Kezed kezem mellett...

Kezed kezem mellett most nincsen

Kincsem

Csak kapkodva-aggódva szedem a levegőt
Tudattalanul is mindenhol őt

A nőt
Keresem
A szederillatú fürdőszobában
A friss nász-lepelbe göngyölt ágyban
Űzött szerelmünk pergő medrében
A keresztúton túl, a puszta fényben

Látom őt
Pedig délibáb csupán

Arany színekkel festeném és ölelném a semmit
Akit láttam, éreztem, becsültem ezernyit
Ha kezed nincs is, valami még maradt
Tiszta, ércszínű lélegzet
A fémes feszület alatt

Utoljára frissítve:2019. november 07., csütörtök 18:02
Kőrösi Péter

1996-ban születtem Budapesten. A Fazekas Gimnáziumban érettségiztem 2015-ben, azóta szociológiát hallgattam a Corvinus Egyetemen és közgazdaságtant a hollandiai Tilburgban. Jelenleg Alkalmazott közgazdaságtan szakon tanulok az ELTE-n.
Azt hiszem, valahol mindig is fogékony voltam a versírásra és mindenre, ami irodalom. Óvodás koromban írtam első rigmusaimat. Tizenöt évesen fedeztem fel, hogy tudok verset írni. Ekkortól olvasom nagy lelkesedéssel azóta példaképpé vált nagy klasszikusok – Kosztolányi, József Attila, Ady – költeményeit is. Manapság változó gyakorisággal költök, néha több verset gyors egymásutánban, máskor hetekig egyet sem.
Lírámban a lélek mélységeit kutatom, formákkal és alakzatokkal kísérletezem. Nem vetem meg a profánságot, de magam is jobb szeretem a letisztultabb, tompítottabb hangvételű verseimet. Kedves szabadidős foglalkozásom műfaji határok feszegetése.
Tulajdonképpen máig íróasztalom fiókjának, vagy inkább fiókjába, írom műveimet, bár többször jelent meg lírám és prózám a Fazekas Évkönyvben, illetve működtetek egy versblogot is Hétfejű Triceratops címmel. (Kisfiúként nagyon szerettem a dinoszauruszokat.)
A költészet mellett szeretem a zenét, a filmművészetet, a történelmet és a filozófiát. Tíz éven át tartó zeneiskolai tanulmányok után ma rockzenekarban énekelek és játszom gitáron. Édesapámmal is szoktunk együtt zenélni és énekelni otthon és színpadon is. Kedvelem a nyelveket, folyékonyan beszélek angolul és franciául; barátságban vagyok még a német, a holland, a török és az orosz nyelvekkel.
Becsületes keresztény embernek tartom magam. Gondolkodónak, aki hajlamos idealizmusra meg szélsőséges pacifizmusra is, de azért egy végső célra törekszik: hozzátenni valamit a világ fejlődéséhez.

Tovább a kategóriában: « PASTOOR VAN BEURDENSTRAAT Szerelem »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned