Létgyónás
 
Meztelenül nézem a felkelő Napot,
pedig ekkor van a leghidegebb.
A horizont lázas, míg kezem fagyott,
s vagyok magammal egyre idegenebb.
Balkonládámban pang az erjedt múlt,
megöntöztem sokszor - de minek.
A felejtés mára már divatjamúlt,
gardrób-lelke van mindenkinek.

A múlt tizenhat évig hordott ki,
hogy a jelenem világra segítsen.
Lelke felsírt - mondta a doki,
csend visszhangzott a váróteremben.
Mert hazugság rágta cserepes ajkuk,
másnál hallották meg a szótlanságot;
kiterített lapokból állt póker-arcuk.
All-in-t dobtam, ők boldogtalanságot.
Játszmájukban ketten maradtak,
kiesett fogak lettek az élet sliccén.
Hiába húzták fel magukat - megakadtak,
mint egy homlokhoz tapasztott migrén.
Megszokás és kötődés egyszerre,
akár nyáron a nyakig takaró:
jó alatta, de szenvedsz mellette,
pedig a horkolás már nem zavaró.

Létmagányukat elhúzták az ablakon.
Kívül álltam. Átláthatatlan volt ez a szatén.
Az eldobott szavakat visszaverte alakom -
itt gyorsabban terjedt a hang, mint a fény.
A családiház gyorsan vált árvaházzá,
de csak a düh és büszkeség volt befogadva.
A kertben minden úgy sorvadt csontvázzá,
akár a libabőr, a hátamon megkopasztva.
Úgy bántották egymást, hogy egy simításban
száz hazug szó jajgatott az igazáért.
Gyerek-fejem értette nyersfordításban,
hogy itt mindenki küzd, de csak önmagáért.

A Nyárfa utcában laktam egykor,
irritált a virágzása a lakásban.
Világba elszórt pollen-gyermekkor,
egy túlzottan allergiás családban.
Bíró Rudolf

Bíró Rudolf
 
1992-ben születtem Hódmezővásárhelyen, azóta is itt élek és dolgozom. A versekkel csupán pár éve alakítottam ki bensőségesebb viszonyt, addig csak gondolatokat vetettem papírra, melyek igyekeztek rímelni egymással.
Goethe szavai azok, amelyek leginkább tükrözik a verseimben megjelenő érzés- és gondolatvilágomat:
„Az ember csak az öröm és a bánat által tud meg bármit magáról és a végzetéről: megtanulja, mit kell tenni és mit kell elkerülni.”
Verseim minden esetben az érzelmeim kivetülései, a pillanatnyi gondolatok, hatások megvalósulásai. Törekszem bennük olyan képeket, metaforákat, asszociációkat, hasonlatokat alkalmazni, melyek szuggesztíven, átvitt értelemben jelenítik meg a mondandót, arra sarkallva az olvasót, hogy több időt töltsön a versemnél pusztán egy „egyszeri” olvasásnál. Ezen kívül folyamatosan kísérletezek a versformákkal, szótagszámmal, szerkezeti felépítéssel (tükörszonett), hiszen, ahogy Jagi barátom /Jagos István Róbert költő; 1974-2019 / mondta: „éhezek”, és így csillapítom az éhségem.

Legfrissebbek a szerzőtől: Bíró Rudolf

Tovább a kategóriában: « Menet(t)rend Amikor eljött az idő »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned