Logo
Nyomtatás

EGY ÍRÁSTUDÓ SZORONGÁSAI

kilépek a mozdulatlan térből
itt már csak egymást hallani
minden szó utánzat
„összeollózott” talmi

ha majd a száraz föld
elsimul fölöttem
elfelejtik
azt a néhány könyvet is
amit kérés nélkül jegyzeteltem
mi mást tehettem volna
valaki folyton kérdezett
és válaszolt belőlem

kacérkodtam a töviskoronával
kóstolgattam az ecetes vizet
Istent kerestem
de becsaltak a rímek
egy szentélynek hitt lebujba
ahol minden csillogó
és egyszerre ócska

az út Visszafelé is
szerves savakon molekulákon
és véres csatornákon vezet
szembesítek minden tévedést
amit itt hagyok
egy üres csontkeret
kitéve porladásnak
és a bámészkodóknak

Tarjáni Imre

A Pusztasomorján 1945-ben született Tarjáni Imre mozgalmas életösztöne viszonylag hamar talált otthonra a versek világában. A szüleit korán elvesztő diák 1962-ben ért el helyezést versével egy országos pályázaton.
A későbbiekben napi- és hetilapokban, folyóiratokban, antológiákban publikált. Közben kórházban, színházban, filmgyárban és szállodában dolgozott, ám a költészet iránti vonzalma mindvégig megmaradt.
„Világiak részvétele az egyház szolgálatában” című diplomamunkájának megírása alatt Csanád Béla professzor volt konzulense a Pázmány Péter Katolikus Egyetem levelező tagozatán. Tanulmányai hatására is erősödtek költészetének hitéleti vonatkozásai, s ez az Új Ember, az Igen, és nem utolsósorban a JEL című sajtóorgánumokban publikált írásaiban is kifejeződött. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Magyar Írók Egyesülete alapító tagja.
Kifelé kopogtatás című, máig egyetlen önálló kötetét 2002-ben adta ki a Kráter Műhely Egyesület. „A remény, hogy minden történésnek Isten által rendelt jó célja van, nem hagyott el soha” ‒ írta bemutatkozásként. Majd néhány évnyi szünetet követően ismét rangos irodalmi folyóiratokban olvashatók művei.
Jelenleg Tapolcán él, naponta a Balaton-felvidék harmonikus tájhazájára tekint. A valóságban gyökerező spirituális szemlélődőként határozza meg önmagát. Erre és igen nemes belső lelki tájakra is utal „Születésnapomra” című kis verse: „tegnap séta közben / mikor a lelkem is kóborolt / kiejtettem az első / öregkori könnyem / nem panasz – hála volt”.
A jó költészet jellemző vonása a sűrítés. Gondolatot, érzelmet néhány szóval, mondattal szépen, értékelhetően kifejezni magasztos lírai teendő. Az akolitus Tarjáni Imre szintén erre törekszik, amikor verset alkot, s ezt a törekvését érdemes olvasói szemmel nyomon követni.


Zsirai László

© A Hetedik, minden jog fenntartva.