Az ember tragédia,
avagy az elhallgatott vallomás

Az arisztotelészi eszes állat,
a teremtés koronája
miért alázza meg anyját, a Földet?
Hibáktól hemzsegő lénye,
miért ítéli lassú szenvedésre
a mindenséget és benne önmagát?
Mint együgyű, bonyolult robot
(akiről teremtője megfeledkezett),
megállíthatatlanul végzi dolgát
a kezdetek kezdete óta.
Megvalósít
egy sejtekbe kódolt programot,
minden pillanatban
egy élősködő akarat irányítja:
az Akarat, a hatalom utáni vágy,
a faj fenntartásának ösztöne.
Ez az, mi nem engedi kiteljesedni,
és öröktől fogva pórázon tartja,
miközben nem veszi észre,
hogy csak eszköz az univerzumban.
Csak végrehajtója az Akaratnak,
ami felülírja az egyéni motivációkat.
Első a faj.
Ennek érdekében mindenre képes.
Saját fajtársait sem kíméli,
más fajokról s a természetről ne is beszéljünk.
Első a faj. Minden fajok között az első.
A történelem, kérés nélkül is vall nekünk.
A tényeken túl,
a múlt valósága kegyetlenebb,
mint, amire bárki is büszke lehet;
de mi, nem szégyenkezünk.
Nem szégyenkezünk,
amikor győzelmes háborúkat méltatunk,
amikor véreskezű uralkodókat csodálunk,
amikor keresztény vallások
nem keresztényi tetteit dicsőítjük,
amikor isten és a tudomány nevében
leigázott népeket akarunk

önzőn magunkhoz emelni
(hogy milyen jó lesz nekik),
amikor megbocsátást nyer a múlt,
és úgy beszélünk
a fanatizmus köntösébe bújt embertelenségről,
mint a szükségszerű fejlődés velejárójáról
és természetesnek vesszük
kegyetlen eszközeit a sorsnak,
amivel eljuttatta az emberiséget a mába.
Nem szégyenkezünk,
mert ez így van jól.
Az Ember nem léphet túl
saját korlátain. Így lett megalkotva.
Rabszolgaként engedelmeskedik
önző vágyainak és mára már
jól becsomagolt állati ösztöneinek.
Megidealizálja tetteit,
mert így boldogabb,
s lelkiismeretét tisztábbnak érzi.
Minden egyed saját képességei szerint
valósítja meg a faj törvényét.
Érzéki csalódásában elhiszi,
milyen messzire jutott,
holott több ezer éve egy helyben toporog,
de bevallani, ezt nem fogja soha.

Utoljára frissítve:2019. augusztus 13., kedd 20:36
Török Nándor

Bemutatkozás


A versek, a költészet számomra mindig is mentőövet jelentettek és jelentenek, egy menekülési lehetőséget biztosítanak bizonyos szituációk, jelenségek feldolgozásához, megértéséhez, meg-oldásához. Egyre inkább szükségem van erre, hogy a világban az általam elképzelt értékrend hiánya ne zavarjon és együtt tudjak élni vele (a megváltoztathatatlannal). Ezért fontosak a versek, akár olvasom, akár írom őket.
Emellett persze lenyűgöz a nyelv szépsége, a szavak variálhatósága, a bennük lévő rejtély meg-fejtésének élménye. Magával ragad ugyanabban a sorban a betűkbe bújtatott szórakoztató já-ték és a szárnyaló gondolat filozófiája.

Megjelent köteteim:

Érzelmek sodrában, 2015
Pajzs a résen, 2016
Hangok szürkületben, 2019
A Pillanat geometriája, 2020

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned