Az újszülött

Vajúdik a költő.
Terhes.
Terhes néki a jelen és a lét
(a jelenlét),
de a jelen nem lét még terhesebb.
Vállán a világ súlya oly nehéz.
Egy farfekvéses gondolat
szeretne végre felsírni:
Elgügyögni valami jópofa dolgot,
kinyilatkozni valami okosat
a tejtől feszülő emlők nyújtotta komfortból.
Vagy: felpüffedt lila dühvel
artikulálatlanul ordítani
elcsépelt, újszerű jelszavakat.
Vagy: a közösségi hálón,
megosztani pár retro hangulatú,
népszerű közhelyet.
Mindegy.
Csak szülessen már meg végre!
Szülessen már meg
(az a kis koraszülött négysoros
vagy skót mintára
egy koravén ossziáni ének,
egy végtelen szittya ballada),
s a kánon,*
az elfogult család
majd ajnározza és kényezteti
a torzszülöttet,
.....
de tisztába tenni a jövő fogja tán.

*általános művészeti értelemben a mű ideális viszonyait pontos adatokkal rögzítő mérték.
Valójában ilyen mértékek nincsenek, s a kanonizálási törekvések konzervatív esztétikai
normákat emelnek dogmává.
www.kislexikon.hu/kanon

Utoljára frissítve:2019. november 23., szombat 20:40
Török Nándor

Bemutatkozás

„Nem vagyok bölcs és nem vagyok bölcsész. Nem vagyok bölcsész és ezt a költészetben szakmailag hátrányként élem meg. Máshonnét indultam és máshová is fogok érkezni, ha egyáltalán megérkezem valahová és nem tévedek el. Keveset tudok, kevesebb a belém sulykolt elméleti élmény és a fölöttem lebegő isteni sugallat. Ezért a valóságra hagyatkozom. Hol mélysége homályában tapogatózom, hol vibráló fényében szárnyalok. (Mindenképp elvakítva érzem magam) Sokszor nem tudom minden gondolatomat és érzésemet megfogalmazni, ezért egy állandó hiányérzet mardos, de talán jobb is így. Van, ami inspiráljon.

Ha fájdalomról írok az valódi földi fájdalmat jelent és a papírra vetett boldogságot sem élem meg oly bonyolultan és szárnyalón. (Ha a rózsáról írok, nemcsak a szirmok illatát, nemcsak a tüskék szúrását érzem, hanem a trágya természetes szagát is, mit ültetéskor a tövéhez tettem. Kérges tenyeremen érzem az ásó ismerős nyelét, bakancsom résein érzékelem és értékelem a kiloccsant öntözővíz pimasz tréfáját, s metszőollómon hallom lecsordulni az elfagyott hajtások megkönnyebbült sóhaját. De legtöbbet a körmeim alatti gyász és nyöszörgő derekam szemérmes suttogása mond el.)

Ez is egyfajta költészet, csak kicsit talán kiábrándító, hiszen ezekkel a dolgokkal senki sem szembesül szívesen.”

Török Nándor

(részlet: Ars poetica)

http: mek.oszk.hu/18300/18382/

Legfrissebbek a szerzőtől: Török Nándor

Tovább a kategóriában: « Csillagpor A celofán »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned