„SZENTÍRÁS”

 

ha már megtelt a biblia,
és minden betű ott van a helyén
majd az Istennek mondom el
itt valami nem volt rendjén

hazugságokról paráznaságról
nem beszélek az emberi
bár a „képmásáról” szóló
teremtettséget nem fedi

vagy ez még nem a végleges,
készít egy másik programot?
szívből remélem, de az már
„nem oszt, nem szoroz”.

és úgy vélem mint árvult
keresztény hogy földi béke
nem lelsz itt sosem
ahhoz az élet túl rövid

mikor a test már hanyatlik
a szellem csak akkor érik
hol lesz a lelkem nem tudom
de az mindenképp fájni fog;

hogy „tovább magamnál
nem jutottam” …
és a Föld, nélkülem forog

Utoljára frissítve:2019. június 18., kedd 19:28
Tarjáni Imre

A Pusztasomorján 1945-ben született Tarjáni Imre mozgalmas életösztöne viszonylag hamar talált otthonra a versek világában. A szüleit korán elvesztő diák 1962-ben ért el helyezést versével egy országos pályázaton.
A későbbiekben napi- és hetilapokban, folyóiratokban, antológiákban publikált. Közben kórházban, színházban, filmgyárban és szállodában dolgozott, ám a költészet iránti vonzalma mindvégig megmaradt.
„Világiak részvétele az egyház szolgálatában” című diplomamunkájának megírása alatt Csanád Béla professzor volt konzulense a Pázmány Péter Katolikus Egyetem levelező tagozatán. Tanulmányai hatására is erősödtek költészetének hitéleti vonatkozásai, s ez az Új Ember, az Igen, és nem utolsósorban a JEL című sajtóorgánumokban publikált írásaiban is kifejeződött. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Magyar Írók Egyesülete alapító tagja.
Kifelé kopogtatás című, máig egyetlen önálló kötetét 2002-ben adta ki a Kráter Műhely Egyesület. „A remény, hogy minden történésnek Isten által rendelt jó célja van, nem hagyott el soha” ‒ írta bemutatkozásként. Majd néhány évnyi szünetet követően ismét rangos irodalmi folyóiratokban olvashatók művei.
Jelenleg Tapolcán él, naponta a Balaton-felvidék harmonikus tájhazájára tekint. A valóságban gyökerező spirituális szemlélődőként határozza meg önmagát. Erre és igen nemes belső lelki tájakra is utal „Születésnapomra” című kis verse: „tegnap séta közben / mikor a lelkem is kóborolt / kiejtettem az első / öregkori könnyem / nem panasz – hála volt”.
A jó költészet jellemző vonása a sűrítés. Gondolatot, érzelmet néhány szóval, mondattal szépen, értékelhetően kifejezni magasztos lírai teendő. Az akolitus Tarjáni Imre szintén erre törekszik, amikor verset alkot, s ezt a törekvését érdemes olvasói szemmel nyomon követni.


Zsirai László

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned