Összezavar, kimerít [sikerült megúszom]

 

Maga, igen, maga. A nevetséges
esernyőjével a megállóban. Noha
csak szemerkél. Hiába tekergeti
a nyakát. Mióta tudja, hogy figyelem?

 

                                Látom, nem köti le, ami odabent
                                történik. Szerintem törvénytelen így
                                fölhajtani a feketét. Nem lennék
                                a helyében. Képtelen rá, hogy élvezze.

 

Az életet. Bámulom, jobb híján. Most
épp magát az üres járdaszigeten.
Bár már baromira unom, ahogyan
közönyt mímel. Végül is ki figyel? És kit?

 

                                Fogadni mernék, fizetéskor bezzeg
                                mindjárt megélénkül. Talán vissza
                                is kérdez a számlára. Képes rá. Hogy
                                a fenébe stírölhet egy ilyen alak?

 

Jóval kezd, ha vesémbe akar látni.
Roppant kényes vagyok személyiségi
jogaimra. Meg arra is, hogy senki
esernyője ne takarhasson ki semmit.

 

                                A valóságból. Vagy előlem. Ami
                                bizonyos, hogy meneküléssel ér fel
                                minden gesztusa. Egészen pontosan
                                a hiányuk. Egyre jobban összezavar.

 

Kimerít. A várakozás. Jöhetne
már a pincérlány. Vagy a villamos, hogy
véget vessen a képtelen helyzetnek.
Kínos, amikor a fagylalt így visszanyal.

 

                                Most szinte szimpatikus, hogy ennyire
                                elanyátlanodott. Bolond lennék, ha
                                hagynám lépre csalni magam. Még jó, hogy
                                végre felszállhatok. Sikerült megúsznom.

 

Ezt a kellemetlen kalandot inkább
megspóroltam volna. Már egy tök üres
presszóban / megállóban sem lehet megbízni. Végképp
itt az ideje, hogy másikat keressek.

Utoljára frissítve:2019. június 07., péntek 14:00
Bátai Tibor

BÁTAI TIBOR
1951-ben születtem, Budapesten. Feleségemmel tavaly ünnepeltük a negyvenedik házassági évfordulónkat, három fiunktól eddig öt unokával büszkélkedhetünk. 2006 végén a Határon Túli Magyarok Hivatala Sajtófőosztályának éléről az intézménynek a Miniszterelnöki Hivatalba történt beolvasztása folytán „prémium évek állományba”, azaz egyfajta előnyugdíjba kerültem, 2011 óta pedig teljes jogú nyugdíjas vagyok.
1969-ben, még gimnazistaként írtam az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több opuszomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból.
Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel.
Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok a Héttoronyban, az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a dunapARTon, a Lenolaj kulturális online műhelyben, a Tanítványi Láncolat irodalmi műhelyben, a Comitatus és a Kurázsi folyóiratban, valamint a Kupéban és a Holdkatlanban.
2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014 augusztusban én vehettem át az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. A Búvópatak idei júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.
2018 áprilisában elnyertem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért.

Legfrissebbek a szerzőtől: Bátai Tibor

Tovább a kategóriában: « Csak ennyi kell Felségjelem »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned