Zebrapatália

Beleszeretett a zebra egy szép pintybe,
S viszonzásra talált lázas szenvedélye.
Naphosszat a csikó szívrepesve várta,
mikor száll le hozzá selymes tollú párja.
Ferde hajlamáról értesítik anyját,
aki patán-fogja gyorsan szédült fattyát.
Szidja, mint a bokrot, karámba is zárja,
De az anyai szó mégis mindhiába…
- Mi történt? – kérdezik - Mire e nagy lárma?
S elősompolyog a zebracsorda szája;
öreg zebra asszony, kérdezi fürkészve,
s az anya elsírja, bőven hull a könnye;
- Pinty után jár fiam…, ó, micsoda szégyen!…
Férjem után fiam… már ezt túl nem élem!
Párom addig leste Svarcit és Dzsémszbondot,
hogy a boldogtalan egészen megbomlott;
Elszökött rendőrnek, felcsapott a drága,
elfekvő rendőri kezdő beosztásba…
Szavát alig értik, oly nagy a bánata,
s előkocog fia utolsó szavára.
Bamba pofácskáján ragyognak a csíkok,
itt-ott háta szőrén tojáshéja villog …
Csíkos héj a csíkon… alig vehetni ki:
anyja nem állja már, hisz’ ez több mint ciki!
Megszólal a kamasz, suta lábát fonva,
sörényét dacosan jobbra, balra dobja:
- Nem tilthat most már meg semmit sem minekünk.
Az erdőn az éjjel tegnap egybekeltünk!
Sürgős volt a dolog,… no, de hiszen érti!

S anyja némaságát az örömnek véli.
… Hogy aztán mi történt, jobb, ha nem mesélem;
három árva zebrapinty sem segít szegényen…

Utoljára frissítve:2019. szeptember 06., péntek 17:08
Ferenczfi-Faragó Eszter

Előbb formáltam történeteket, mint ahogyan rajzolni tudtam. Igaz, ennek is, annak is megvolt a rendelt ideje. Ma már azonban csak írok – verseket és novellákat. Az írás nekem nagy kaland. Kicsi gyerekként csak néztem, hogy hogyan lesz a betűből szó, s a szóból mondat, a mondatból történet, érzelem, gondolat. Már  5 évesen álmodoztam róla, micsoda nagy lehetőség a „betűvarázs”. 9 évesen aztán megírtam az első versem, azóta pedig  csak Isten tudja, hogy hányadiknál járok… 
Nem lehet abbahagyni, mint ahogyan a levegővételt sem.
Budapesten élek,. Életemben a hitnek, a családnak és az alkotásnak óriási szerepe van; egyik nélkül sem tudnék élni. Az alkotás – meggyőződésem szerint, ahogyan ezt gyönyörű anyanyelvünk is kifejezi -, adottság, kaptuk Istentől, melyet úgy tudunk „meghálálni”, ha helyesen élünk vele.
Két kötetem jelent meg eddig, egy verses, amelynek címe Hajléktalan angyalok (2012.), és egy novellás kötet, Novemberi levelek címmel (2014.). Sok-sok antológiába, lapba is (pl.Napút, Négy az egyben, stb.) kerültek még be verseim, és prózáim, több pályázaton is sikeresen szerepeltem műveimmel. Készítettek velem kamasz koromban riportot a Petőfi Rádióban, szerepeltem TV interjúban, most legutóbb a Civilhang Rádióban lehetett velem egy beszélgetést meghallgatni.
Gitárművész barátnőmmel egy magunk által felépített műsorral járjuk az országot; olyan helyeken lépünk fel, ahol a kényszerű ingerszegény környezetben némi napfényt tudunk az emberek szívébe lopni a versekkel, zenével. Meglepő módon fiatal egyetemisták is nagy szeretettel fogadták legutóbbi fellépésünket Debrecenben, az egyetemen, és ez igen nagy örömmel töltött el; talán nem hal ki a líra, az irodalom szeretete sem – legfeljebb nekünk, akik írunk és egyben elő is adunk, kell megtalálnunk kreatív módon a fiatal generáció felé az utat, és a módot.
Kisfiam iskolájában a költészet napja alkalmából szerveztem irodalmi műsort, ami meggyőzött arról, hogy az irodalom megszerettetését nagyon pici korban kell elkezdeni, mert ekkor még nagyon fogékonyak a gyerekek a szépre, a jóra (is). Éppen ezért első színdarabomat is nekik írtam, amit nagy sikerrel, 2016-ban mutattunk be, mely egy rendhagyó betlehemi történet, A hiú hóemberek címmel. Álmodom újabb és újabb lehetőségekről. Azért vagyok itt is...

Tovább a kategóriában: « neofita Hű szeretők »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned