Vészbejárat
 
Ugyanaz a ház. Az ajtó nem nyílik.
Honnan e különös, e furcsa hajlam?
Alig várom, hogy a hangodat halljam.
Kopogni? Elszámolok lassan tízig,
 
döntenem kell, már nem lehet kétféle
bennem a lélek, szerelemre gyullad
egész lelkem, fekete pernyék hullnak
csak hullnak bennem az ő szent képére.
 
Őrült vagyok. Otthon a férjed, Sándor.
Nem tudom, talán ez sem a véletlen
játéka, talán újra én tévedtem.
 
Lesz, ami lesz. Amit majd a sors enged.
Itt állok. Többé nem vagyok már gyermek.
Az ajtó kinyílik. Az utca lángol.
Címkék:
Értékelés:
(0 szavazat)
Siska Péter

1984-ben született Nyíregyházán. A Miskolci Egyetemen végzett, magyar szakos tanárként dolgozik. Verseivel 2004-ben a Kaleidoszkóp Versfesztivál díjazottjai közé került, és még ebben az évben tagja lett a Fecske Csaba által vezetett Új Holnap Stúdiónak, illetve a Fiatal Írók Szövetségének. Publikált többek között az Új Holnap, Zempléni Múzsa, Ex Symposion, A Vörös Postakocsi, Partium c. folyóiratokban, illetve több antológiában. Kötetei: Sztázis (2013), Párhuzamos királyságok (2015).

Kapcsolódó elemek

Legfrissebbek a szerzőtől: Siska Péter

Tovább a kategóriában: « Bátorságpróba TEkintve »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned