmagad mögött mint börtönőröd állsz s ke-
zedben pohár... pohár... pohár...
Nehéz pontot tennem mondatom végére mert a vágy bennem még kiáltoz' !
De annyit mondhatok: szeretlek benneteket Ti nők (még nem vagyok halott)!
 
            "Én vagyok a csodaszarvas
             Űzzetek
             Hogy megérkezzetek."    (Körössényi János)
 
Minden másnál jobban szeretlek benneteket az elsők Ti vagytok azok a nők
akik szeretnek... szeretem az egészséges forró-olajvérű nőket a tiszta
lelkű nőket az odaadó nőket akikre a tekintet olaj-olaj a tűzre szeretem
testetek éjét reggelét-hajnalát és mézét ajtótok s ablakotok fényét fé-
nyét és sötétjét testetek ködét kéjét bűnét és erényét.
Szeretlek benneteket szeretem a nőket és a gyerekeket mert ők a következő
nemzedék... és szeretlek téged... téged... téged...
  De köröttünk már nincs más csak a csend s hajónkon a szétfoszló vitorlát
kapkodó szél de a fehér ködbe és a kék idő vízébe olvadó hajónk nem tűnhet
örökre el - ha távolból ködlik is...
És a folyó sem mely egy másik folyamba lép és a tenger felé rohan nem nem
veszhet örökre el...
Kapaszkodik -a Nap felé rohan -- kapaszkodunk a Nap felé törünk amerre a
Nap fut arra néz szemünk s a virág is arra fordítja fejét a Nap -király
felé... Ott látni álmaink...
És én nem hiszem nem tudom elhinni hogy nem virágoznak többé azok a TISZÁK.
  Mert amíg van tűz az emberben amíg van miért élnie addig éljen - égjen
és lobogjon!
Zsobrák János

Zsobrakt János
A forradalom gyermeke vagyok (ill. voltam), mivel
sajnos nincs permanens forradalom így a tespedés embe-
reivel töltöttem életem nagyobbik rész(let)ét. 1956 u-
tán még kereszteltek is pedig már dúlt az istentelení-
tés -egyik nevemet örököltem a másikat a pap testálta
rám: így kimaradtam a névadó ünnepség puritánságaiból.
Dolgoztam, írtam... tanultam (önmagamtól). Valahogy nem
hittem a tanároknak. A "DÜBÖRGŐ TISZÁK" novellám vagy
versem? -nehéz megállapítani- a SOMOGYI ÍRÓK és költők
gyöngyszemeibe is besorolt.

Legfrissebbek a szerzőtől: Zsobrák János

© A Hetedik, minden jog fenntartva.