Logo
Nyomtatás
PANNONHALMI VÁNDORÉNEK
 
Kék fátyolba emel
a levendula-szín ének,
s a vár távoli sziluettjén
a lehulló sugarak megégnek.
 
A domb túloldalán
szőlőtökék közé kotor a szél,
nem leli az élet lenyomatát,
a bokrokban hiába keresgél.
 
A gyermek, ki biztos kézzel
fogta a petrencés rudat,
eget ringatott vállán,
s kacagva angyalok után szaladt.
 
Ilon’ riadt volt, de elszánt,
szemében Szinnyei vászna,
s ha a sarlót ecsetre cserélte,
színeket váltott a barázda.
 
Az idő vándorbotját
könnyen meríté homokba,
vén komódja tetjén
táncba forgott az inga.
 
’56-ban anyját padlóra
csendesítette a halál,
s látta, amint a hideg
test semmibe emigrál.
 
Corpus Christi, őrölte
ajka zátonyán a misét,
 a távoli ikonok körvönalán
a mennyei ígéret elvetélt.
 
Templomkövek merülnek el
 a térben, zúg a körmenet.
Zarándok arcok követnek,
Édenből szakított levelek.
Csontos Márta

Csontos Márta (Győr, 1951. okt. 11.) tanár, költő, közíró 1975-ben szerezte diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-angol szakán. 2012-2015 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktoriskolájába járt, 2015-ben abszolvált. Értekezésének témája Reményik Sándor költészete.
1975 óta jelennek meg időszakosan írásai. Eleinte főként természettudományos és pedagógiai cikkeket közölt, de Petőfi tanulmánya is megjelent. Tagja a Magyar Írószövetségnek, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Szegedi Írók Társaságnak. Néhány év óta mértékadó folyóiratokban publikál verseket, tanulmányokat és recenziókat.
Köteteinek többsége a Littera Nova gondozásában látott napvilágot. Legújabb kötetei: Egografia 1,2,3 (aforizmák,2008,2009), A kék lovagtorony (versdráma 2009), A meggyújtott olajág (versek 2010), Szerzők, múzsák, szenvedélyek (esszé 2011), Aforizma-párbaj (társszerző Balázs Tibor 2012), A Sehol szélén (versek 2014), Zónahatárok (versek 2016), Látószögek (Kráter Kiadó, versek 2018).

© A Hetedik, minden jog fenntartva.