bédé és tédé

bédé állt a kapuban
és már egy ideje várta
hogy végre befusson tédé
gyakran lejött ide várakozni
mert valahogy rokonának érezte őt
közben befutott
jéef (szarvaspaták dobogása hallatszott)
és káes (lombok suhogtak jöttekor) is
akik ugyancsak a rokonai voltak
de egyiket sem érezte olyan közel magához
mint tédét
pedig kozmosznyi tér és idő választotta el őket egymástól
de azok
akik a végtelen két végpontján állnak
titokzatos módon mindig összeérnek
úgyhogy várt
tegnap erre járt eszi is
hogy érdeklődjön a helyzet felől
amin bédé eléggé elcsodálkozott
de aztán eszi elmondta
hogy lenne pár kérdése
a lovakrul
így bédé számára minden világos lett
most azonban egyedül állt ott a kapuban
és azon gondolkodott
vajon hogyan fog érkezni
lópatkók dobogására tippelt
és mivel egész nap nem hallotta ezt
csak verébszárnyak suhogását
elhagyta a kaput
így tédét senki se várta
mikor megérkezett
de ő ezen cseppet csodálkozott
rágyújtott egy cigarettára
aztán lehajolt
mintha talált volna valamit
és halkan dudorászva tisztogatni kezdte

Csikai Gábor

1981. február 15-én születtem Csornán, de mindig is Kónyban éltem. A helyi általános iskola után a győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségiztem, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomáztam. Jelenleg Kónyban, az IKSZT Faluházban dolgozom, és szabadidőmben nem meglepő módon írok. Első könyvem 2013-ban jelent meg, melyet azóta már 18 követett, versek, mesék, regény stb. Írásaim rendszeresen megjelennek a helyi lapokban valamint különböző internetes oldalakon, verseim pedig már négyszer szerepeltek a József Attila Vers-Dal Fesztiválon, valamint publikáltam a Kisalföldben és A Hetedik irodalmi folyóiratban. Költeményeimet megzenésítve játssza Lukács István, Kilián Imre és az Ősforrás, K-Ember zenekar, a SzeRBusz zenekar valamint a Verskoncert zenekar, akiknek Valami szép című lemezén négy versem is szerepel. És ez még korántsem az út vége.

Legfrissebbek a szerzőtől: Csikai Gábor

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned