Lelkem keresztfája

Írásban, azt hiszem, jobb vagyok,
mint szóban, de vannak
édes-keser történések, látomások,
s sóhajok törnek fel csak belőlem,
határt szabnak kifejezésben
lelkemnek, hatalmasabbak nálam,
kezem megremeg, s bár vágyam,
hogy felszínre törjenek a szavak,
a mélyben lassacskán szertefoszlanak.
Olykor kifeszít a szándék
lelkem keresztfájára,
s nem hagyja, hogy üres sóhajjal
múljak el, gondolatokkal táplálja
gyötrődő testem, ujjbegyemre,
homlokomra, szájamra csöppent
belőlük, napokig velem időz,
őriz, legyez, cirógat,
de a feszületről le nem emel.
Ilyenkor tudom, végig velem marad,
de nem ad nekem lepke-szárnyakat.
Biztat, megsirat, sóvárogva várja,
hogy a föloldozást egyszer megtaláljam.
S amikor kihányom magamból a szavakat,
ő is megpihen a keresztfa alatt.