Logo
Nyomtatás

én, te, ő


lassan kialszanak a pesti fények,
csak Budán még pislog néhány,
a Duna, mint valami sötét kérget
az éjszakát himbálja hideg hasán.

a körúti bérházakon neonférgek,
üvegbábjukat percegve rágják,
álmukkal befestik a hópihéket,
így tarka latyak lődörög a járdán.

sárga cipő félhomályt rugdos,
csálé redőnyrésen szökik a meleg,
egy házmester nyugtatót szed a rumhoz,
nikotint krákog, nyakán dagadt erek.

a szesz jobb világot ígér neki,
ezért mosolyra torzul a szája,
a hajnalt majd a kukákra öklendezi,
s a fakuló dögszagot gurigázza.

a város, heveny vakbélgyulladás,
lapul, akár költő a kocsma mélyén,
az ég vén marionettpadlás,
én, te, ő, vergődünk csillagrojtok végén.

Utoljára frissítve:2019. július 04., csütörtök 20:49
Fövényi Sándor

Szerkesztés alatt...

Legfrissebbek a szerzőtől: Fövényi Sándor

© A Hetedik, minden jog fenntartva.