Fröccs

Én mindig akkor kezdek imádkozni,
amikor szerelmes leszek.
Mint például akkor,
amikor egy hűvös nyári estén
a félig telt vörösboros poharamat
színültig töltötte valaki,
és a lelkem egy ismeretlen dimenziója
megnyílt Isten előtt.

A csendes egymáshoz hajlások
és a gerincünkön végigfutó élet
harsány hirtelenséggel hatolt a vörösségbe.
Olyan tiszta volt, olyan szent.
Más, mint te.

A részegséggel helyet cserélt
valami könnyed józanság,
a fejemben csak ő járt,
de a szívem tovább pumpálta
az édessavanyú vörösbort.
És én eldöntöttem, hogy
többet nem fogok belédrészegedni.

Tiszta, íztelen víz kellene.
Szédülésmentesség.
De a számban örökre
megmarad az ízed,
bőrömön az ujjbegyeid
nyomának gyengéd bizsergése.
Tőled leszek kábult
most már mindig.
Hiába… A bor nem válik vízzé.
És jól is van ez így.

Utoljára frissítve:2019. szeptember 07., szombat 07:52

Legfrissebbek a szerzőtől: Bertalan Tímea

Tovább a kategóriában: « Megváltás Hiánypótló »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned