A sóhaj

Mély levegővételed ásításba torzul.
A több ezer éves organizmusod
már unja
(miközben tudomásul veszi),
hogy kevés az oxigén.
Eszedbe jut,
hogy egyszer majd nem tudsz
akkora levegőt venni,
ami elég sejtjeid működéséhez.

(Esőerdőket hallucinálsz majd,
ahol lélegeznek az óriásfák,
és tudatosul benned,
hogy mindig is magad alatt vágtad.
Körötted színes ceruzával rajzolt
O2 molekulák lebegnek,
s pillanatnyi éber állapotodban
azt motyogod
–Ez, hogy lehet?-
miközben ismeretlen grimasszal arcodon
lefordulsz a sámliról.
Estedben még megpróbálsz elkapni
egy világoskék, kósza molekulát
(mint utolsó esélyt), /Nem kell a második zárójel/
hátha kapcsolódhatsz
kacér szabadgyökéhez.)

Abban bízol,
hogy rád nem vonatkoznak
az anyatermészet
és a rideg tudomány törvényei,
s reménykedsz,
hogy mély levegővételedben
a lemondás gesztusa helyett
tettvágyad nekidurálása sejlik.

Török Nándor

Bemutatkozás

„Nem vagyok bölcs és nem vagyok bölcsész. Nem vagyok bölcsész és ezt a költészetben szakmailag hátrányként élem meg. Máshonnét indultam és máshová is fogok érkezni, ha egyáltalán megérkezem valahová és nem tévedek el. Keveset tudok, kevesebb a belém sulykolt elméleti élmény és a fölöttem lebegő isteni sugallat. Ezért a valóságra hagyatkozom. Hol mélysége homályában tapogatózom, hol vibráló fényében szárnyalok. (Mindenképp elvakítva érzem magam) Sokszor nem tudom minden gondolatomat és érzésemet megfogalmazni, ezért egy állandó hiányérzet mardos, de talán jobb is így. Van, ami inspiráljon.

Ha fájdalomról írok az valódi földi fájdalmat jelent és a papírra vetett boldogságot sem élem meg oly bonyolultan és szárnyalón. (Ha a rózsáról írok, nemcsak a szirmok illatát, nemcsak a tüskék szúrását érzem, hanem a trágya természetes szagát is, mit ültetéskor a tövéhez tettem. Kérges tenyeremen érzem az ásó ismerős nyelét, bakancsom résein érzékelem és értékelem a kiloccsant öntözővíz pimasz tréfáját, s metszőollómon hallom lecsordulni az elfagyott hajtások megkönnyebbült sóhaját. De legtöbbet a körmeim alatti gyász és nyöszörgő derekam szemérmes suttogása mond el.)

Ez is egyfajta költészet, csak kicsit talán kiábrándító, hiszen ezekkel a dolgokkal senki sem szembesül szívesen.”

Török Nándor

(részlet: Ars poetica)

http: mek.oszk.hu/18300/18382/

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned