Monoton

Sóvárgok, kívánok, megkapom.
Örvendek, megunom, elhagyom.
Sóvárgok, megszerzem, jó nagyon!
Tévedtem, ez se az, elmarom.
Sóvárgok, üldözök, nem hagyom.
Másé, de tolvajt szül alkalom.
Múló gyönyör karban tartanom.
Sóvárgok új után, másé a fájdalom.
Kóstolom, ízetlen, eltolom.
Mitől is lehet, fel nem fogom:
Minden kincs megfakul, amit érint karom.

Utoljára frissítve:2016. augusztus 02., kedd 21:03
Nagy Idu

Mit tartunk fontosnak magunkról elmondani? És mit tartunk fontosnak elhallgatni? Mostanában egyre erősebb a gyanúm, hogy csak tükörként használjuk egymást, mi emberek. Mindenki csak annyiban érdekes számunkra, amennyiben megérint, amennyi információt rólunk hordoz. Mutogathatom én a gyengeségeim, az erősségeim, az érdeklődésem, a félelmeim, az ízlésem, az érzékeny pontjaim, a törekvéseim, szóval úgy egyben az én valóságom, aminek része az is, mi az, ami sosem lesz a valóságom, mert idegen tőlem, és sosem lesz a valóságom, bár törekszem rá. Ha meg akarom mutatni magam, tudom, hogy minden szándékom, őszinteségem ellenére is csak: „Ki minek gondol, az vagyok annak…”(W.S.)
Érdekel az irodalom, kicsi korom óta imádok olvasni, és magam is írok, inkább verseket, pusztán terápiás céllal, egyszerűen ha jönnek a sorok, le kell írnom őket.

Három lánygyermek, hivatalnoklét, Pécs-Szentlőrinc-Hőgyész.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Idu

Tovább a kategóriában: « Julcsival alvás Összetett »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned