Fehér holló

Csendig halkítom hangomat.
Néhány szó mindig bennragad,
most is feszít itt legbelül,
pókháló mögé menekül.

Óvatos visszhang, üres tér.
Nesztelen hulló falevél.
Rongyos a remény, didereg,
lebegve fázik, megremeg.

Szavakból hágcsó nem terem,
nem oldja meg az életem.
Kihűl lassan a kéz meleg,
csúfondárosan integet.

Érintés kéne biztató,
életörömre lázító,
egy lapra feltett szerelem…
Fehér holló, de meglelem.

Utoljára frissítve:2019. november 06., szerda 17:37
B. Mester Éva

B. Mester Éva

Csak nyugdíjas koromban kezdtem el verseket írni. Addig csak családi ünnepek esetén, többnyire az asztalfióknak. Hét testvéremmel gazdag gyermekkorom volt. Felnőttként két gyerekkel magamra maradtam. Tettem a dolgom előbb közgazdászként, majd közgazdász-tanárként. A kenyérharcon túl ma már emlékeim, tapasztalataim és a családom adnak verseimhez témát, de nyitott szemmel járok a világban és érzékelem a lelkem rezdüléseit is.
Elsőként az Irodalmi Rádió fogadott be, ma már 5-6 irodalmi portál várja verseimet.
Egy kötetem jelent meg Csillagnász címmel, a második kötet előkészületei folyamatban vannak.

Legfrissebbek a szerzőtől: B. Mester Éva

Tovább a kategóriában: « Emlék Talaj menti fagyok »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned